A londoni csaj naplója

10th of October

- Nem kellett volna annyiban hagynom! - rázta meg a fejét csalódottan Krisztián. Az ágyamon ültünk, kora reggel és beszélgettünk. Tegnap Zsolti egészen hazáig kisért, és egy percre sem engedett el, ez pedig elég volt Krisztiánnak ahhoz, hogy tudja, baj van. 

- Csak azért nem mondtam, mert az hittem semmiség! - feleltem halkan. 

- Kölyök, most figyelj. Nem akarom naponta elmondani ezeket, úgyhogy legyél szíves megjegyezni. Betegségekkel élni nem játék. Egyetlen apró jelet sem szabad semmibe venni, mert nem tudhatod, melyik után esel szét. Ne félj segítséget kérni! Másnak nem is, legalább nekem szólj! 

- Nem szokott ilyen gyakran baj lenni - ráztam meg a fejem csalódottan. - Nem volt eddig erre példa. 

Krisztián tekintete szomorú volt, és kétségbeesett. - Rosszul bántunk veled? Mert ha igen, szólj, és változtatunk rajta! Ha neked valami nem jó, csak egy szavadba kerül! 

- Dehogy is, szó sincs ilyenről! - hallgattattam el azonnal. - Eddig ti bántatok velem a legjobban. 

- Akkor az iskolában bántanak? Kiközösítenek? 

- Nem, minden oké! 

- Ezt már hallottam - rázta meg a fejét lemondóan. - Zsolti?

- Mi van vele? 

- Majdnem mindig veszekedtek. Nem lehet, hogy ez van rád ilyen hatással? 

- Zsolti jó ember, ha veszekedünk is, utána mindig megbeszéljük! Láttad, tegnap is hazahozott, és vigyázott rám! 

- Tegnap is veszekedtetek? - vonta fel a szemöldökét, én pedig a tenyerembe temettem az arcom. - Nézd, én értem, tiniszerelem meg minden, de azért ne... 

- Nem vagyok szerelmes! - szakítottam azonnal félbe. 

- Jaj, törődj már bele! - intett le azonnal. - Ez olyan egyértelmű, hogy még nekem is leesett, pedig általában én vagyok az utolsó, aki ezeket észreveszi!

- Jó rendben - hagytam rá. - De hinném, hogy oka van annak, hogy veszekedünk. Én már hozzászoktam a balhéhoz, szinte mindennapos. 

- Pont ez a probléma! Úgy nőttél fel, hogy azt láttad, hogy a szerelem veszekedésből és feszültségből áll. Azt láttad, hogy a szüleid folyamatosan marják egymást pár szép pillanatért cserébe. Most pedig ugyanazt tapasztalod, hogy akit szeretsz, az veszekszik veled. És, ha engem kérdezel,  szerintem ezért hátrálsz el mindig. Félsz. 

- 15 éves vagyok, még nem gondolkoztam ilyen nagy kapcsolati dolgokban! 

- Persze, hogy nem. Ne ne veszekedj vele. Kedvel téged, ez nyilvánvaló, és nagyon féltékeny Cortezre. De a helyében én is az lennék. 

- Kösz! - vágtam rá. 

Induláskor Zsolti várt a kapuban. Amikor meglátott ellökte magát a kerítéstől és csendben méregetett. Rámosolyogtam, ami láthatólag megnyugtatta egy kicsit. Amikor odaértem hozzá nem szóltam semmit, csak minden indoklás nélkül megöleltem. 

Szerettem volna, ha ez érezteti vele, mennyire szükségem van rá, és mennyire sajnálom. Azt hiszem, nem tudtam volna jól megfogalmazni mit jelentett ő a mindennapjaimban. Vannak még olyan emberek, mint amilyen év vagyok. A szülőktől akaratlanul elsajátítunk egy viselkedésformát, legyen az jó vagy rossz. Azt hiszem, igaza volt Krisztiánnak. 

Zsolti olyan erősen ölelt vissza, mint még soha senki egész életemben. Kevesebb mint két hónap alatt sikerült mély érzelmeket táplálnom iránta. "Tiniszerelem". Sokan használják ezt a kifejezést. Vannak, akik azt mondják, ez nem olyan, mint felnőttkorban. "Ez nem igazi szerelem". Pedig az. Miért ne lehetne az? Valóban más, mint felnőttként, de az első személyt, akibe beleszerettetsz, nem tudod elfelejteni. Nagyon sok dolgot éreztem, miközben szorosan magához ölelt, és a mellkasunk összeért. A pillangókat hagyjuk is, egy egész állatkert volt a gyomromban. 

Zsoltinak nagyon jó illata volt. Nem is tudom, mihez tudnám hasonlítani. Szerettem volna sokáig ott maradni, vele. Vele, és senki mással. 

- Ugye minden rendben volt? - kérdezte aggódja. 

- Igen, miután hazajöttünk már jól voltam. Örülök hogy te voltál ott velem, és nem más - mosolyogtam rá, ő pedig viszonozta. - Tényleg, honnan tudtad mit csinál? 

Zsolti egy aranyos mosollyal megvonta a vállát. - Amikor mondtad, hogy szoktak rohamaid lenni, megnéztem mit kell olyankor csinálni. Azt írták, beszéljek nyugodtan, és segítsek normalizálni a légzést. Szóval ennyi. Ja, és a biztonság kedvért még angolul is megtanultam pár dolgot.

- Tényleg? - lepődtem meg teljesen. - Mit? 

-  Exhale, inhale meg ilyenek - olyan szép kiejtéssel mondta ezt, hogy a szívem majd' kiugrott a helyéről.

- Honorable - vigyorogtam. 

- Nagyon remélem, hogy nem most átkoztál el - vágta rá, én pedig felnevettem. 

- Dehogy! Épp dicsértelek. 

- Ja, akkor jó. Azt lehet - vigyorgott, majd témát váltott. - Holnap lesz Cortez versenye.

- Ne, kérlek ne kezdjük előröl! 

- Eljössz velem? - kérdezte, és ha valamire, erre nem számítottam. Azt hittem, nem akarja hogy menjek, vagy hasonlók. 

- Nem tudom, hogy elengednek-e.

- De ha elengednek- kezdte előröl, de félbeszakítottam. 

- Ha elengednek, elmegyek.

- Nem azt akarom hogy elgyere, hanem azt hogy velem menj! 

- Veled fogok menni - ígértem, majd elindultunk a sulihoz. 

*Kinga: 5/1 - este írt egy üzenetet, miszerint meghív a holnapi versenyére... még nem tudom mi lesz. 

*Cortez: 5/1 - ma nagyon kerültem, nem akartam okot adni a veszekedésre. Remélem, nem tűnt fel neki.   

* Zsolti 5/5* - hatalmas no comment.