Édes Szerelem (C.L.)

37.fejezet

Lassan itt a karácsony, vagyis pár hét múlva, de előtte még a szülinapom következik. Sose szerettem a nagy felhajtás, ezért csak egy vacsora volt mindig a szüleimmel, és a lányokkal is csak egy sima kis buliba mentünk el.
Charlest szinte egész nap nem láttam mert valami dolga volt.
Nem mondom hogy zavar, de kicsit azért rosszul esik, hogy eddig egyszer sem hozta fel a születésnapomat. Tudom hogy nem igazán valami jó a dátumokban, de talán ezt azért nem felejtette el.
Inkább neki álltam valami vacsorát összedobni, hiszen úgy néz ki, csak este ér majd haza.
Már épp neki álltam amikor hallottam hogy nyílik a lakás ajtaja.
-Szia mia caro.-jött oda hozzám, és adott egy puszit az arcomra.
-Szia.
-Mit csinálsz?
-Vacsorát.-kezdtem volna el felaprítani a hagymát, amikor kivette a kezemből és arrébb tolt.
-Hé. Ne már.
-Elmegyünk vacsorázni. Menj készülj el gyorsan.
-Micsoda? Charles neki álltam a vacsorának.
-Csak a hagyma van előtted. Semmi más. Csak most áltál neki ,úgyhogy menj készülj el.
-Azért szólhattál volna előbb. Akkor már rég készen lettem volna.
-Nyugi van időnk. De azért ne legyél órákig a fürdőben.
-Nem áll szándékomban. De amúgy miért is nem jó az a vacsora amit én csinálok?-nagyon kíváncsi voltam, miért akar mindenáron elmenni.
-Azért mert ma van a születésnapod, és nem hagyom hogy ma is te főzz rám.-karolta át a derekamat, és így húzott magához oda. Ezek szerint nem felejtette el.-Azt hitted elfelejtettem? -Ezek szerint nem tudtam leplezni a meglepődöttségemet.
-Talán, egy kicsit tényleg azt hittem.
-Kis boszorkányom. Te vagy a legfontosabb számomra. De menj,készülj el, van egy meglepetésem.-nem kérdeztem többet, mert úgy sem mondana semmit, ezért csak egy apró csókot adtam neki és már mentem is a szobába.

Charles nem mondta hova megyünk, csak akkor ismertem fel a helyet amikor leparkolt a parkolóban. Az egyik kedvenc éttermünkbe jöttünk. Szeretem ezt a helyet, hiszen még monacóban is sikerült hoznia a tipikus családias, ám de modern hangulatot.
Beérve Charles egyből megfogta a kezemet, és már indult is el az étterem hátsó része felé. Egyre közelebb mentünk és egyre több ismerős ember tűnt fel.
-Sziasztok.-köszöntem megilletődve, hiszen a közeli barátaink mind itt voltak.
-Végre itt a szülinapos is. Boldog születésnapot kislány.-állt fel Pierre és már ölelt is magához.
-Köszönöm.-amint ő elengedett, már Kika is körém fonta a karjait.
Anna után, viszont egy nem várt látogató került sorra.
-Boldog szülinapot Nati.
-Lucas.-öleltem magamhoz a férfit akit már hónapok óta nem láttam. Nagyon sokat beszélünk telefonon, de sajnos mindig valami közbejött, amikor találkozni tudtunk volna.
-Szia kicsi lány.
-Ti megint szövetkeztetek egymással?-Néztem rá Charlesra, aki csak egy nagy mosolyra húzta a száját.
-Mi soha. -szólt közbe Lucas, de csak a fejemet ráztam.
-Carina-megfordultam és mögöttem már ott is állt a spanyol férfi és a barátnője.
-Jézusom, sziasztok.-öleltem meg őket is. Amint mindenki megvolt végre, le tudtunk ülni az asztalhoz.
-Jó kis meglepetés mi?-kérdezett rá Cassy, de csak mosolyra bólogattam.
-Hihetetlen vagy.-fordultam Charles felé.
-Ez ugyan nem egy buli, de remélem ez is tetszik.
-Imádom. Mindenki itt van aki fontos nekem. Köszönöm Charles.-nyomtam egy kis csókot az ajkaira.
-Nana, ezt majd inkább otthon. Legyetek tekintettel a szinglikre is légyszíves.-szólt ránk Cassy, mire Anna folytatta.
-Ugye? Én mit szóljak? Mindig látom őket együtt.
-Jól van csajok, bocsi.-csak megrázták a fejüket, de mosolyogva néztek ránk.
-Khm.-köhintett egyet mellettem Charles, mire mindenki felé fordult. Gyorsan felállt, és magához vette a pezsgős poharát.
-Nos srácok. Köszi hogy mindenki itt van. Ma van a világ legcsodálatosabb nőjének a születésnapja, akit a barátnőmnek hívhatok. Szóval, csak annyit akartam mondani hogy nagyon boldog születésnapot kívánok mia caro. -fordult felém, mire én felálltam és ő szorosan magához ölelt.
-Köszönöm. Ahogyan nektek is srácok. Gondolom,  hogy elég nehezen jöhetett össze az a kis vacsora ,ezért tényleg nagyon szépen köszönöm, hogy mindenki itt van.
-Szeretünk Nati.-szólt közbe Kika.
-Én is titeket srácok.  És tényleg köszönöm.-bújtam oda Charleshoz aki csak egy puszit nyomott a fejemre.
-Akkor, ideje ünnepelni nem?-mindenki koccintott, és ezek már ültünk is vissza a helyünkre.
-Az ajándékodat otthon kapod meg.-suttogta a fülembe, mire csak felé fordultam, és kacsintott egyett.

-Ülj le.-ültetett le a kanapéra, ő pedig a zongorához ült. Amint meghallottam a dalt, könnyek lepték el a szemem.
Még sose hallottam az egészet, mindig csak kis részletet.
Imádom ezt a dalt, és ezt ő is tudja. Már hetek óta zaklatom vele hogy fejezze be és mutassa meg, de mindig az volt a válasza hogy várjam ki, mert a tökéleteset akarja megmutatni.
Elképesztően szép volt.
Amikor befejezte, csak lehajtotta a fejét, és félve nézett rám.
Én csak a kanapén ültem, és probáltam letörölni a könnyeimet.
Lassan felállt és oda jött hozzám.
-Ennyire rossz volt?-ült le mellém, mire csak szorosan oda bújtam hozzá, és magamhoz öleltem.
-Imádtam, minden egyes pillanatát. Csodálatos volt.
-Ezt neked készítettem. Kicsit féltem megmutatni, hátha nem tetszik majd.-csak felültem mellé, és hitetlenkedve néztem rá.
-Imádom minden egyes dalodat. Te tényleg attól féltél hogy nekem nem fog tetszeni? Charles imádom. Nagyon szépen köszönöm. Nincs ennél szebb születésnapi ajándék.
-Azért lenne itt még valami.-állt fel és már ment is be a szobába. Pár perc után már vissza is tért mellém ,és a kezében egy kis doboz volt.
Megijedtem, mert semmi jelét nem mutatta annak ,hogy ennyire komoly szinte emelné a kapcsolatunkat.
-Nyugi, azért levegőt vegyél.-kezdett el rajtam nevetni, de csak ijedten néztem rá továbbra is.
-Mi van nálad?-csak tartotta a kezében a kis bársony dobozt, de nem mondott semmit.
-A meglepetésed.-amint kimondta már nyitotta is fel a doboz tetejét, és egy kulcsot láttam benne.
-Ez egy kulcs.-vettem ki a kis dobozból, és csak fogtam az ujjaim között.
-Igen, mia caro. Az tényleg egy kulcs. Nagyon jó megfigyelő vagy.-kezdett el piszkálni.
-Nem igazán értem. Már van kulcsom a lakásodhoz, ahogyan neked is hozzám. Nem kell pótkulcs.
-Ez nem pótkulcs.
-Akkor mégis mi?
-Ugye nem felejtetted el azt a lakást amit néztünk még pár hete?
-Nem, de azt a lakást kiadták. Hiszen mondtam, hogy beszéltem a tulajjal.
-Igen tudom. -mosolygott rám.
-Akkor most mi van vele?
-Csak annyi kis boszorkányom, hogy én vettem ki azt a lakást.-csak néztem rá. Szinte fel sem fogtam amit mondott. Pár hete megnéztünk egy lakást, amibe szinte egyből beleszerettem, de amikor telefonáltam miatta, már sajnos kiadták másnak.
- Micsoda? De hát, hiszen te.. nem értem.
-Bébi, én vettem ki a lakást. Kettőnknek.- amint felfogtam amit mondott szinte beleugrottam a nyakába. Nem számított rá, mert egyből eldőlt velem a karjaiban a kanapén.
-Ezek szerint örülsz neki.-mosolygott rám, mire én elkezdtem minden féle szétpuszilni az arcát.
-Imádom. Köszönöm.- néztem rá, és neki is az arcán ugyan olyan boldogságot láttam, mint a sajátomon.