A londoni csaj naplója

24th of September

Guten Morgen!

Remélem most már senki nem vár tőlem hosszú monológokat, ugyanis kifogytam. Az életem végleges beállt egy mindennapi ütembe, amit már milliószor leírtam. Viszonylag könnyen kezeltem azt, ha új helyen vagyok, könnyen beilleszkedem. Nos, az évek megedzettek. 

Tehát a reggeli készülődéseim után, egy kócos buksi fogadott a kapunkba, aminek kifejezetten örültem. Na jó, majd' kicsattantam az örömtől, de ezt az Istenért nem mutattam volna ki. Kivételesen követtem a példáját, és egy müzli szelettel sétáltam ki a házból. Lehet nem kellett volna, de nevermind.

- Te beteg vagy? - kérdezte azonnal, én pedig felvont szemöldökkel meredtem rá. 

- Mi? - döbbentem le teljesen - Miért lennék?! 

- Tudod, londoni csaj, téged is ritkán látni enni. - jegyezte meg, miközben elindultunk. 

- Ez nem igaz! - kértem ki magamnak. 

- Dehogynem! -  mosolyodott el. 

- Mondom hogy nem! Semmi baj nincs az étkezéseimmel! 

- Ó, mincsoda szavak! - nevetett fel - éTkEZéSeMmEl! - utánozott vékony hangon, és itt már nem bírtam nevetés nélkül. 

- Maradj már! - löktem oldalba.

- Jólvanna' befejeztem! - ígérte meg, de túl átlátszó volt. 

- Tényleg? - méregettem az arcát a szememmel. 

- Nem. - röhögött ki, majd tovább fojttatta a cikizésemet. Nem, fogalmam sincs, hogy mi volt a probléma azzal amit csináltam. 

De nézzük a jó oldalát a dolgoknak. Mióta elém jön, nem késtem a suliból, és soha nem unatkoztam út közben. Lehet elkell viselnem, ahogy szívja a vérem, hát most Istenem! Ez a legkevesebb. Sőt, ha őszinte akarok lenni, nem is bánom. 

Suli előtt a szerkesztőségbe kellett mennem, a suliújság miatt. Átnézettem az egész családdal az írásomat, elméletileg most már nem szabadna hogy hiba legyen benne. Ha mégis van, akkor legalább tudom kire fogni.  Na ne már, mondja bárki hogy nincs igazam! Egész életemben minden kis hiba rám volt kenve, az ilyen alkalmakat meg kell ragadni! Na jó, befejeztem. 

Kingáék után értem be, Reni jókedvűnek tűnt, Kinga meg feszültnek. 

- Hi, mi volt? - kérdeztem. 

- Természetesen jók lettek! - felelte Kinga lenézően, amolyan "mi másra számítottál?" nézéssel. 

Amúgy az enyém is jó lett, Timi azt mondta rendben vagyunk. Szerencsére Reniék megvártak, ezért nem egyedül kellett visszamennem kedvenc tanárom, megbuktatlak Kardos órájára. Hah, tényleg azt hittem megúszom?

Beléptünk a terembe, érkezésünkre Kardos félbehagyta a mondatát.

- Na? Na, mi volt? - ugrott fel Virág a helyéről, és a többiek is kíváncsian néztek.

- Megvan! Mindhármunknak! - mondta Reni mosolyogva.

- Egy pillanat! - ráncolta a szemöldökét Karos - Szófiát is felvették? - kérdezte meglepetten, én pedig nyeltem egy nagyot. Ha kimondom amit akkor ott gondoltam, lehet még a félév előtt kiutáltat a suliból. 

- Igen. - közöltem szárazon. Miért olyan fura, hogy annak ellenére hogy úgymond londoninak számítok, bekerülök egy suliújságba? Oké, a helyesírásom nem a legjobb, de akkor is! Miért lennék kevesebb? 

- Hé, benne lesz, hogy segítettem? - kérdezte Zsolti terelve a témát, én pedig hálásan néztem rá. Mélyen a szemébe...

- Nem hiszem. - válaszolta Reni, miközben leültünk a helyünkre.

- Kár. Pedig adtam néhány tippet. - mondta, majd mosolyogva hátrafordult hozzám, a reakciómat várva. 

- Majd a fényképed belerakatjuk. - közöltem halkan, teljesen normálisan. Zsolti és a többiek felnevettek, Kardos viszont szigorúan nézett.

- Szófia, először is, akkor beszélj ha engedélyt adok, másodszor pedig, remélem nem gondoltad komolyan hogy egy ilyen összetett iskolaújságba ez a viselkedés megengedhető. Látszik, hogy semmibe veszel mindent! - szidott le, én pedig tűrtem, mert tűrnöm kellett. 

Szünetben a fiúk mind a padom köré gyűltek, és ott beszélgettünk. Egy darabig. 

- Szófia, hogy képzeltél levegőt venni? - kérdezte Ricsi szórakozottan. Ha tudná hogy néha melyen nehéz egy levegővétel... 

- Elég már! - szidtam le mosolyogva, a mellettem álló Dave pedig a Twitter oldalát frissítgette. Közben a szemem sarkából láttam Renit kimenni a teremből, én pedig azonnal Cortezre néztem.

Láttam rajta, hogy beszélt volna vele, hogy gratulált volna neki, csak nem mert. Ricsivel összenéztünk... Ő is tudott róla, persze hogy tudott róla. 

- Go, and talk to her! - löktem oldalba. Majd minden veszekedés előtt Zsoltira néztem - Erre majd visszatérünk! - szögeztem le, ő pedig bólintott. 

- C, menj már! - röhögött Ricsi. 

Cortez nem válaszolt, csak állt, a padnak támaszkodva, és látszólag ő sem tudta, mit csináljon. - Oké, akkor mi - ráncigáltam magammal a három fiút - előre megyünk a lépcsőig, ott megvárunk. Te, meg mint aki lemaradt jössz, és közbe beszélsz vele, ennyi, nincs választásod! - mondtam, majd kipateroltam  Ricsiéket, akik eléggé megvoltak illetődve. 

- Mi ez az egész? - kérdezte Zsolti, és most már Dave is felkapta a fejét, miszerint lemaradt egy információról. 

- Nézzétek, a lelkemre van kötve, hogy nem mondhatom el, úgyhogy Ricsit faggassátok! - mutattam a fiú irányába. 

- Na neeem! - hőkölt hátra - Megígértem hogy tartom a szám, ő meg falaz a szüleimnek! - rázta meg a fejét. Tehetetlenül néztem Zsoltira. 

- Akkor majd ha itt lesz, akkor rákérdezek hogy elmondhatom-e. - mosolyogtam rá. 

- De bírom mikor dráma van. - rázta a fejét Ricsi nevetve.

- Nézzétek, jön már!

Cortez lazán sétált oda a lányhoz, és láthatólag sikerült beszélniük egy pár szót. De amint kikerülte, és vetett felém egy "megöllek" pillantást, már tudtam, hogy nem ment túl fényesen. 

- British chick! I hate you! - rázta meg a fejét, majd elindultuk haza. 

- Mit mondott? - kérdezte suttogva Zsolti.

- Azt, hogy utál. - nevettem fel halkan. 

- És az elején te mit mondtál? - kérdezte. 

- Azt, hogy menjen, és beszéljen vele. - feleltem mosolyogva. 

- Biztos? Ennyi? 

- Szótárazd ki, ha nem hiszed el. - vontam meg a vállam. 

- Ti mit sutyorogtok ott hátul? - fordult hátra Ricsi, mert épp a parkba igyekeztünk. 

- Semmit. - feleltük egyszerre. 

* suliújság: 5/5 - a végére csak jó lett :) 

*Kardos: 5/1 - fúj. 

* Cortez+Reni: 5/5** -  Összeillenek. Csak ők ezt még nem tudják.