Emma és Jasper 2 [Jasper Hale fanfiction]

Extra rész - Pillangóhatás 3.

Olyan volt, mintha állandóan fázott volna: egyfajta megmagyarázhatatlan késztetés, hogy állandóan karolja át önmagát, hogy ne essen szét, de a karjáról azonnal a zöldes foltok jutottak az eszébe. Jasper végig szorosan mellette maradt, és gyorsan, szinte oda sem figyelve vásárolt ruhákat és tisztálkodási szereket.

– Hol szállsz meg? – kérdezte Emma, miután egy órán belül végeztek.

– Még nem tudom – Jasper úgy vonta meg a vállát, mint akinek ez a legkevésbé sem fontos. – Majd találok valamit.

– Akkor jó – Emma tekintete valahová a távolba veszett, miközben újra érezte ahogy a tompaság rátelepszik, hogy a lénye minden apró részébe befurakodjon. Ez az egész sokkal nehezebb volt, mint amire számított és bele sem mert gondolni, hogy mi lesz vele, ha visszamegy Rómába. Valószínűleg újra nem alszom majd egy ideig – gondolta.

– Emma, jól vagy? – Jasper aggódó hangja térítette magához.

– Persze – Emma erőtlenül elmosolyodott, miközben fókuszálatlanul tovább sétált a macskaköves utcán. Valahol a történelmi negyedben voltak, apró kávézók és utcai művészek között.

– Emma, a végére fogunk ennek járni, rendben? – Jasper szabad kezével a hajába túrt, aranyló tekintetét egy másodpercre sem vette le Emmáról.

– Rendben – Emma színtelenül válaszolt.

– Tényleg nincs semmi, ami segítene? – Jasper hangja tele volt törődéssel, Emma pedig a legszívesebben elsírta volna magát.

– Ezt ne csináld – Emma önmagát is meglepte azzal, hogy milyen daccal kevert dühhel nézett Jasper szemébe.

– Micsodát? – Jasper értetlenül nézett vissza rá.

– Ezt a hangot – Emma türelmetlenül Jasper felé intett. – Így is elég nehéz ez az egész, ne csináld még ezt is.

– Emma, én nem akartam – Jasper a földre ejtette a papírzacskókat és elgyötörten a hajába túrt. – Mit szeretnél? – kérdezte aztán Jasper komoly hangon.

– Fogalmam sincs – Emma hirtelen nagyon gyengének érezte a lábait és szinte lerogyott az egyik közelben levő padra, Jasper pedig azonnal mellé ült. – Ez az egész egy óriási hiba volt – suttogta meredten maga elé nézve Emma.

– Micsoda? – Jasper komolyan nézett rá.

– Felhívni téged – Emma Jasper felé fordult, így pontosan látta a szavai hatására a fiú arcán megjelenő fájdalmat.

– Segíteni fogok – Jasper nyugodtan szólalt meg, aztán hosszú percekig elgondolkodva nézte Emmát, aki továbbra is meredten maga elé nézett. – Miért csináltad?

– Hm? – Emma nem értette a kérdést.

– Miért hívtál fel? – Jasper Emma arcát fürkészte, aki csak egy másodpercig bírt belenézni a fiú aranyló tekintetébe, mielőtt újra maga elé nézett volna.

– Fogalmam sincs – Emma megismételte az előző szavait, miközben az alatta levő macskaköveket nézte elmélyülten. Semmi értelme nem volt annak, hogy Jaspert hívta fel Alec előtt, hacsak nem... Emma önkéntelenül egy ronda káromkodást mormolt maga elé, mielőtt félve Jasperre nézett volna.

– Mi az? – Jasper olyan tökéletesen nézett vissza rá, mint talán addig még sosem, Emma pedig érezte, ahogy a szája széle megremeg, miközben szorosan lehunyja a szemét, hátha attól majd eltűnik az érzés, vagy a mellkasában levő seb. – Tessék – Jasper egy újabb zsebkendőt nyújtott Emmának, aki eddig észre sem vette, hogy sírt.