A londoni csaj naplója

5th Of October

Negyedjére hívtam. Ott álltam a hűvös októberi hajnalban az utcán, Zsoltiék háza előtt, egy száll pólóban. Kinyomott. Majd megint, és megint. Egy idő után feladtam, csak egy üzenetet hagytam. 

Sophie üzenete: Itt voltam a házatok előtt. 

Elindultam haza. Teljesen jogosan haragudott most rám. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz engem elviselni, sokan mondták már. Tudom, hogy sokszor idegesítő vagyok. Hogy sokaknak nem jön be a stílusom, és nem vagyok szimpatikus. Azt is tudom, hogy rengeteg mindent lehetett volna máshogy csinálni. De az egyetlen dolog amiben hiszek az az, hogy minden okkal történik.

Zsolti esete minden oldalról más. Ő megpróbált megérteni, és barátkozni velem. De attól  tartok, túl jó ember egy olyanhoz, mint amilyen én vagyok. Bármennyire igyekszem én is, és ő is, mások vagyunk. 

- Sophie várj! - üvöltötte valaki a hátam mögül. Megpördültem a tengelyem körül, és szembe találtam magam vele. Hirtelen azt se tudtam mit kéne csinálom, vagy mondanom. - Először is, ne nézz így rám, mert baromira haragszom, másodszor pedig mi a franc történt? - kérdezte.

- Nézd, nagyon sajnálom amiért így viselkedtem! 

- Oké, én ezt értem - engedte el a füle mellett a sajnálkozásomat - Ki bántott? 

- Bárcsak ilyen könnyű lenne - bukott ki belőlem. Én el akartam mondani neki az egészet, mert nem ítélkezett volna. Tisztában voltam vele, hogy akkor is mellettem maradt volna. De ezt nem csinálhatom vele. 

Nem fogom önmagam ismételni, de nem rángatom bele. Minél kevesebbet tud, annál jobb neki. Én pedig azt akarom hogy neki jó legyen. Mert szeretem. 

- Ki bántott?! - kérdezte újra kissé dühössebben. Nem válaszoltam, csendben néztem rá. "Miattad csinálom ezt!" ismételgettem magamban. Látva, hogy meg sem rezzentem, lehunyta a szemét és hangosan kifújta a levegőt. Elfogadta. 

Pár pillanatig csendben néztünk egymást. Nem volt mit mondanunk a másiknak, és azt hiszem ez érthető. Egészen addig göcsbe rándult gyomorral álltam, ameddig halványan el nem mosolyodott. Attól a pillanattól kezdve már nyugodt voltam. 

Kitárta felém a karját, én pedig megkönnyebbülten öleltem át. Jól esett olyannal leni, mint ő. Mindenki életében van valaki, aki mellett a legnagyobb bajban is letud nyugodni. A személy, akinek csak a jelenléte többet ér bárminél. And, damn it you've got this power over me, boy! 

Elsétáltunk ahhoz a játszótérhez, aminél már voltunk korábban, és hintázás közben beszélgettünk. Egyébként tapasztalatból mondom, hogy bármennyire is nézhettünk ki hülyén, a legjobbhely megbeszélni a dolgokat egy játszótér.  

- Látom nagyon tetszik a póló - mondta a Corteztől kapott pólómra, amit tegnap óta nem cseréltem le, mert vagy bőgtem, vagy... bőgtem. 

- Nem volt időm átvenni - vontam meg a vállam. 

- Mi az, hogy nem volt időd? Hallod magad? - nevetett ki. 

- Tudod, a tegnapi nap... - akadtam meg. And here we gooo again. 

- Ja, vágom - vágott közbe - Nem kell elmondanom, ha nem akarod. Csak tudd, hogy ezzel egyedül arra tudok gondolni hogy nem bízol bennem - mondta komolyan, én pedig éreztem a szavai súlyát. 

- Bízom benned, Zsolti - mosolyogtam rá - Tudod, sok mindenen átmentem már, amin nem kellett volna. Nehezen bízom meg emberekben, és hidd el erre megvan az okom. De benned megbízom - mondtam halkan. Nem válaszolt, legalább öt percig hallgattunk  - A szüleim vannak itt - törtem meg a csendet, és így, ilyen formában rémesen nevetségesen hangzott. Nem nevetett, gyanúsan csendben volt.   

- A szüleim elváltak, amikor kicsi voltam. Anyám lelépett egy másik férfival, engem meg eldobott apámmal együtt. - mondta. Abban a pillanatban annyira hülyén éreztem magam, mint még soha. - Először csak apám, majd én is úgy dolgoztuk és dolgozzuk fel ezt, hogy eszünk. Ez amik van. Ne tévesszen meg a mindig jókedvű énem, Sophie. Az egy maszk. Nekem is van, és neked is. És mennyi embernek lehet még - folytatta, én pedig éreztem hogy könnyes lesz a szemem - Rajtad kívül mindenki más is átmegy sok mindenen. De a múltad nem határozhat meg! Nem lökhetsz el másokat, mert a múltad olyan, amilyen. Szóval, könyörgöm, ne lökj el magadtól! - folytatta. Az élet is megállt bennem. 

A legtöbbször tényleg a legvidámabb emberek mentek át a legtöbb rosszon. Sokat gondolkoztam rajta, hogy ez miért lehet. Véleményem szerint azért, mert csak az tudja értékelni a jót, aki már megélte a poklok poklát is. Zsolti és egy közülük. És azt hiszem én is. Cortez is. Ricsi is. Valahol mindenki. 

- Sajnálom! Annyira sajnálom! - suttogtam. 

- Ez egy normális dolog Sophie. Törnének jó és szörnyű dolgok - mosolygott. 

- Na jó, hogy jutottunk odáig hogy te  tanítasz engem? - kérdeztem a könnyeim között. 

- Ezt az egy dolgot én is megtanultam. Mármint, a tökéletes pizzatészta receptjén kívül, persze - tette hozzá, én pedig felnevettem.

- Tökéletes pizzatészta recept? - kérdeztem vissza sokkal jobb kedvvel. 

- Nem hiszed el, mi? - sértődött vérig - A világon senki nem tud olyan jó pizzát suti, mint én! 

- Mi a titkod? - néztem rá összehúzott szemekkel. 

- Elhitted! Szerinted csak úgy elmondom?

- Igy sajnos nem hiszem el! - nevettem folyamatosan. 

- Majd meglátod! - erősködött. 

- Sajnálom, hogy nem vagyok készen beszélni a múltamról - fordítottam komolyra a szót - De amint úgy lesz, te leszel az első, akinek elmondom. 

- Ígéred? - kérdezett vissza. 

- Ígérem.

- Akkor minden rendben - mosolygott. 

- Igen - bólintottam - De most már menjünk haza, mert fázom. - vallottam be. 

- Egyetértek, már valószínűleg az összes lakó rajtunk röhög! - állt fel, majd lehúzta a pulcsija cipzárját, levette, majd felém tartotta - Előbb is szolhattál volna - tette hozzá. No comment. 

Otthon a dolgok nem változtak, ugyanolyan feszült volt a hangulat. Az összes elhangzott szó lyukat égetett belém, de a csend is fülsüketítő volt. Két dolog vígasztalt; az egyik az volt hogy holnap mennek vissza, a másik pedig hogy a pulcsinak olyan illata volt mint Zsoltinak, és mint ahogy már mondtam, ő nagyon jó hatással van rám. 

A szüleim jelenléte olyan volt, minta bezártak volna valahova, ahol nincs semmi oxigén. Nincs menekvés, se légtér. És asztmás pánikbetegként azt utálom a legjobban, amikor nem kapok levegőt. 

Zsolti üzenete: 

Hello! Are you OK?

Sophie üzenete:

Hey, 

I'm not okay, but I'm better than I was. 

* anyámék: 5/0 - már nem bírom sokáig! 

* Zsolti: 5/5 és 5/1 - utálom hogy nem tudtam, és nem is kérdeztem eddig hogy vele mi van. De ma olyat mutatott amire eddig kevés ember volt képes. 

* Zsolti pulcsija: 5/5 Olyan az illata mint neki :)