Emma és Jasper 2 [Jasper Hale fanfiction]

8.- Nincs tovább

A születésnapján Emma az utazástól a szokásosnál is fáradtabban ácsorgott a szálloda előterében, aminek a nevét az anyja megadta neki. Jelenleg semmi másra nem vágyott, minthogy az anyja végre megjelenjen, aztán lezuhanyozhasson, miután letette a csomagjait. Miközben végigjött a Párizson taxival olyan érzése volt, mintha minden utcához kötné valamilyen nyári emlék, mintha az egész város egy óriási, sajgó emlékeztető lenne a múltra. Nem sokat kellett várnia, az anyja gyorsan megérkezett és mint mindig, most is tökéletesen nézett ki: fehér alapon rózsaszín virágos blúzt viselt szintén fehér nadrággal és cipővel, karján egy elegáns, kötött pulóverrel.

– Jaj, Drágám, úgy sajnálom, hogy késtem, csak egy kicsit el voltam havazva a munkával – az anyja szorosan magához ölelte, majd végignézett rajta. – Úgy sajnálom ezt az egészet.

Az anyja tekintetében volta valami végtelen szomorúság, amit eddig Emma csak akkor látott benne, amikor kiderült, hogy mi történt Adammel.

– Na, és melyik szobába vigyem a cuccom? – Emma inkább elterelte a témát és végignézett a helyiségen. Elegáns szállodának tűnt, magas mennyezettel, aranyozott (vagy legalábbis aranyra festett) korláttal a lépcső mellett, a recepción pedig egy nagy kristálytálba olyan kis csokikat tettek ki, amiből egyetlen gyerek (és felnőtt) se tudta megállni, hogy csak egyet vegyen.

– Elfelejtettem mondani? Nem itt fogsz aludni, csupán Raphaël miatt szerettem volna itt találkozni – az anyja egy kiszabadult szőke tincset visszaigazított a helyére.

– Ő is itt van? – Emma kíváncsian körbenézett, hátha tud köszönni esetleg Raphaëlnek, vagy kikérdezni a véleményét Párizs éttermeivel kapcsolatban, mivel a munkája miatt szinte kívülről ismerte a város vendéglátóhelyeit.

– Nem, ő éppen elutazott egy tárgyalásra. Az a helyzet, hogy összeköltöztünk – az anyja lesütötte a szemét egy pillanatra, mint aki zavarban van. – Vagyis én költöztem ide.

– Igazán? – Emma egy pillanatra meglepődött, majd mosolyogva megszólalt. – Gratulálok.

Emma szívből örült az anyja boldogságának: jó volt látni, hogy legalább az egyikőjüknek jól alakul a szerelmi élete.

– De persze feljöhetsz fürödni, meg átöltözni – tette hozzá gyorsan az anyja. – Elnézést, nem is tudom, hol jár a fejem – az anyja kissé megrázta a fejét, miközben elindultak a lift felé.

Miután elkészült, és valamivel melegebb ruhát vett fel (az anyja figyelmeztette, hogy Párizsban jóval hidegebb van, mint Rómában), a metró felé vették az irányt. A bőröndjét odaadták az egyik recepciósnak - az anyja nem mondta el, hogy hova viszik, de Emma sejtette, hogy arra a helyre, ami a következő pár napban a szállása lesz.

– Arra gondoltam, hogy elmehetnénk vásárolni, aztán pedig cukrászdába. Persze, csak ha van hozzá kedved, de úgy gondoltam, mostanában elég sokat jártál múzeumokba – a metró kis rántással megállt és az anyjának erősen meg kellett kapaszkodnia. – De csinálhatunk mást is.

– Nem, a vásárlás jól hangzik – Emmának kellett pár pillanat, hogy megtalálja a szavakat, mivel egy pillanatra megszédült.

A Champs-Élyséesn kezdték, lehet, hogy klisés választás, de itt mindent megtalálsz – magyarázta az anyja, ahogy egyik boltból a másikba mentek. Aztán ebédre betértek egy cukrászdába, ahol még Emma is választott magának egy süteményt, a kötelező kávéja mellé. Persze nem volt olyan jó, mint azok, amiket Rómában ivott, de egészen közel volt hozzá – jegyezte meg magában a lány. A napot a Montmarteon zárták, ahol Emma két csomag színes ceruzát is vett, az egyiket magának, mivel a folyamatos rajzolástól kezdtek elkopni, a másikat pedig Sashának.