A londoni csaj naplója

1st Of October

Nem is tudom hol kezdjem... Mint kiderült nem vagyok valami jó a napló írásban, mert az előző pár napban még csak eszembe se jutott, hogy írjak valamit. Mondjuk nem is volt nagyon mit. Az ember akármennyire kerül új helyzetbe, egy idő után úgyis alkalmazkodik, és megszokottnak veszi a dolgokat, és most is ez történt. De ezt már párszor leírtam. Hiába telt el az utolsó bejegyzésem után majdnem egy hét, nincs mit írnom.  

Ma reggel Zsoltival mentem a suliba, szokásosan valami értelmetlen dolgon vitatkoztunk. Nem, még mindig nem unjuk. Én, személy szerint, imádok vitázni (nem veszekedni, vitázni). A többiek a suli előtt várták, és mosolyogva köszöntöttek minket. 

- Szof, grat! - szólt oda Ricsi, én pedig értetlenül néztem rá. 

- Először is ne becézgess, másodszor mihez? 

Ricsi válaszként felmutatott egy kisméretű magazint. Először azt hittem, kedvet kapott megtanulni olvasni, de hamar kiderült, hogy csak a suliújság jött ki. Természetesen első dolgom volt szerezni magamnak is egyet. Gyorsan fellapoztam, körülbelül tudva hol lehet, de amikor megtaláltam, és végignézettem az oldalon, egy leírhatatlan érzés töltött el. Mérhetetlenül büszke voltam magamra, és arra, ahogy végig néztem a többieken, és őszinte elismerést láttam. 

Zsolti reakciója maradt meg a legjobban. Kivett egy újságot a többi közül, fellapozta, majd megállt az enyémnél. Láttam a szemét, ahogy gyorsan végigfutja a sorokat, majd még egyszer végignézi az egész oldalt, majd... Majd egy hatalmas  kisfiús mosoly terült el az arcán, de csak alig egy másodpercig. Felnézett a magazinból, és felém fordította a fejét. Egyenesen a szemembe nézett, majd egy elismerő biccentéssel csak annyit mondott: Így kell ezt! És ennyi épp elég volt, a napomat maximálisan feldobta. 

A teremhez mentünk, és Ricsi éppen arról faggatott hogy melyik oldalról "kONtRoLcÉzTEm", miközben ismeretlen felsőbb évesek folyamatosan gratulálgattak. 

Ezután nyelvtanunk volt a kedvenc tanárommal, aki a többieknek szépen gratulált, engem pedig a halálba küldött egy tekintettel. Óra végén viszont mindenkit kiküldött a teremből, kivéve Cortezt, Renit, Kingát,  és Neményit. Nagyon nem állt össze a kép, még elképzelésem sem  volt mit akar négyükkel. Zsoltiék hasonlóképpen tanácstalanok voltak, szóval velük most se jutottam előrébb. 

Elsőként Kinga viharzott ki a teremből, egy mozdulattal hátradobta a válla fölött a haját, és odalépett az asokhoz, akik csak rá vártak. 

- Hé Kinga, mit akar Kardos? - kérdezte Zsolti (a saját situsában) nagyon is normálisan. Kingának nem ez jött le.

- Már megbocsáts te kétlábonjáró szerencsétlenség, de semmi közöd hozzá! - vágta rá, és levonultak a lépcsőn. 

- Na látod Szof, vannak nálad is idegbetegebbek! - nevetett ki Ricsi, mire csak szemet forgattam. 

- Huu, gondolatok bele mi lenne, ha ezt a kettőt összezárnánk! - vigyorodott el Dave, aki szinte elképzelte maga előtt a jelenetet. 

- Lenne itt hajtépés, az biztos! - szállt be Zsolti is. 

- Elég már! - szóltam rájuk égővörös fejjel - Nem is vagyok idegbeteg! - tettem hozzá. Nem volt értelme, egy "aha, persze" kifejezéssel mindhárom leugatott. :)

Cortez vigyorogva jött ki a teremből, utolsóként, ami eléggé nyugtalanító volt, ha fogalmazhatok így. Nem állt meg mellettünk, simán elsétált és lement a lépcsőn. Zavartan néztünk össze, majd sietve utánamentünk. 

- Mi volt? - kérdeztem, mert már nem bírtam tovább, túl kíváncsi voltam. 

- Semmi. - vágta rá. Na, ha valami, akkor ez a válasz egy kérdésemre egy másodperc alatt feltud húzni. Mint akit időzítettek, úgy értem utol, és álltam meg előtte felvont szemöldökkel. Kedves ÁMERIKAI  hapsinknak esélye sem volt. - Jó, oké! - tette fel a kezét védekezően, majd körbefordult hogy mindenki hallja, mert csak egyszer méltóztatik elmondani - Reni korrepetálni fog irodalomból. - mondta, majd Ricsivel összevigyorogtak, aztán mintha mi sem történt volna kikerült, és vett magának egy kólát. 

Hogy ez a szerencsétlen mit össze nem tud örülni, komolyan! De, természetesen, az nem opció hogy fülig belesett a lányba, neeeem. Az a probléma hogy előttem mind a három fiú olyan, mint egy nyitott könyv. Átlátok rajtuk, és pontosan tudom, mit jelentenek a kifejezéseik. Aztán itt a bökkenő, hogy Zsoltál viszont nem. A gond csak az, hogy vele töltök a legtöbb időt, mégsem értem teljesen. 

Egyszer baromira kedves, és jófej, aztán meg mintha egy teljesen másik ember lenne, és mindent magára vesz. Szeretek vele vitázni, de gyűlölők vele veszekedni.  Imádom ahogy beszél, és a humorát meg hogy próbálkozik az angollal is, de utálom amikor féltékenykedik vagy nem hisz nekem. Baromira bírom benne, hogy meghallgat, és megbízhatok benne, de gyűlölőm, hogy nem mindig mondhatok el neki mindent, és ezzel magamra haragítom.  

Kimentünk az udvarra, és a téma még mindig a korrepetálás volt. A szokásos helyünkre mentünk, és én ugyanúgy csendben hallgattam a többieket, mint eddig. 

- Kinga azonnal kikérte magának, megint jött a duma hogy mennyi mindent csinál meg minden. Szegény Neményi meg délutánonként gondolkozni szokott, nem ér rá ilyenekre. - mondta Cortez egy kissé gúnyosan. 

- Remélem arról gondolkozik, mikor ássa el magát! - vágta rá Ricsi, mire felnevettek. 

- Én nem tudom,  de lehet jobb is. - vonta meg a vállát Cortez. 

- Lényeg, hogy Reni elvállalt. Minden szempontból főnyeremény. - mondta Ricsi, és mindketten a lány irányába néztek, aki Virággal és Mr. Mindenkinélokosabbvagyok-al ült egy padon. 

Ekkor megint elhalkult a sulirádió, és a sulirádiós hangját lehetett hallani.

- A következő dalt Nagy Zsolt 9/b-s tanuló küldi Tarr Zsófiának, a 12/a-ba, és üzeni neki, hogy szereti. - a hangszórókból pedig felcsendült Whitney Houston I Will Always Love You című dala. Hitelen azt se tudtam hol vagyok, vagy mit keresek ott. Meglepetten fordultam Zsoltihoz, és megpróbáltam leplezni minden csalódottságot amit akkor ott, hirtelen éreztem. Mindenki hatalmas röhögésben tört ki, Zsolti feje vörös volt, az enyém meg halálsápadt. Tudtam hogy vicc, és csak Dave hülyéskedik, de minden szivatásnak van igazság alapja. 

- Azt se tudom, ki az! Hol van Dave? – üvöltötte  Zsolti dühösen. Hazudott. Nagyon jól tudta ki az, mindenki tudta rajtam kívül. 

A következő szünetben egyszer csak kijött az udvarra egy nagydarab, széles vállú, dühös lány.

-Melyik az a Nagy Zsolt? – kérdezte mérgesen. Nos, ő volt Tarr Zsófi.  

- A tesiteremben, most láttam bemenni! – mutatott Zsolti a tornaterem felé. 

A nap további részében nem hoztam a fel a témát, nem kérdeztem rá, és nem akartam többet tudni. Csak remélni mertem, hogy vicc az egész. Annak tűnt, de ameddig nem vagyok 100%ig biztos, nem mondok semmit. Szóval kicsengő után elköszöntem egy "sietnem kell haza" kifogással, és szinte kirohantam a suliból.

Na meg, akkor mi van ha Zsoltinak ilyen lányok jönnek be?! ...

* Mai nap: 5/1 és 5/5 

* Suliújság: 5/5 - Antitáék büszkék voltak rám, főleg Krisztián. 

* Anyámék: 5/0 - Miután elküldtük nekik az írásomat, csak egy "Jó lenne, ha a lányunk nem egy ilyen értelmetlen dologra fecsérelné az idejét, hanem hasznossá tenné magát" üzenetet kaptam. Én is szeretlek anya.