Emma és Jasper 2 [Jasper Hale fanfiction]

Epilógus

Öt évvel később

Bizonytalan félhomály ereszkedett a szobára, a fényt csak a kandalló tüze adta, amit Jasperrel sokkal többet használtak, mint Emma hitte, hogy fogják. Emma Jasper ölébe hajtott fejjel olvasott a telefonján egy cikket az oslói képzőművészeti színtérről, Jasper pedig egy kortárs filozófus könyvét bújta, amiről úgy gondolta, hogy jól fog jönni a doktorijához. A hangszigetelésnek köszönhetően New York zajai egyáltalán nem hallatszottak be a nappaliba, a papírsuhogáson és a tűz pattogáson kívül csend honolt a lakásban.

– Még mindig érdekes a norvég képzőművészet? – Jasper szemében cinkosság villant, miközben becsukta a kezében tartott könyvet.

– Ühüm – biccentett Emma, azonban a következő pillanatban már nem tudott a cikkre koncentrálni, mert Jasper végigsimított a nyakán a heg íve mentén, amitől Emmát kirázta a hideg.

– Akkor jó – mondta halkan Jasper és lehajolt, hogy megcsókolja Emmát, aki azonnal a fiú nyakába fonta a kezét: olyan jó volt elveszni az arany felhőben. Aztán Jasper kissé eltávolodott tőle, Emma pedig felült, és kisimított kettő aranyló tincset Jasper homlokából.

– Esme nagyon jól eltalálta ezt a kandallót – suttogta Jasper, miközben Emma arcára tette a kezét. – Szinte világítanak a fényében a világ leggyönyörűbb szemei.

Emma szélesen elmosolyodott a bók hatására, és már épp mondani akart valamit azzal kapcsolatban, hogy Jaspernek sem kell éppen szerénykednie, amikor egyszerre megszólalt a telefonja, a Scooby-Doo főcímzenéje visszhangzott a tágas szobában. A telefon biztosan landolt Emma kezében, aki csak egy pillanat törtrészéig húzta fel a szemöldökét, amikor meglátta a képernyőn a nevet, mielőtt felvette volna.

– Na végre, hogy felvetted, Lara! – Alec türelmetlenül szólt bele a telefonba, pedig erre a legkisebb oka sem volt, Emma ugyanis alig pár napja küldött egy képet a kiállításról, ahol Embryvel, Sashával és Daniellel járt.

(Néhány hónappal azután, hogy Jasperrel Tokióban összeházasodtak, Aleckal a kommunikációjuk szinte magától állt vissza erre a formára, miután Jasper megnyugtatta Emmát, hogy nem zavarja, ha beszélnek Aleckal. Néha, úgy félévente egyszer Jasper megkérdezte, hogy Alec éppen hol jár a világon, ekkor pedig Emma azonnal rávágta a választ, ami mindig ott volt egy elrejtett félsorban Alec emailjeiben, ahol csak Emma tudta megtalálni.)

– New Yorkban vagytok? – kérdezte Alec.

– Igen – bólintott Emma, miközben fél kézzel igyekezett rendbe szedni a haját.

– Tíz másodperc múlva érkezünk – Alec azelőtt bontotta a vonalat, hogy Emma bármit is kérdezhetett volna. Emma értetlenül nézett Jasperre, hiszen, amikor Aleckal néha, nagyjából négy havonta összefutottak, a fiú mindig úgy időzítette a látgatását, hogy Jasper ne legyen a közelben. Jasper csak megvonta a vállát: ezek szerint ő sem tudott semmit. A következő pillanatban már nyílt is a bejárati ajtó és Emma azonnal az előtérben termett, Jasper hátulról ölelte át.

– Orion is azonnal érkezik – Alec érdeklődve nézett szét a tágas előtérben, ahonnan egy lépcső vezetett az emeletre, Emma pedig most megértette Alec kíváncsiságát. Amikor régebben, a tizennyolcadik születésnapja után megtudta, hogy van egy lakása New Yorkban, akkor egy kicsi lakást képzelt el, ahol a konyha egy helyiségben van a nappalival, a beáramló fény útját pedig egy tűzlépcső akadályozza. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor Tokióból hazaérve Jasperrel beléptek a Central Park közelében levő, magas plafonú lakásba, ahol a négy hálószoba mellett egy kisebb könyvtár is volt, Jasper legnagyobb örömére nagy szekcióval filozófiai témájú könyvekből. Legalább bőven volt hely kettő hűtőszekrénynek.