Emma és Jasper 2 [Jasper Hale fanfiction]

5.- Pedig gömbvillám

Aznap volt az első igazán esős nap az ősszel Forksban és az iskola folyósóira halványszürke atmoszféra ereszkedett, amit csak még jobban kihangsúlyozott a lámpák éles neonfénye.

– Minden rendben? – Emma összerezzent a szekrényajtó fémes csapódásától.

– Persze – Emma Gwen kérdő tekintetével találta szemben magát, amikor felemelte a fejét a matekházijából. A feladatok egy kinyomtatott lapon sorakoztak végeláthatatlanul, amit a történelem könyvére tett. Az este rosszul aludt és elfelejtette megcsinálni a házifeladatát. – Kicsit fáradt vagyok, nehezen rázódom vissza a szünet után.

– Aha – Gwen nem tűnt úgy, mint akit meggyőztek. – Emma, lehetek veled őszinte?

– Legyél – Emma fáradtan megvonta a vállát és hirtelen elviselhettetlennek érezte a szürkeséget, ami a városra borult.

– Nem tűnsz úgy, mint aki jól van – Gwen egyenesen Emma szemébe nézve mondta mi a szavakat. – Isaacet lehet le tudod szerelni azzal, hogy fáradt vagy, hiszen lássuk be, fülig szerelmes, de én látom, hogy mi van.

– És mi van? – Emma szavaiban több gúny volt, mint szerette volna. vagy ettől, vagy valami más miatt Gwen kissé összerezzent, azonban emiatt nem hátrált meg.

– Látom, hogy valami nincsen rendben veled, és nem vagy hajlandó róla beszélni.

Emma zavartan elnézett Gwenről és a folyósón járkáló diákokat kezdte figyelni. Volt valami idegesítő a jelenlétükben, akár egy szúrós címke egy ruhában.

– Nézd, annak idején nem firtattam, hogy mi is történt a tavaszi bál előtt, mert úgy tűnt, hogy nem viselt meg téged. De mióta újra iskolába járunk egyértelmű, hogy valami nincs rendben.

– Jasper napok óta nem jelentkezik – Emmát most már annyira zavarta a szürkeség, a diákok felhőtlen csivitelése, Gwen litániája és a tény, hogy bármennyire is bámulja a papírt, nem érti jobban a kétismeretlenes egyenleteket, hogy egyszerűbbnek tűnt kimondani, a gondolatait.

– Igen, én is észrevettem, hogy egyikőjük se jött iskolába napok óta. Történt valami?

Ahogy Emma Gwen naivan csillogó szemeibe nézett, egy pillanatra majdnem elnevette magát. Végül azonban egy kis sójajtás kíséretében csak ennyit mondott:

– Múlthét hétvégén Jaspernek volt egy kis... nézeteltérése Bellával.

– És ezt nem lehet esetleg megbeszélni? Azért az, hogy emiatt egyikőjük se jön iskolába egész héten, elég extrémnek tűnik – Gwen megigazította a vállán a táskája pántját.

Emma kicsit bólintott. Az idő legnagyobb részében szinte el is felejtette, hogy egy vámpír a barátja, azonban ezek az extrém pillanatok mindig emlékeztették rá, hogy a Cullenek életében teljesen más számít mindennaposnak. Elvégre mi pár szürke iskolai nap, amikor valaki végig élte a második világháborút? De ezt természetesen nem oszthatta meg Gwennel, így csak megvonta a vállát.

– Ahány ház, annyi szokás, gondolom.

– Na de mégis – Gwen egy pillanatra elgondolkozott. – Esetleg nem tudtál azóta beszélni valamelyik testvérével?

Emma újfent megvonta a vállát és a szitáló esőt hallgatta, ahogy az az ablakoknak koccant. Ami azt illette, miután Rosalie hazavitte, valóban beszéltek még valamennyit.

A kocsiút ideje teljesen összeolvadt Emma számára, annyira a gondolataiba merült. Az este történtek nem hagyták nyugodni, és az csak még ijesztőbbé tette számára Jasper viselkedését, hogy milyen gyorsan történt minden.