Az Elfeledett Erők... 2.rész - Látomások

2023 - 9. fejezet - Valóravált jóslatok

A következő hétfő sokkal kevesebb lelkesedéssel indult. A délelőtti órák kedvtelen hangulata folytatódott ebéd után is, amikor le kellett adnunk a jóslástan házifeladatot. Trelawney el volt ragadtatva mind a három horoszkóptól. Amikor kiértünk a többórás kínkeserves csillagtérképbújás után, egy kicsit mind fellélegeztünk. A Griffendéltorony felé menet jókedvűen trécseltünk a kviddicsről. Az utolsó lépcsősoron már hanyagul, oldalasan trappoltam le. Figyelmetlenségemnek megvolt a következménye: az egyik pillanatban az egyik lépcsőfok szélére léptem, lecsúszott róla a lábam, és akkorát estem a Kövér Dáma lábához, mint egy ólajtó. Ron és Harry először jóízűen kinevettek, majd felsegítettek.

- Megsérültél? – Kérdezte Ron, akinek a hangjába még mindig nevetés vegyült.

- Kétlem. Csak megütöttem magam.

- Figyelj oda jobban a lépcsőkre! – Tette hozzá Harry.

- Ez mekkora már, pont hétfőre kamuztuk a háziban, hogy le fogsz esni a lépcsőn, és tessék! A szerencsétlenségednek remek az időzítése! – Jelentette ki Ron.

Ron akkor még nem is tudta mennyire igaza volt: a kedd délutáni bájitaltan órán ugyanis kicsúszott a kezemből egy nagy lombik, és ripityára tört a földön. A két fiú egyre csak azon röhögött, hogy a hasból kitalált balszerencsés jóslataim lassan valóra válnak. Rettegve közelítettem meg szerdán a szurcsókok ládáját, ugyanis az aznapi jóslatom az volt, hogy felrobbantok valamit. Malfoy háromszor is beszólt az extra óvatosságom miatt. Végül úgy felbosszantott, hogy a kelleténél több erővel vágtam hozzá az egyik szurcsókhoz a kezemben lévő vízisiklódarabot, mire az hatalmas szikrákkal és bő, fekete füsttel felrobbant. Ron és Harry attól a pillanattól negyedórás kitartó hangos nevetésbe kezdtek, aminek csak Hagrid tudott véget vetni. Mi ott álltunk, fekete hamuval borítva, közben Draco rosszalló tekintettel figyelt.

- Ez mire volt jó? – Kérdezte bosszúsan.

- Ha nem idegesítesz fel, ez nem történik meg.

- Gyakorolj önuralmat!

- Te mondod...?

Csütörtök reggelre már teljesen elegem lett a hétből. Egész nap behúzott fejjel közlekedtem. Ron egyenesen sportot űzött abból, hogy különféle tárgyakkal dobált, remélve, hogy egyszer eltalálja a fejemet. Ezt McGalagony professzor kifejezetten nem értékelte.

- Mégis mire véljem ezt Weasley? – Csattant fel a házvezető tanárunk, amikor már a tizedik papírlabda repült el mellettem átváltoztatástan órán. – Miért dobálja Woodot?

- Csak szeretnék segíteni a sorsnak, hogy beteljesüljön Bridgette jóslata.

- Wood kisasszony azt jósolta volna, hogy maga egész nap dobálni fogja?

- Nem, azt, hogy ma valaki fejbe dobja valamivel.

- És mégis miért jósolt ilyet, Miss Wood?

- Mert az volt a jóslástan házifeladat, hogy... - Kezdtem bele a magyarázatba.

- Oh, értem már. Talán a csillagok azt súgták az órán, hogy mindenféle balszerencse fog történni magával?

- Valami olyasmi. Őszintén, csak kitaláltam azt a sok szerencsétlenséget, mert Trelawney professzor azokkal a legelégedettebb, de nem hittem volna, hogy beigazolódnak.