Emma és Jasper 2 [Jasper Hale fanfiction]

23.- Tizenkilencre lapot húzni

Az ötlet meglehetősen prózai módon jutott Emma eszébe. Az egyik délután történt, nagyjából két héttel azután, hogy Gwen és Leah először találkoztak, miközben az apjával a nappalijukban ültek. A tévében valamilyen vígjáték ment, ami igazából egyikőjüket sem érdekelte: az apja üzenetet írt a telefonján, valószínűleg Sophienak, ő pedig az ablakon keresztül az esőáztatta, mindenféle növényekkel benőtt hátsókertet figyelte, a helyet, ahol fél éve Jasper szakított vele.

– Apa, te mennyire ragaszkodsz a hátsókerthez? – miközben Emma feltette a kérdést, nem szakította el a tekintetét az ablakról.

– Miért kérdezed? – az apja felnézett a telefonjából

– Csak van egy ötletem – Emma kissé megvonta a vállát. – Arra gondoltam, hogy ha Embry is beleegyezik, együtt rendbe tehetnénk. Ültethetnénk virágokat, meg minden.

Az apja egy nagyon hosszú pillanatig végtelen együttérzéssel nézett rá, mintha pontosan tudta volna, hogy mi is történt abban a hátsókertben félévvel azelőtt. Aztán komolyan válaszolt.

– Amit csak akartok.

– Tényleg? Mert volt egy olyan ötletem, hogy építhetnénk egy kerti hintát is – Emma meglepve vette észre, hogy egészen fellelkesült.

– Egy hinta, ahol lehet olvasni – az apja hangja ábrándozóvá vált.

– És be tudod fejezni a könyved írását – tette hozzá Emma.

– Természetesen – az apja cinkosan elmosolyodott. – Nem is értem, miért nem ez jutott legelőször az eszembe.

Persze, Emma nagyon is jól tudta, hogy az egészben volt valami szimbolikus: a helyet, ahol összetörték a szívét valami széppé akarta változtatni. Legnagyobb meglepetésére aztán Embry szinte azonnal beleegyezett, hogy segít, így hát a szövetség ideiglenesen megoszlott a rezervátum és Emmáék hátsókertje között. Az apja mellett néha Leah és Gwen is beugrott segíteni, de úgy tűnt, igazából nem bánják, hogy tudnak kettesben több időt tölteni, legalábbis Emma erre következtetett abból, hogy Gwen minden egyes alkalommal, amikor Leah hozzáért a kezéhez, fülig pirult.

Miután elkészült a hinta, Emma a kerítés mellé a szivárvány minden színében tündöklő virágokat ültetett, úgy volt vele, hogy legalább valami szépre költi a kibírhatatlan nagyapjától örökölt pénz egy részét. Aztán egyik reggel, iskola előtt az apja egyik kertészeti könyvében azt olvasta, hogy a hamu jót tesz a növényeknek, hirtelen felindulásból előkereste a padlódeszka alatt heverő borítékot, valamint a Bella születésnapjára szóló meghívót. Adam öngyújtójával ezután addig égette őket, amíg egy betű sem maradt olvasható belőlük, a hamut a pedig növények földjébe keverte. Amikor pedig a szeme megakadt a halványkék ruhán, amit ősszel Bella születésnapjára vett fel, keresett egy nagy kartondobozt és az elsők között dobta bele, hogy eladományozza. Ezt követte aztán a bordó felső, a fehér kötött pulóver, a sötétkék póló, sőt még a pizsama is, amit Jasperrel az első csókjukkor viselt. Csak egy dolgot volt képtelen belerakni a dobozba: a sötétkék, kapucnis pulóvert, amit még régebben Jasper adott neki kölcsön és ő aztán elfelejtette neki visszaadni.

*******

Ameddig be nem kanyarodtak hajnalban az utcába, minden rendben volt. A tavaszi szünet első napja volt és koradélután még Emma a nem régiben elkészült hinta sarkában ücsörgött. Az apja aznap reggel indult el a következő hétre Detroitba, hogy meglátogassa Sophiet. Emma ezután a délelőttöt Gwennel, Isaackal és Maddievel töltötte, most pedig azt várta, hogy Embry megérkezzen, hogy elindulhassanak Seattlebe. Emma egyik kezében egy cigarettát tartott, az ölében egy hamutartó nyugodott és olyan aprókat lökött a hintán, hogy az épphogy csak mozgott. A másik kezében egy telefon volt, amin éppen Orionnal beszélt. Úgy tűnt, a nagybátyját a legkevésbé sem lepte meg, amikor Emma beszámolt neki a vérfarkasokról.