Az Elfeledett Erők... 2.rész - Látomások

2023 - 24. fejezet - Tánc a félelemmel

Amikor a szüleim megérkeztek, az volt az első dolgom, hogy mesélésbe kezdek, mindenről, ami csak eszembe jutott. Még akkor is, ha korábban levélben már beszámoltam a legtöbb dologról... Elmeséltem a kviddics meccset, az első próbát, a mennydörgők születését, a karácsonyi bált. Órákon keresztül hadartam történeteket a hétköznapjainkból, például a valóra vált jóslástanháziról, az új kviddics posztomról és az új lengyel barátomról. Nagy ívben kerültem a látomásaim témáját. Nem is kérdeztek rá, mintha érezték volna, hogy nem akarok beszélni róla. Harry is ott volt velünk, néhol hozzáfűzött egy-egy megjegyzést, néha pedig kiegészítette a történeteimet. Ebédnél a tanári asztalhoz ültek, majd folytattuk a beszélgetést egészen estig. Vagyis nehezen nevezhetjük beszélgetésnek, hiszen én és Harry órákon keresztül csak meséltünk nekik, ők pedig kitartóan hallgatták.

Este aztán külön kellett válnunk. Dumbledore nem kötötte az orromra, hogy hol szállásolta el a szüleimet, de nem is érdekelt, hiszen reggel ismét ott ültek a nagyteremben. Hirtelen mintha a látomás meg sem történt volna, minden aggályom elrepült messzire és csak a téliszünet örömei maradtak. Reggeli után aztán apám így szólt:

- Na rajta, ideje, hogy értelmet is adjunk az ittlétemnek!

- Ezt, hogy érted?

- Azt hitted csak a koszt miatt jövök? Gyere, tanítok neked egyet s mást amíg itt vagyok!

Izgatottan vezettem fel Sir Thomas tornyába. Reméltem, hogy tudok neki valami újat mutatni a kastélyról, amit talán még ő sem tudott, de nem érte nagy meglepetésként az utasítás, hogy „bókolj a lovagnak": régi barátként fogadta a lovagi páncélt.

- Te ismered Sir Thomast?

- Hát valójában Maxwellnek hívják.

- Tudom...

Odafent is otthonosan mozgott, mint kiderült diákkorában ő is sokat járt ide.

Kezdetnek arra kért meséljem el neki a látomásaimat. Rossz szájízzel ugyan, de úgy tettem. Utána pedig átgyakoroltuk minden eddigi képességemet. A Táltosburkot már varázsige nélkül is fel tudtam ölteni, az álca és a levitáció kitűnően ment és minden szellemhez sikerrel szóltam. A képességeim erősödtek. Egész álló nap a Táltosugrást gyakoroltuk, apa szerint ez az egyik legfontosabb képességem.

- Bármilyen csatából egérutat adhat. Nem szégyen futni, ha az életedet menti meg. Bárhova vezet az utad, ez biztosítja, hogy ne álljanak eléd akadályok. Bárhol kell lenned éppen...

Hogy ne bukjak le a diákok előtt, a különféle tantermeket céloztuk meg, hiszen ki az az elmeroggyant, aki beteszi a lábát egy tanterembe a téliszünet kellős közepén. Egyszer még Hagrid kunyhójába is sikerült elugranom, szegény úgy megijedt, hogy magára öntött egy csésze teát.

Másnap apám végre új technikát tanított: hárításnak nevezte.

- Ez a burok egy kiegészítője. Ugye mondtam, hogy több is van, a hárítás az egyik. Emlékszel, mesélted, hogy amikor a mardekárosok rád támadtak a meccs előtt, akkor egy idő után elenyészett a pajzsod. – Elmélyülten bólogattam. – Ez azért volt, mert a Táltosburok elég sok energiát igényel, lefáraszt. Ha nem vagy elég erős, egy idő után elenyészik. Erre a célra találták ki az őseink a hárítást. Kevesebb energia, de sokkal több összpontosítás és gyakorlás kell hozzá. Lényegében maga a varázslat ugyanaz, viszont nem idézed meg a teljes burkot, csupán egy kis részét a két kezed köré. A feladatod annyi, hogy ezzel a két pajzsdarabbal eltereld az irányodból az átkokat.