Édes Szerelem (C.L.)

34.fejezet

Charles szemszöge:

Már lassan 4 hete nem láttam Nataliet. Eléggé felkaptam a vizet este, amikor közölte hogy hétvégente sem tud hazajönni, és monzában sem lesz ott. A bajt még tetőzte az is, hogy a volt barátja még egy üzenetet is küldőt neki hogy találkozzanak Firenzében. Annyira dühős voltam, hogy csak fogtam magam és ott hagytam este. Tudtam hogy másnap reggel megy a gépe, de akkor sem tudtam volna vele este ott maradni. Haragudtam rá, és saját magamra is.
Amikor kivittem a reptérre megpróbálta megbeszélni a dolgokat, de én képtelen voltam rá. Amint kiértem a reptérről csak belerugtam egyett a kocsiba. Hogy lehettem akkora hülye hogy így elengedtem..
Sajnos nem maradt időm az önsajnálatra, hiszen készülnőm kellett a versenyre. Muszáj előbb elutaznom maranelloba, hogy  jól alakuljon a versenyen.
Andrea észre vette hogy valami bajom van, de megrobáltam nem foglakozni vele, és csak csendben csinálni a dolgomat.
Ez jó is ment vagy két hétig, hiszen nem igazán vették észre hogy magamba vagyok fordulva. Mindenki betudta annak, hogy a rossz verseny miatt van. Viszont egy valakinek jobban feltünt hogy más bajom is van.
-Na mesélj szépen.-ült le velem szemben Pierre, hiszen épp Japánba tartunk már.
-Mégis mit?
-Mi a bajod? Az hogy Natalie nincs itt?
-Nem.
-Akkor mi? Hosszú az út, van időnk.-dőlt hátra és úgy nézett rám.
-Össze vesztünk mielőtt elutazott.
-Tudom.-csak értetlen tekintettel néztem rá-Kika. Beszélt vele.
-Értem.
-Tényleg olyan hülye voltál hogy azt hitted, találkozni fog majd azzal a pasival?
-Igen. Nem tudom mit gondoltam akkor.
-Azt hogy egy marha vagy. Ő mindig támogatott téged, és amikor neked kellene, te inkább össze veszel vele az előtt hogy elutazik. Szerinted hogy érezte magát?
-Tudom Pierre oké? Szerintem nem tudom hogy elbasztam. Azóta örlöm magam miatta.
-Van is miért.
-Tudom.
-Nagyon remélem hogy azért megbeszéltétek már a dolgokat.-Csak kinéztem az ablakon, ezzel választ adva neki.
-Te emeletes marha. Nézd ,a barátom vagy Charles és szeretlek. De ő is fontos lett nekem. Már olyan számomra mint a kishugom. Amikor Kikával beszélt lehetett hallani a hangján hogy sírt. Ez azon a napon volt amikor elutazott. És te azt mondod hogy azóta nem beszéltél vele?
-De beszéltünk. Csak egyikünk sem hozta fel.
-Talán neked kellene.  Ideje lenne beszélned vele ,és elmondanod neki hogy elbasztad.
-Tudom. Helyre fogom hozni, csak legyen vége ennek a hétnek.
-Reménykedj benne hogy ne legyen késő. -csak ez az egy mondatt játszodott le végig a fejemben.
Ne legyen késő.

Már a repülőn vagyok, és lassan leszállunk. Egész nap nem beszéltem Natalieval, pedig tudtam hogy ma van a verseny napja. Ő úgy tudja hogy már Katarba megyek, így talán sikerül meglepnem. Amikor kitette a képet, hatalmas büszkeség töltött el. Meg is osztottam a saját oldalamon hogy mindenki lássa, milyen csodálatos barátnőm van. Tudtam hogy ma este vacsorázni készül Lucassal, hiszen beszéltem a férfival. Az ő segítsege nagyon fontos volt, hogy ma este meg tudjam lepni. Tudtam hova mennek, hiszen én ajánlottam az étteremet. Mindent megbeszéltem vele, így talán minden jól alakul majd.
Már ott voltak az étterembe, amikor én is oda értem. Beszéltem a tulajjal, és a segítségét kértem. Szerencsére nagy forma-1 fan, így minden szó nélkül segített.
Amikor a pincér elindult a rendelésükkel, gyorsan elkértem tőle és én vittem ki. Kicsit talán reménykedtem benne hogy felismeri a karkötőt, hiszen tőle kaptam. Ám amikor megfordult és észre vette hogy én vagyok, szinte elsírta magát. A szívem szinte majd megszakadt amikor könnyes szemekkel nézett rám.
El sem akartam engedni amikor végre magamhoz ölelhettem.
De sajnos muszáj volt hiszen mégis csak egy étteremben voltunk.
-Szia Charles Leclerc.-nyújottam a kezem a férfi felé, akit végre személyesen is megismerhettem.
-Lucas. Örülök hogy végre láthatlak.
-Te tudtál róla?-fordult Natalie a férfi felé, aki csak vigyorva közölte hogy igen.
-Na ne nézz így. Tudod milyen nehéz volt hogy ne mondjam el. Imádlak, de őt is. És végre személyesen is láthatom. -akkor esett le ,hogy Lucas nagy rajongója a ferrárinak.
-Csinálhatunk egy képet ha szeretnéd.-ajánlottam fel neki, hiszen ez a minimum amit megtehetek.
-Nati, megcsinálod?-adta át a telefonját, és már állt is be mellém.
-Tessék. Hidd el szuper lett.
-Köszi. Akkor én megyek is.
-Várj, hova mész?-csak rámosolygott a barátnőmre és közölte hogy neki mennie kell.
-Holnap reggel találkozunk. Remélem jó éjszakád lesz.-ölelte meg mielőtt elment.
-Lucas!
-Jól van, nem szóltam semmit. Örülök hogy találkoztunk. És köszi a képet.
-Ez a minimum.
-Na megyek. Sziasztok.-amint elment már helyet is foglaltunk az asztalnál.
-Hogy kerülsz ide?
-Meglepetésnek szántam. Remélem örülsz neki.
-Szerinted?-Mutatott a könnyes arcára.
-Nagyon büszke vagyok rád. És gratulálok a versenyhez.
-Köszönöm.-egyikünk sem tudta hogy most mi legyen. Vettem egy mély levegőt, és belekezdtem.
-Annyira sajnálom hogy ekkora bunkó voltam. Nem lett volna szabad úgy elengednem téged. Ha tehettem volna már aznap eljövök utánnad.
-Charles.
-Nem, Natalie. Nagyon bunkón viselkedtem. Nem tudom akkor mi ütőt belém. Talán egyszerre jött össze minden, és rajtad töltöttem ki a dühőmet.
Annyira sajnálom hogy megbántottalak.
Megtudsz nekem bocsáltani?-csak könnyed szemekkel nézett rám.
-Charles. Nincs miért bocsánatot kérned. Én is ugyan úgy hibáztam. Amikor veled lehettem volna akkor sem voltam ott.
-Nem, ez nem igaz. Végig velem voltál és támogattál. Ugyan ezt kellett volna most nekem is tenni, de egy bunkó fa..
-Elég. Ezt most hagyd abba kérlek. Mind a ketten hibáztunk. Én abban hogy sosem mentem el semmilyen fotózásra és interjúra sem. Csak én nem tudom, csak számomra ez olyan lenne mintha csak egy dísz lennék. Nem is akarok ott zavarni. És amikor már lenne időm akkor meg elutazom.-hajtotta le a fejét, amint befejezte a mondandóját. Azt hiszi az ő hibája. Pedig ez nem így van.
-Natalie, mio caro. Kérlek. Ne hibáztasd magad.  Nem a te hibád hogy így alakult. Én nem gondoltam bele abba hogy te hogy éreznéd ott magad. Mindig csak arra gondoltam, hogy akkor velem lehetnél, hiába tudom hogy az nem olyan. És az hogy elutaztál, nagyon jól tetted. Támogatnom kellett volna téged, erre nem voltam sehol.
-Ez nem igaz. Minden nap beszeltünk. Akár hogy is, hidd el hogy számomra az sokat segített.
-Annyira sajnálom. Esküszöm hogy ilyen többet sose csinálok. Akkor nem tudtam miért nem akarsz velem jönni, de most már tudom. Esküszöm hogy több időnk lesz majd együtt. Szeretlek Natalie Delafosse.
-Én is szeretlek Charles Leclerc. -szinte egyszerre álltunk fel, és öleltem magamhoz szorosan.
Kellett ez a beszélgetés nekünk. Nem így kellett volna történie, de most már tudom hogy más lesz majd. Jobban fogok arra figyelni hogy több időnk legyen együtt.