A londoni csaj naplója

8th of September

Hey there!

Azt mondják minden hét, egy új lehetőség. Igen, csak nem nekem. De azért csak maradjunk pozitívak, ugyebár. Tehát a reggelemet futással kezdtem, főképp azért, hogy visszaálljak a rendes szokásaimhoz. Na meg azért is, mert valószínűleg hosszú távon nem tesz jót az, ha hajnalig fent vagyok.

De amikor reggel ötkor szólt az ébresztőm, azt sem tudtam melyik bolygón vagyok. Lehet azért, mert álmomban egy zöld dinót kergettem egy serpenyővel a kezemben, miközben azt kiabáltam neki, hogy „Feri gyere már, elkésünk az állatorvostól".

Normális vagyok, esküszöm!

Szóval miután realizáltam, hogy nincs itt semmilyen dinó, de még Feri se, elmentem futni. Igazából jól esett, és komolyan nem értem sok embernek miért olyan nehéz rávenni magát a mozgásra. Vagy csak én vagyok fura. Mondjuk, én kergetek álmomban dinókat.

Felvettem egy mentazöld pulóvert egy világoskék farmerrel, és a fülhallgatómmal, késve indultam a suliba. Áh, a szép hétköznapok.

Becsengő előtt két perccel estem be a terembe, és egy szép mosollyal közöltem mindenkinek hogy „helló, még nem szabadultatok meg tőlem". Az egyetlen szerencsém az volt, hogy dupla angollal kezdünk, úgyhogy a nyelvi előadóban leültem a helyemre. Neményin kívül már mindenki itt volt, szóval kezdődhetett az óra, bár a fiúk korán elemükben voltak.

Idézem:

Cortez: Ez ki?

Ricsi: Ki?

Cortez: Virág mellett.

Ricsi: Zsák.

Cortez: Nem ő, a másik oldalán!

Ricsi: Ja! Osztálytárs. Regina.

Zsolti: Renáta.

Ricsi: Mindegy.

Cortez: Miért nem volt gólyatáborban?

Ricsi: Mit tudom én, biztos tanult.

Cortez: Stréber?

Ricsi és Zsolti: Totál.

Te jó ég! Alig tudtam visszatartani a nevetést, márpedig eléggé fura lett volna, hogy miközben a tanár a névmásokat magyarázza, én csak random felnevetek. Másrészt pedig szegény Reni, sokkoltan nézett maga elé, én pedig azt sem tudtam, hogy most hova forduljak.

A fiúk bosszankodtak, mert Reni nem adott nekik várt reakciót, Reni pedig értetlenül meredt a tanárra. Csak egy kérdés: Ilyenkor nekem mit kellett volna csinálnom?

Nem kellett rajta sokáig gondolkoznom, mert a fiúk mást találtak ki. Bár közöttük ült két olyan diák is, aki tudott volna fordítani (én és Cortez) de neeem, Dave Neményihez fordult, aki mellesleg eléggé messze ült.

– Hé, Neményi! – Neményi összecsukta a magazint, és felvont szemöldökkel fordult hátra. Még a hideg is kirázott. – Ma már lesz kedved fordítani nekünk az angolt, vagy megint Zsák fog szerencsétlenkedni? – folytatta én pedig felháborodva fordultam hátra hozzá. Ő csak egy amolyan „csak ne szólj egy szót se" nézéssel ajándékozott meg, én pedig visszafordultam. Neményi épp újra kinyitotta az újságot, és olvasás közben válaszolt.

– Nincs kedvem fordítani. Olvasok. – mondta lenézően, én pedig a fejemet fogva nagyon sok dolgot megkérdőjeleztem az életemmel kapcsolatban.

– Kösz, miattad megint nem értünk majd semmit – szólt közbe Zsolti, nálam pedig itt volt az a pont ahol felvont szemöldökkel fordultam hátra. Az egyetlen szerencséje hogy olyan aranyosan nézett, hogy nem tudtam haragudni. – Milyen újság ez? – kérdezte.

– IPM. A gondolkodó ember lapja. Neked nem ajánlom – vágta rá lazán Arnold, és olvasott tovább.

– Ekkora egy idiótát! – szaladt ki a számon, Neményi pedig kérdőn fordult hátra hozzám.

– Mondtál valamit? – kérdezte felvont szemöldökkel.

-Sok mindent mondanék neked, de az sem lenne elég, hogy jól kifejezzem a véleményem. – mondtam nyugodtan.

Az angolóra egyébként nagyon unalmas volt, tudjátok ki fog idióta mondatokat ismételni. Csak tátogtam, aztán jólvan az úgy. :)

A szünet már érdekesebb volt.

- Még csak nem is köszönt! – mondta Cortez felháborodva, én pedig gyanakodva néztem rá.

- Miért is érdekel ennyire? – kérdeztem vissza, folyamatosan vigyorogva.

- Mert idegesít! – vágta rá, de sajnos túl gyorsan. Ó, a kis naiv.

- Ahaa – bólogattam amolyan „egy szavad sem hiszem, de azért egyetértek" nézéssel.

- Do you want to upset me like Reni, British chick? – kérdezte sokatmondóan.

- I? Never. – bólogattam nevetve, azán kiszúrtam Zsoltit és Davet úgyhogy azonnal mentem kérdőre vonni őket.

- Mielőtt bármit mondasz, hoztam neked csokit! – monda gyorsan Zsolti, és azonnal a kezembe nyomott egy Mars csokit.

- Meg akarsz vesztegetni, mi? – néztem rá nevetve.

Erre ő arrébb vezetett, és a fülemhez hajolva suttogott tovább – Csak Renit akartuk idegesíteni, tudjuk, hogy fordítanál – mondta, én pedig elégedetten bólintottam.

- Én is igy gondoltam – mosolyogtam el, majd elmentem a szekrényemhez.

Aztán a kémia Kinga mellett egy élmény volt, de amikor Gondos felszólította Ricsit felelni, és ötöst kapott azt hittem rosszul hallok. A nap további perceiben persze halálra szívtattuk őt érte. De azért az nem tűnt fel neki, hogy lehet megbántotta Renit, ő meg kérdés nélkül segített.

– Most komolyan, hogy a fenébe csináltad? – faggatta tovább Dave, miközben folyamatosan dokumentálta az eseményeket.

– Gondolod, hogy magamtól? – kérdezett vissza Ricsi szinte már sértetten – Regi súgott – mondta, pont amikor Reni elhaladt mellettünk. Nem akartam, de reflexből tarkón csaptam érte.

– Reni – javítottuk ki mindannyian, Ricsi pedig szúrós szemekkel nézett rám.

Az órák ezután csak a változatosság kedvéért unalmasak voltak, semmi nem tudta lekötni a figyelmem. Francián Monsieur Durand közölte, hogy jövő hétre ötoldalasbeadandó házi dolgozatot kér „városlátogatás" címmel. Remek. Mintha nem lenne elég dolgom. De a legjobb rész az egészben az irodalom volt, ugyanis Kardos közölte, hogy jövő hétre háromoldalasbeadandó házi dolgozatot kér a Rómeó és Júliából. Próbáltam olyan fejet vágni, mintha elolvastam volna.

A töri dolga és a matek feladvány már nem hatott meg annyira, inkább csak örültem, hogy eltelt a nap. Egyébként elkezdődött a nyílt szakkörök hete, de mivel mára semmi érdekes nem volt számomra, egyszerűen hazaindultam. Inkább indultunk. Említettem, hogy Zsolti jó barát?

*Mai nap: 5/3 - Csak mert hétfő van.