Az elkövetkezendő napokban egy pillanat alatt elült a diáksereg kviddics iránti rajongása és rohamosan megnőtt a tusa miatti izgalom. Ezzel együtt az én figyelmem is elterelődött a kviddicsről, és kénytelen voltam észrevenni, hogy Harrynek milyen rémes napjai vannak mostanában. A hugrabugosok reakciója érthető volt és a Mardekártól sem számítottam jobbra, de a Hollóhátban valamelyest csalódnom kellett, hisz ők is ugyanolyan aktívan zaklatták Harryt, mint a többiek. A tömeg által hangoztatott történet szerint Harry feltűnési viszketegségtől hajtva furakodott be negyediknek a bajnokok közé. De ami a leginkább dühített, hogy Ron hirtelen úgy viselkedett Harryvel, mintha durrfarkú szurcsókká változott volna: nagyívben elkerülte, fintort öltött az arca amikor a látóterébe került és egyetlen szót sem szólt hozzá. Az órák valahogy még kínosabbak lettek, Trelawney professzor minden addiginál magabiztosabban jósolgatta Harry közelgő halálát, méghozzá bűbájtanon is olyan rossz teljesítményt nyújtott, hogy Flitwick professzor szégyenszemre plusz házifeladatot adott neki, pedig ilyen sorsra korábban csak Neville jutott. Dupla bájitaltanra menni máskor sem volt öröm, de ezekben a napokban felért egy középkori kínvallatással. Másfél óráig voltunk összezárva Pitonnal és a mardekárosokkal, akiknek feltett szándékuk volt kegyetlenül megtorolni, hogy Harry iskolabajnokká merészelte választatni magát. Közöttük a leghangosabb természetesen Draco Malfoy volt. Az incidens után többször is megpróbált bocsánatot kérni, ez az igyekezete nagyjából fél hétig tartott, azaz pontosan kettő legendás lények gondozása órán keresztül próbált megenyhíteni. Ekkor még kedvesen beszélt velem, segített az órai munkában, érdeklődött a napom iránt. Én természetesen emberszámba se vettem, a kérdéseire és kijelentéseire többnyire nem válaszoltam, ha igen, akkor is flegmán és röviden, egész órán összefont karokkal ültem és bambultam a szurcsókokat. Ezt nem sokáig tűrte. A következő legendás lények órán már hasonlóan viselkedett, mint én. Ebben az volt a baj, hogy mivel mindketten azzal voltunk elfoglalva, hogy a büszkeségünket villantgassuk, egyikünk sem foglalkozott a szurcsókokkal, amik az átlagosnál többször robbantak az arcunkba. Ezekután visszatért a rend közöttünk, azaz jól megszokott kölcsönös utálat és áskálódás – nyoma sem volt a korábbi különös szimpátiának. Harry és én erős szövetséget kötöttünk ebben az időszakban, főleg miután feltűntek azok a bizonyos jelvények... Hermionevel karöltve vonultunk Piton pinceterme felé amikor először megláttuk a mardekárosok talárjain a kitűzőket, amik nagy piros betűkkel hirdették: Szurkolj Cedric Diggory-nak, a Roxfort igazi bajnokának!
- Hogy tetszik, Potter? – Kérdezte fennhangon Malfoy. – És ez még nem minden. Nézd csak! – Azzal megnyomta a jelvényt és eltűntek a piros betűk, helyettük egy zöld felirat jelent meg: Potter a bénák bajnoka!
A mardekárosok a hasukat fogták a nevetéstől. Valamennyien követték Malfoy példáját, és a folyosón mindenhol felvillantak a zöld feliratok.
- Nagyon vicces! – Vetette oda Hermione. – Biztos sokáig gondolkoztatok rajta.
- Akarsz egyet, Granger? – Kérdezte gúnyosan Malfoy, a zsebébe nyúlt és elővett egy marék jelvényt. – Szívesen adok, jó sokat csináltunk. Csak ne érj hozzá a kezemhez, nem akarom egy sárvérűvel bemocskolni. – Hermione elvörösödött, erre már nem tudott mit válaszolni. A zaj közepette gyorsan elmormoltam a verset a Tűzhöz, majd előre léptem. Csatlakoztam a nevetéshez, de sokkal szarkasztikusabb hangvétellel, mire a környező mardekárosok inkább elhallgattak, Malfoy-jal az élen.
- Oh ez nagyon vicces volt! Ugyanaz a négyéves poén, rendkívül eredeti! Tudod mit? Én kérek egyet!
Előre nyújtottam a karom és erősen koncentráltam arra, amit csinálni akartam. Malfoy mellkasán a talár púposodni kezdett, méghozzá a kitűzőjénél fogva: felém próbált repülni. Draco ijedt tekintettel figyelte ahogy a jelvény távolodik tőle, majd egy erős rántással átszakította a talárt és a kezembe repült. Kinyitottam a tenyerem, a közepén ott feküdt a zöld feliratos kitűző. Szúrós pillantást szegeztem Malfoyra, ekkor a kitűző lebegni kezdett a tenyerem fölött, és lángra lobbant. A jelvény erősfényű tűzgömbben égett, a szemek körülöttem kikerekedtek, hisz pálca nélkül varázsoltam. Nem maradt belőle más, csak egy deformált fémdarab és kellemetlen, szúrós szag. Malfoy előkapta a pálcáját és elkiáltotta magát:
ESTÁS LEYENDO
Az Elfeledett Erők... 2.rész - Látomások
FanficA legenda egészen Árpád idejéig nyúlik vissza. A Táltosok olyan mágusok voltak, akik különleges ősi magyar erővel bírtak. Ahogy telt az idő, az emberek félni kezdtek az erejüktől, vadászni kezdtek rájuk. Ma már csak kettő maradt, apám és én. A becs...
