Emma és Jasper 2 [Jasper Hale fanfiction]

4.- Egyszerűen tökéletes

Emma visszaigazított egy kiszabadult tincset a füle mögé, miközben végignézett magán a tükörben. Bár kissé feszélyezve érezte magát a halványkék rövid ruhában, amit viselt, ez volt a legelegánsabb darab, amit az anyja által küldött ruhákból ki tudott választani. A haját szorosan hátrafogta és halvány sminket viselt. Ha objektíven nézte, minden a legnagyobb rendben volt a kinézetével, mégis, nem tudta figyelmen kívül hagyni az érzést, hogy valami nincs a helyén.

-Csinos vagy – az apja jelent meg mögötte a nappaliban, a kezében egy gőzölgő bögrét tartva.

-Köszönöm – mondta Emma tükörképe, miközben kissé elmosolyodott. Remélte, hogy Jasper is ezt fogja róla gondolni. Ugyan a fiú viselkedése nem változott meg az elmúlt egy hétben -ugyanúgy érte jött reggel és elvitte iskolába, aztán délután együtt írtak házit- Emma mégis úgy érzete, az előző heti beszélgetésük valamit megváltoztatott a kapcsolatukban. A lány kissé megrázta a fejét: nem ez volt a megfelelő időpont, hogy erről gondolkodjon.

-Újabb hosszú nap a munkában? – kérdezte inkább Emma kissé a bögre felé biccentve. Bár este hét óra volt, a kávé illata betöltötte az egész előszobát.

-Igen – az apja gyors pillantást vetett a bögre tartalmára, majd megköszörülte a torkát – Charlie megkért, hogy segítsek neki valamiben.

-Újabb állattámadások? – Emma remélte, hogy a hangja nem remegett meg, mivel a gondolatra, hogy esetleg Laurent vagy Victoria visszatért egy pillanatra végigfutott a testén a jeges rémület.

-Igen, de most másmilyenek, mint tavasszal voltak – az apja megérezhetett valamit a lány érzelmeiből, mert sietve hozzátette – Valószínűleg csak pár turista azt hitte, hogy a valódi medvék is Disney-féle csekély értelmű medvebocsok. Semmi olyan dolog, ami miatt aggódnod kellene. Ráadásul inkább La Push-felé történtek a támadások.

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő.

-Szia – köszönt Emma kissé összezavarodva, amikor kinyitotta az ajtót és meglátta, hogy nem Jasper várta, hanem Rosalie.

-Szia – Rosalie Emmára mosolygott. – Mehetünk?

-Igen, csak hozom a táskámat – Emma remélte, hogy a hangján nem hallatszódik át a csalódottsága.

Hamar megtalálta a táskáját és már indult volna, amikor az apja a lépcső tetején megállította.

-Ems, van egy másodperced? Nem akartam kutakodni, de ez a farmerdzsekidben volt, amikor ki akartam mosni – az apja azt a fehér borítékot tartotta a kezében, amit alig egy hete Gwen is. Esküszöm, hogy kísért engem – gondolta Emma. Az apja várakozva nézett rá.

-Megbeszélhetjük ezt, amikor hazaértem? Rosalie vár rám – bár Emma tudta, hogy nem hagyhatja örökké figyelmen kívül a borítékot, ebben a pillanatban ez tűnt a legjobb ötletnek. Az apja komoly arckifejezéssel bólintott és Emmának ennyi is elég volt, hogy a következő pillanatban már ott álljon Rosalie előtt és azt mondja a lánynak, hogy:

-Mehetünk.

*******

Volt valami kimondatlan feszültség a kocsiban, hasonlóan ahhoz, ami Jasperrel az egész héten körbelengte őket, azonban a fiúhoz hasonlóan Rosalie sem mondott semmit, csupán az utat figyelve vezetett, természetesen jóval a megengedett sebességhatár felett. Alig értek ki Forksból és hajtottak fel a főútra, Emma előre hajolt, és bekapcsolta a rádiót.

-Akkor nem szeretnél róla beszélni? – kérdezte Rosalie egy oldalpillantás kíséretében.

-Miről? – Emma egy pillanatra egészen összezavarodott: azt hitte azt játszák, hogy éppen minden rendben van.