Édes Szerelem (C.L.)

20.fejezet

Reggel arra keltem,hogy valami keményen fekszem. Rátettem a kezemet a fejem mellé, és éreztem valami dobogást.
Akkor tértem hirtelen észhez, amikor egy kéz végigsimított a hátamon.
-Jó reggelt.-hallottam meg a fülem mellett egy rekettes hangot.
-Jó reggelt.-próbáltam elhúzodni tőle, de ő szorosan fogott a derekamnál fogva.
-Hova hova?
-Öhm, hát..csak le akartam feküdni.-most keltem, így nem bírtam gondolkodni.
-Miért itt nem jó már?-éreztem hogy az arcom egyre forróbb lesz.
-Neked nem kellene már készülnőd a versenyre? Mennyi az idő?-nyúltam át felette, hiszen az ő oldalán voltak a telefonok. Az sem érdekelt hogy most konkrétan teljesen rajta fekszem, főleg amikor megláttam mennyi az idő.
-Tudod, máskor is feküdhetsz rajtam, ha utánna ilyen pózban leszel.-én csak gyorsan leugrottam róla, és már keltem is ki az ágyból.
-Kelj fel, elkésünk.
-Mennyi az idő?-fordult ő is a telefonhoz, de amikor meglátta, szinte egyből kiugrott az ágyból.
-Oké, van még fél óránk, és már indulni is kell.-ott áltunk a szoba közepén, mint akik azt sem tudják most mit tegyenek.
-Szuper, az elég. Na menj készülj el, addig én is össze szedem magam.-toltam ki a szobából.
-Azért egy jó reggelt csókot kaphatok?-állt meg az ajtóban, és vigyorogva nézett rám. Gyors puszit nyomtam az ajkaira és már küldtem is haza készülődni.

A garázsban szinte mindenki rohant és csinált valamit. Mivel a verseny nemsokára kezdődik, ezért Charles is már egy ideje elment.
Én csak ott álltam a garázsban, és néztem ezt a rengeteg embert akik egy célért dolgoznak.
Annyira elgondolkodtam hogy vagy háromszor szólt valaki ,mire meghallottam.
-Micsoda?-kérdeztem vissza.
-Nem láttad a kulacsomat? Sehol sem találom.
-Én ma még nem is láttam. Nem vitted be  az öltözőbe?-Néztem körbe, de hiába.
-Nem tudom, nem hiszem. Itt kell valahol lennie.-kezdett el körülnézni újra, de még mindig nem találta meg.
-Nincs másik kulacsod?
-De van, de ott van a motorhomeba.
-Szuper, akkor hol keressük?-ott álltam ,és azt sem tudtam merre menjek.
-Te nézd meg azon az oldalon, én keresem itt.-így is tettünk. Már vagy 5 perce keresem de hiába.
-Ti mit csináltok?-kérdezett rá egy férfi, ferráris ruhában.
-Andrea, ezt nem hiszem el. Már mióta ezt keresem, és végig nálad volt?-vette el a férfiről a kulacsát.
-Igen, de mondtam.
-Nem hallottam.
-Nem ez az első alkalom.-csúszott ki a számom, mire csak felém nézett.
-Nem vagyok ám süket. Ezt hallottam.
-Tudom. Feltűnt hidd el.-közben oda jött elém a férfi és a kezét nyújtotta.
-Andrea Ferrari.
-Natalie Delafosse.-fogtam meg a felém nyújtott kezét. Láttam már a korábbi versenyen, de akkor nem mutatkozott be.
-Örülök hogy megismertelek. Na gyere, te hazai lovag, ideje már autóba ülnöd.
-Oké megyek.-mielőtt elment volna, még oda jött hozzám.
-Sok szerencsét.-ő csak mosolyra húzta a száját, és a kis gödröcskék megjelentek az arcán.
-Csak ennyi?
-És vigyázz magadra.-tettem még hozzá.
-Köszi, de én erre gondoltam.-fogta át a derekamat és egy könnyű csókot adott az ajkaimra.
-Nemsokára találkozunk Mio caro. -kacsintott rám, és már ment is el a garázs belsejébe.

A verseny nagyon jól alakult, egészen a feléig. Ott sajnos Charles egy kerékcsere miatt vissza esett a második helyre.
-Gyerünk Charles. -szurkolt mellettem az öccse. Sajnos az előzés nem jött össze, így maradt a második helyen.
-Még nincs vége, bármi történhet.- szóltam Arthurtnak, mire ő csak a fejét rázta.
-Csak tudja végre jól befejezni. Ezen a pályán nagyon nehéz előzni.
-Tudom, minden nap itt közlekedek.-ezen csak jót nevetett, mire a testvére és az édesanyja felénk nézett.
-Mi olyan vicces gyerekek?-Kérdezett rá az édesanyjuk.
-Semmi, csak Natalie szinte fejből ismeri a pálya minden kis részét.
-Hé, én nem ezt mondtam. -néztem rá hitetlenkedve, de nem hatotta meg.
-Most mondtad. Minden nap itt közlekedsz. Az ugyan olyan.
-Jaj Arthur. Mintha te nem ezeken az utcákon járnál.-csóválta meg az édesanyja a fejét.
-Nézzétek inkább a versenyt. Még a végén lemaradtok valamiről.-mutatott a monitor felé Lorenzo, mire oda kaptuk a fejünket.
Verstappen kihívták a boxba, ami azt jelenti ,hogy újra Charles áll az első helyen.
-Ez az.
-Így csak nehezebb lesz neki.
-Nem biztos. Ne legyél ilyen, még bármi lehet. Hidd el, most sikerülni fog neki.-néztem a fiatalabb férfire egy pillanatra, de már újra a képernyőn volt a tekintettem.
Hihetetlen izgalom járt át, amikor az utolsó kört megtették.
Nem hittem volna hogy ennyire fogok izgulni egy olyan sport miatt, amit eddig nem igazán szerettem.
De lehet hogy ennek nagyon köze van annak a férfinak is, aki miatt most itt vagyok. Sőt, szinte csak miatta van ez.
Szinte már a körmömet rágtam, és már ott tartottam hogy azért imádkozzak, hogy nem történjen semmi ebben a fél körben.
Az ajkaimat egy óriási mosolyra húztam, és kifújtam az eddig bent tartott levegőt.
A két testvér már ölelte is meg az édesanyjukat aki szorosan fogta a fiait.
-Natalie, gyere ide te is drágám.-nyújtotta felém a kezét, és engem is megölelt.
-Annyira büszke vagyok most.-törölgette a szemeit.
-Az is lehet. Ez hatalmas büszkeség.
-Anya gyertek, menjünk ki.-én csak álltam ott ,mert nem tudtam hogy most mit is kellene tennem.
-Natalie gyere már, így nem lesz helyünk elől.-csak gyorsan elindultam utánnuk, mert én is látni szeretném amikor beér.
Szinte csak úgy kiugrott az autóból, és már vettete is be magát a tömegbe. Mindenki aki ott volt, kiabált és éjjenzett.
Én csak meghúztam magam a testvérei mögött. Ez egészen addig volt így ,amíg oda nem ért és észre nem vett. A fiúk szétváltak és a kezemnél fogva húztak előre a korláthoz.
Úgy látszik ez egy családi szokás náluk.
Charles csak megfogta az arcomat, és egy gyors csókot nyomott az ajkaimra. Ha a tömeg eddig halknak számított, na akkor most már biztos egész monte-carlo hallotta őket.
Én csak álltam ott bugyuta vigyorral az arcomon.
-Gratulálok.-nyögtem ki, nagy nehezen. Amint elengedett már ment is tovább.
-Na mi az, felveszed a versenyt a csapat színével?-Szólt bele a fülembe Arthur, hogy halljam amit mond. Most csak szép nőiesen felemeltem volna a kezemet, és bemutattam volna neki, ha nem lennének itt ennyien.
Ehelyett csak annyit mondtam neki hogy fogja be, de ő csak nevetett rajtam tovább.

Tény hogy mondták hogy nagy buli lesz a verseny után, hiszen ilyenkor mindig az van, de az hogy Charles az első lett, még nagyobb bulit kellett tartani. Már az egyik elég neves szórakozóhelyen vagyunk, és már egy mohito van a kezemben, amit kényelmesen kortyolgatok. Charlest folyton valaki elhívja egy képre, vagy csak gratulálnak neki.
-Hogy érezd magad?-kérdeztem meg tőle miután leült mellém.
-Nagyon jól. Elképesztően örülök. Még talán sose voltam ennyire boldog az utóbbi időben.-látszik is rajta hogy boldog.-Köszönöm.-nézett bele mélyen a szemeimbe.
-Mit? Én nem csináltam semmit.
-De igen. Te vagy az én szerencse csillagom.
-Ez nem igaz Charles. Ezt csak magadnak köszönheted. Jó, meg egy kicsit a csapatnak is.-mosolyogtam rá, de ő csak a fejét csóválta.
-Nem, ez nem így van. Ez neked is köszönhető. Az egész hétvége alatt velem voltál, és végre sikerült itthon nyernem. Azért mert te vagy a szerencse csillagom. Már mondtam mio caro.
-Hát ezzel megtört a monacói átok.
-Igazi kis boszorkány vagy.-adott egy puszit az arcomra.
-Na, csak finoman. A végén még meggondolom magam ezzel az átokkal kapcsolatban.- tudja hogy csak viccelek, hiszen jót nevetett rajtam.
-Akkor jó lesz ha óvatos leszek. Lehet ezt nem is kellene meginnod.-már nyúlt is a poharamért, de gyorsabb voltam nála és elvettem előle.
-Ez az enyém. Szerezz magadnak.
-Nekem ez is tökéletes.-a kezemnél fogva húzta vissza a poharat és már ivott is bele a szívószál segítségével.
-Táncoljunk inkább.
-Akkor gyere kis boszorkányom táncoljunk.-kacsintott rám, de én csak felkuncogtam rajta. Hiába nagyon jóképű férfi, sajnos ez a kacsintás annyira nem megy neki.