A londoni csaj naplója

15th of October

Jól indult a napom, esküszöm. Felkeltem és kifejezetten vidám voltam és energikus. Rám tört a "mindenre képes vagyok" érzés. A telefonomért nyúltam, hogy megnézzem, pontosan hány óra van. 6:03. Mostanában egyre jobban alszom, azt kell hogy mondjam. Legnagyobb meglepetésemre, egy üzenet is várt rám, ami egészen pontosan 5:56-kor érkezett. Ezt látva akaratlanul is elmosolyodtam. 

Zsolti üzenete: Hello, good morning! Csak egy kérdés. Van kedved délután átjönni? Kéne egy kis segítség a törivel... tudod, javítanom kell.  ❤️

Nem tudom, meddig bámultam azt a szerencsétlen piros szivecskét az üzenet végén, de már félő volt hogy kiesik a szemem a helyéről. Persze azonnal visszaírtam.

Sophie üzenete: Szia, de korai vagy! Szívesen mennék, majd megkérdezem.

Elküldés után sokat gondolkoztam azon, vajon küldjek-e én is szivecskét az üzenetemmel. Mármint... ez leírva nagyon szánalmas. De akkor is, érdekelt, vagyunk-e olyan viszonyba. Végül aztán nem agyaltam rajta sokat, csak rányomtam az ikonra és már küldtem is. 

Sophie üzenete: ❤️

Ez egy aprócska dolog.  A legtöbb ember számára jelentéktelen és nevetséges. De nekem sokat jelentett. Főleg egy olyan embertől, mint Zsolti. 

- Én még életemben nem láttam valakit igy mosolyogni egy tál müzlire! - mondta Krisztián szórakozottan, amikor a konyhában ültünk és reggeliztünk. 

- Csak jó kedvem van - hazudtam, majd vállat vontam.  Az igazság az volt, hogy nem tudtam nem Zsoltira gondolni. 

 - Annak a Sophienak, akit én ismerek, reggelente 'megöllek ha hozzám szólsz' kedve van, de most az egyszer úgy teszek, minta el is hinném amit mondasz - közölte szárazon. 

- Kösz! - motyogtam kelletlenül. Papucscsattogásra kaptam fel a fejem, és Anita lépett be a konyhába. 

- Jó reggelt - köszönt, majd Krisztiánhoz fordult. - Kisfiam, megtennéd, hogy nem hagyod szanaszét a cuccaid? Lassan meg se lehet mozdulni ebben a házban! 

- Jólvan' majd elpakolom - ígérte, bár mind tudtuk, hogy úgyse fogja. Lételeme a rendetlenség és a szétszórtság. De mit várjunk egy olyan FELNŐTTŐL, aki nemhogy nem költözött még külön, de esténként alvás helyet bankokat rabol egy számítógépes játékban. 

- Jó lenne, délután átjön a nénikéd! 

- NEE! - Krisztián arcáról azonnal lefagyott a mosoly. - Minek jön az boszorka ide? Nem látjuk szívesen!

- Krisztián, viselkedj! Vigyorogsz, meggyőzzük hogy az életünk nagyon szuper, kikísérjük, és megvárjuk még a pletykái visszajutnak hozzánk. Ennyi. - hadarta fáradtam, miközben beindította a kávégépet. 

- Ahj, Istenem - sóhajtotta. - Tudod mit, Sophie, én is kérek abból! Hátha nekem is ilyen jó kedvem lesz tőle!

- Vicces vagy - fintorogtam. 

- Nem, határozottan nem lett jókedvem ettől a valamitől - fintorgott a táljára miután megkóstolta. - Egyáltalán hogy tudod ezt megenni? 

- Finom, csak nincs ízlésed! 

- Ja, legalább annyira jó, mint a tea tejjel - fintorgott tovább. - Egyáltalán kinek jut eszébe az ilyen? Nem értem a briteket! 

- A britek se értik a magyarokat. 

- Na, mire ez a jókedv? - kérdezte suttogva, amikor Anita kiment a szobából. 

- Szerinted megoldható, hogy ma délután átmehessek Zsoltihoz?  Kéne neki segítenem tör...