A londoni csaj naplója

4th of September

Őszinte leszek régen aludtam olyan rosszul, mint ma éjjel, éppen ezért tévedtem az éjszaka közepén a nappaliba, hogy kezdjek valamit magammal, de amikor beléptem szinte kiugrottak a szemeim, és már nyoma sem volt a fáradtságnak.

Krisztián a kanapé mögé bújva nézett rám, majd amikor látta, hogy csak én vagyok fellélegezve állt fel és ült vissza a kanapéra. – Te meg mi a jó Istent csinálsz? – kerekedett el a szemem, ugyanis kedves hapsink egy tál popcornnal, két tábla mogyorós csokival, és egy liter barackos Ice teával felpakolva ült a gépe előtt és játszott minden gond nélkül.

- Éppen egy bankot rablok ki, de csendben legyél, mert ha anya megtudja, életem végéig salátán fogok élni! – mondta le sem véve a szemét a képernyőről.

- Mióta van ez? – kérdeztem, mert eddig komolyan nem tudtam, hogy miért szokott délig aludni, de legalább már tudom, hogy amúgy esténként bankokat rabol, nem pedig téli álmot alszik.

- Pár éve – legyintett, majd amikor tudatosult benne, hogy amúgy nem szándékozom visszamenni aludni, nagyon sóhajtva felnézett rám – Jössz egy körre? – kérdezte én pedig vállat vonva ültem le mellé.

- Taníts mester – vettem az ölembe a laptopot és ez valóban sokkal szórakoztatóbb volt, mint az alvás.

- A "W"- vel tudsz előre menni az... - kezdte magyarázni, de vérbeli Star Stable játékosként az alap dolgokkal tisztában voltam – ja, hogy ja. Akkor szállj be a furgonba és kezd el hajtani az úton, de úgy, hogy ne vegyenek észre! – adta az instrukciókat és én pedig csináltam, amit mondott. Mármint majdnem. Maradjunk annyiban, hogy átrendeztem az úton lévő kukákat és villanypóznákat, egy kicsikét. Az egy dolog, hogy nem tudok vezetni, az egy másik hogy virtuálisan sem, de az egy tény hogy nekem nem szabad jogsit adni.

- Ha a jövőben lesz kocsid, én be nem ülök melléd! – mondta folyamatosan a képernyőre nézve, de az én figyelmemet más kötötte le.

-Ott egy sziszaaa – mondtam majd a macska felé kezdtem el rohanni, aki persze menekült tőlem, szóval pillanatokon belül én egy virtuális macskát kergettem, bankrablás helyett, Krisztián pedig megállás nélkül röhögött rajtam.

Reggelre persze úgy nézett ki a szemem, mint egy pandáé, szóval nem is volt kérdés hogy a ma reggeli futást passzolom estére, mielőtt a valóságban is átrendeznék pár kukát. Tehát karikás szemekkel és hulla fáradtan, a napirendemből teljesen kizökkenve mentem be az iskolába, és őszintén örültem, hogy csengő előtt két perccel be tudtam érni.

- Na, mi van? Este megváltottad a világot? – kérdezte Ricsi, gondolom köszönésképp.

- Nem, kiraboltam egy bankot! – vontam meg fáradtan a vállam, és komolyan nem tűnt fel, hogy amit mondtam az enyhén szólva is félreérthető.

- Mi? – döbbent le Zsolti, aki akkor kapcsolódott az igen rövid beszélgetésünkbe.

- Krisztiánnal játszottam valami bankrablós játékkal – vontam vállat, és a fiúknak szerencsére ennyi elég volt, hogy érték.

- Ki az a Krisztián? – tette sértődötten a csípöjére a kezét Zsolti, én pedig pár másodpercig mozdulatlanul meredtem rá, majd leesett, hogy rajtam kívül nyilván nem nagyon tudják, hogy ki ő.

- Akinek a múltkor olyan nagylelkűen odaadtad a konzerved – hagytam rá, ő pedig látszólag mindent értett.

Az első óra töri volt, és mit ne mondjak egy jó kis diktálás hiányzott az én álmos fejemnek. A fél vázlatommal voltam kész, amikor felidegesítettem saját magam azon, hogy egyszerűen soha nem értem a mondat végére, és egysoros hézagok voltak a füzetemben, szóval a vázlat felénél letettem a tollam és szépen kimérgelődtem magam az óra végéig.

Szünetben Dave az Ipadjával a kezében lépett oda mellénk, mi pedig körbeállva figyeltük hogyan készül el egy IPhone. Engem nem kötött volna le annyira, ha nem vagyok annyira álmos, és nem IPhone készülékem van évek óta. Tehát csenden figyeltem, amikor Dave beleszólt Virágék beszélgetésébe, ami nekem eddig elkerülte a figyelmem, de úgy látszik ő figyelt.

– Egy szent – szólt bele az egyre mélyebb beszélgetésbe, mi pedig jót nevettünk rajta. Az hogy mi volt a beszóláson a vicces azt én sem tudom, de na, értitek.

– Jeanne d'Arc – kiabálta túl a többieket Kinga. Ha ő mondja.

– Vagyis? – fordult Neményi Reni felé, én pedig furán méregettem a párosukat.

– Orléans-i szűz – mondta Reni, én pedig egyik helyről a másikra kapkodtam a fejem.

– Pontosan.

– Jé! – esett le virágnak a dolog – Akkor ezért hívják így a sulit? És ezért hívják francia alapítványi giminek? De jó! – örült a fejének, én pedig vigyorogva néztem Ricsire, aki le sem vette a szemét Virágról.

Aztán jött a rajzóra, amivel igazából semmi gondom sincs. Mármint tudok rajzolni, de azért nem viszem túlzásba. Viszont fizika, matek, kémia és biosz órákon igencsak szép rajzok születnek, nyelvtanon és irodalmon pedig néha akár még portrék is. De ez maradjon köztünk.

Az első óra annyiból ált, hogy lediktálta, hogy mit kell beszerezni az órákra, de mivel eléggé rutinos vagyok az ilyen dolgok vásárlásában ezért csak annyit írtam, hogy: „csak a szoki" illetve kérték a régi munkáinkat. Vajon ha beadom a hetedikes és nyolcadikos fizika füzetem azt elfogadja?

Kingának és Virágnak is ott volt a mappája, és amíg őket hallgattam elővettem a telefonom és megettem a csirkéim a farmos játékomban. Oops. Előfordul. Csak akkor kaptam fel a fejem, amikor Virágnak felmutatták a rajzait, és hát huu. Tehetsége van hozzá, az biztos.

De ezután jöhetett csak a kínzás része: fizika, duplamatek, francia, és maga a pokol irodalom Kardossal. Maradjunk annyiban hogy élek még.

Ebédszünetben az udvaron, az árkádok alatt állva beszélgettünk Zsoltiékkal. Csak a szokásos dolgokról volt szó: filmek, sorozatok, zenék, együttesek, és a mindig visszatérő téma: „Az igaz, hogy Londonban... „.

Szó szerint alig vártam, hogy végre hazamehessek, vagyis mehessünk, mert úgy tűnik lesz mindig egy kikérőm Zsolti személyében, amit egyáltalán nem bánok. Ha a közelben van, akkor a röhögőgörcs garantált, és ez szerintem egy jó tulajdonság.

Otthon lepakoltam és ebédelés közben Krisztiánnal éppen arról beszéltünk, hogy amikor a szülei nem lesznek otthon, akkor majd rátelepíti a gépemre a játékot aztán majd megtanulok rendesen játszani, tehát viszlát alvás, és hello karikás szemek, de ez a játék sokkal jobb mint hittem. Vagy csak fertőző, hogy fiúkkal vagyok körbevéve.

Kora este még megcsináltam a házikat, majd ráírtam msn-en Renire hogy ha van ideje, akkor jó lenne, ha megáldana egy töri vázlattal, és amíg a választ vártam elmentem futni, mivel még tartoztam magamnak ezzel. Majd amikor visszaértem tudatosult bennem, hogy így este környékén olyan éber vagyok, mint aki teljesen kialudta magát, napközben, pedig mint akin átment egy elefántcsorda keresztbe és hosszába.

*Krisztián játéka: 5/5 – esküszöm, tetszik!

*Mai napom: 5/3 – ha nem írnék naplót, lehet már el is felejtettem volna hogy mi történt :D