Édes Szerelem (C.L.)

5.fejezet

Másnap reggel ,igen erős fejfájásra ébredtem. Nehezen kinyitottam a szemeimet, és elindultam ki a szobából, hogy szerezzek magamnak egy pohár vizet. Már a konyhánál voltam, amikor hirtelen pofán vágott a felismerés.
Nem otthon vagyok.
Fogalmam sincs hol lehetek, vagy hogy kinél is vagyok.
-Jó reggel.-állt meg a falnál támaszkodva Charles.
-Öhm jó reggelt. -túrtam bele a hajamba. Annyira kínos volt a helyzet. Fogalmam sincs mit kellene most csinálnom.
-Kérsz kávét?-csak bólintottam, mire elindult a konyha felé, így lassan de követtem.
Óvatosan megtámaszkodtam a pulton, és onnan figyeltem,hogy mit csinál.
-Cukrot?-fordult hátra, mire csak megráztam a fejem.-Tejet?
-Nem köszönöm.- pillanatok múlva, már a kezemben volt a forró gőzölgő kávé.
-Gyere, menjünk a nappaliba. Ott kényelmesebb.-lassan követtem, és leültem én is a kanapé egyik oldalára.
Charles a másik oldalra ült le, és onnan figyelt engem. Mintha a lelkembe látott volna.
-Nézd, én nagyon sajnálom ami este történt. Esküszöm nem vagyok ilyen, én most sem igazán tudom miért vagyok itt. Azt meg meg sem merem kérdezni, miért ez a ruha van rajtam.-tettem le az asztalra a poharat, és a kezeimbe temettem az arcomat. Már amikor kicsit észhez tértem, feltünt hogy nem a tegnap esti ruhámba vagyok. Egy fehér póló és egy rövidnadrág volt rajtam.
-Semmi baj Natalie. Majd eszedbe jut egy idő után.-erre csak ránéztem, de a szemei huncutul csillogtak.
-Mégis mi? Ugye, mi nem? Nézd, én nem vagyok olyan mármint ,ne értsd félre, de nem szoktam olyanokba belemenni.
-Ha ez megnyugtat én sem. Nem vagyok híve az egy éjszakás kalandoknak.
-Akkor nem volt semmi, ugye?
-Én azt nem mondtam.-ivott bele vigyorogva a kávéjába.
-Mivan?-kiáltottam fel, mire Charles csak elnevette magát.
-Nyugi Nat. Nem volt semmi. Kicsit sokat ittál, ahogyan én is. És mivel egy helyen lakunk, ezért együtt jöttünk haza. Nem találtad a kulcsodat a táskádban, és azért aludtál itt.-mesélte el hogy mi történt tegnap este.
-Értem, és köszönöm hogy nem hagytál a folyosón.
-Szívesen.
-És a ruhám? -kérdeztem rá félve, mert nem tudom milyen válaszra számítsak.
-A ruhád a mosógépben van. Tegnap este magadra burítottad az italodat, és mivel ugye nem tudtál hazamenni, ezért adtam ruhát amibe aludhatsz.-annyira szégyeltem magam, hogy óvatosan már csúsztam le a kanapén. Mire leültem a földre, a kezeimbe hajtottam a fejemet.
-Ez annyira ciki. Nagyon sajnálom hogy tönkre tettem az estédet. Nem tudom mi történt.-nem tudom mennyit hallott belőle, mert szinte végig a kezembe beszéltem.
-Hé Natalie, nincs semmi baj. Ez bárkivel előfordulhat.
-De akkor is. Nagyon kínosan érzem magam.
-Id meg inkább a kávéd, mert gondolom a fejed is hasogat. Igazam van?
-Igen és köszönöm.-ültem vissza a kanapéra és újra a kezembe vettem a kávémat.

-Azt mondta a lakatos, hogy kb.1 óra múlva itt lesz.-mentem vissza a nappaliba, ahol Charles volt.
-Akkor megvárjuk.-nézett rám a telefonjából.
-Nem szeretnélek zavarni. Biztos sok dolgod van, én addig elmegyek a cukrászdába.
-És 1 óra múlva vissza jössz? Ugyan már Nat, nincs semmi dolgom. Kibírsz még itt egy órát. És amúgy is ,még mindig az én ruháimba vagy, de ha téged nem zavar hogy így kimész az utcára, akkor menjünk.-állt fel a kanapéról és elindult felém.
-Várj, mi az hogy menjünk? Te is jönni akarsz?-néztem rá értetlen tekintettel.
-Miért ne? Elviszlek. Vagy mivel mennél? Gyalog?
-Basszus tényleg. A kulcsom a lakásba van.-ért utol a felismerés. Mivel este taxival mentünk, így a kocsi kulcsom a lakásba van, ami be van zárva.
-Na ugye, szóval egy óra hamar elmegy. Játszunk egyett addig?-csak kérdőn néztem rá, mire megforgatta a szemeit.
-Szinte alig ismerlek, pedig a szomszédom vagy. Amolyan kérdezz-felelek. Benne vagy?
-Benne. Max nem válaszolok ha olyat kérdést teszel fel.-ültem le a kanapéra és magam alá húztam a lábaimat.
-Várj mindgyárt jövök.-indult el a folyosó felé, amerre a háló is van. Pár perc után vissza jött egy zoknival a kezében.
-Tessék, ezt vedd fel.-adta oda, mire csak magam elé emeltem.
-Köszi, de ez vagy 10 számmal nagyobb mint nekem kellene.-nevettem fel, mire Charles is elnevette magát.
-Hányas a lábad?-ült le ő is, és csak nézett rám.
-38.-as. -válaszoltam miközben felhúztam a zoknit. Elég nagy volt ,mondjuk erre számítottam, de nagyon jól esett végre a meleg a lábaimnak.
-Nekem 45-ös.
-Jézusom, hogy lehet ekkora lábbal élni?-csúszott ki a számom.
-És olyan kicsivel mint a tiéd?-mutatott a lábamra,mire én is rá néztem.
-Hé, ez egy átlagos női méret.-emeltem fel a lábamat, hogy lássa mekkora.
-Tényleg az, kis picike.-közben ő is megemelte a lábát, és oda tette az enyémhez.
-Úram isten. Tényleg óriási lábad van. Az enyém szinte elveszik a tiéd mellett.
-Nem is látom a lábad, olyan kicsi.
-Mert a tiéd eltakarja.-el emeltem a lábamat, mire csak elnevette magát.
-Már tudom mekkora a lábad,  haladunk.
-Nem egy szokásos ismerkedős kérdés.
-Hát nem. Még sose kezdtem ezzel, hogy a mekkora amúgy a lábad?
-Biztos tarolnál vele a randikon. -nevettünk mind a ketten egy jót.
-Oké, akkor most csináljuk rendesen. Hány éves vagy Natalie?
-25 és te Charles?
-Én is. Mindig itt éltél monacóban?
-Igen, a szüleimmel. És te? Éltél már előtte is másik országban, vagy városban?
-Nem még soha. Én is tőrzs gyökeres monacói vagyok. Imádok itt élni.
-Én is. Bár eddig nem voltam sok helyen, csak a szokásos nyaralás a szüleimmel.
-Én elég sok helyen voltam már a forma-1 miatt. Rengeteg gyönyörű hely van, de nekem Monaco az első.
-Miért épp a forma-1? Mármint úgy értem, nem sok ember szeretne 300al száguldozni minden hétvégén, úgy hogy bármi történhet.
-Ez igaz, de elég sokan vannak azért akik lennének a helyünkben. Mondjuk ott vannak a forma-2 és forma-3  versenyzők. Ők mind itt akarnak lenni.
De amúgy ha arra gondolsz, hogy miért épp pilóta lettem, hát ez volt a gyerekkori álmom. Már akkor is imádtam a gokártozást, és ez a szenvedély lett az életem. Na és te? Hogy hogy cukrász? Nem épp arra gondol az ember amikor először meglát, hogy te egész nap sütiket sütsz.
-Hé, nem is csinálom azt egész nap. Amúgy a nagyszüleim miatt. Nekik volt egy kis cukrászdájuk még régen. Imádtam ott lenni. Nem csak a sütiket szerettem, de azt a hangulatot is ami ott volt. Az emberek ilyenkor mindig boldogok voltak, mindenki nagyon kedves volt. Mintha ott megszünt volna minden baj, vagy nem tudom. Lehet ez hülyeség, de én akkor így éltem át.
Aztán neki álltam egyedül én is sütni, és egyre jobban megszerettem. Hát így lettem cukrász.
-Egy nagyszerű cukrász. Tényleg nagyon jó vagy benne.
-Ahogyan te is, abban amit csinálsz.
-Várj te nézed a forma-1et?-kezdett el hitetlenkedni, főleg amikor bólintottam egyett.
-Nem vagyok rajongó. Csak egy évben egyszer. A monacói nagydíjra szoktam kimenni anyáékkal.
-Tavaly is kint voltál?
-Nem, tavaly egy versenyre készültem, így nem mentem ki.
-És idén ott leszel?-lehet csak én képzelem be, de mintha egy kis kiváncsiság is lenne a hangjában.
-Eddig úgy néz ki igen, kint leszek.
-Na ennek örülök. És mikor költöztél ide? Mármint eddig nem láttalak, amíg belém nem szaladtál a liftben.
-Kb. Úgy január elején költöztem be. Szerettem volna még az ünnepeket otthon tölteni, így csak utánna költöztem ide.
-Akkor azért nem talákoztunk. Én edzőtáborba voltam, vagy valami olyasmibe.
-Én mindig azt hittem ez a lakás üres. Sose láttam innen kijönni senkit.
-Ahogyan én sem tőled.Jó kis szomszédok vagyunk mi.-ezen jót nevettünk. Szóba került még egy pár dolog az életünkről. Charles is mesélt a családjáról, ahogyan én is. Nagyon sok fájdalom érte már ilyen fiatalon. Nem tudom én ezt hogy bírtam volna, valószínűleg sehogy. Főleg nem egyedül.
-És van párod?  
-Nincs. Már egy ideje nincs. És neked barátnő?-Csak elmosolyodott, és lehajtotta a fejét.
-Pár hónapja szakítottunk. Már régóta együtt voltunk, de már nem igazán működött. Jóba vagyunk, de mint barátok. Mondjuk azóta nem talákoztunk és nem is beszéltünk, de nem váltunk el rosszban.
-Vagy te hiszed így.-csúszott ki a számon, amit remélem nem hallott meg.
-Miért csak én hinném így? Charlotte is azt mondta.
-Charles és Charlotte?-csak értetlen tekintettel nézett rám.
-Semmi, csak mindegy. Mondjuk azért mert évekig együtt voltatok és szakítottatok. A nők nem tudnak örülni az exük új párjának. Mindig az van, hogy ő mivel jobb mint én. Főleg ha mások azt szajkozzák majd, hogy ő szebb volt mint a mostani párod, és hogy ti együtt szinte tökéletesek voltatok. Akkor ő is így lesz majd ezzel ,és újra feljönnek a boldog pillanatok. És az érzekek lehet csak egy fellángolásig de vissza térnek majd.
-Szerintem nem így van. Lehet barátság két ember között, akik együtt voltak. Hiszen jól ismerik egymást ,tudják milyen a másik.
-Hát pont ez az. Jól ismerik egymást. Tudják a másik minek örül és minek nem. Egy új kapcsolatban az ex akivel jóba vagy, nem valami jó pont. Ő mindig jobban tudja hogy a másik mit akar. Hiszen régóta ismeri. Az új párod pedig nem ismer olyan rég óta. Nektek idő kell arra, hogy megismerjétek egymást, de ő mindig ott lesz majd ,és mindent tudni fog.
-Nagyon benne vagy ebben a témában.
-Mondjuk úgy hogy tapasztalat. -hajtottam le a fejemet, de Charles nem hagyta annyiban a témát.
-Te vagy az ex ,vagy az új barátnő.
-Egyik sem. Sem ex nem voltam, sem új barátnő. Alakult valamit, már kezdett elég komoly lenni, de jóba volt az exével, ami az elején nem is zavart. Kedves csaj volt, de minden baráti összejövetelen ott volt. Hiába voltak közös barátaink, mi addig nem jártunk össze, amíg köztünk nem alakult valami. Az elején minden rendben volt, de kezdett egyre többször sztorizgatni. Még az elején éreztem is hogy a leendő barátomat zavarja, de egy idő után ő is boldogan beszélt már róla.
Hát úgy néz ki, ezek a kis dolgok újra összehozták őket. Újra fellángolt a régi szerelem, még akkor is ha ez csak pár éjszakáról szólt. Persze a csaj mindig boldogan beszélt az éjszakájukról ,de sose mondta ki a nevét. De össze állt a kép. Így muszáj volt bevallania és igazam volt. Azzal jött hogy sajnálja, de nem tehet róla, a sok emlék, és azok a pillanatok. Csak egy véletlen volt, de nem tud rajta változtatni.
-Sajnálom hogy ez történt veled. De én nem ilyen vagyok. És Charlotte sem ilyen.-szerencsére kopogtak az ajtón, így megszakítva a kis beszélgetésünket.
-Biztos így van. De megyek, úgy néz ki már itt van.-álltam fel a kanapéról és egy gyors köszönés után ,már mentem is ki az ajtón.