Emma és Jasper 2 [Jasper Hale fanfiction]

14.- Könnyű döntés

Embry pontosan érkezett, Emma pedig igazából már készen volt, csak pár darab zsebkendőt tett el még a táskájába. Vasárnap este volt, és a Cullenek (vagyis inkább Alice) érettségipartijára indultak. Bár Jasper felajánlotta, hogy elviszi, Emma inkább Embryvel szeretett volna menni, mivel az előzőheti tábortűz óta nem látta a fiút, csupán néhányszor telefonon beszéltek egymással.

– Jól nézel ki, Ems! – Embry egy kissé gyűrött, fehérszínű rövidujjú inget viselt egy (kivételesen) nem szakadt, világoskék farmerral és szélesen elvigyorodott, amikor Emma megjelent a lépcső alján.

– Még mennyire! – értett egyet az apja, aki eddig Embryvel beszélgetett a rendetlen előszobában.

– Köszönöm – Emma halványan elmosolyodott és remélte, hogy Jasper is ezt fogja majd gondolni. Egy ezüstflitterekkel teli, rövid ruhát viselt, amit az anyja még februárban küldött neki csomó másik ruhával együtt, amiknek Emma most nagyon örült, hogy nem szelektált ki a télen. Ehhez egy szoros, széles fekete színű nyakláncot vett fel, ami pontosan eltakarta a nyakán levő heget, a szemhéján pedig szintén ezüstszínnel határozott tusvonalat húzott.

– Ezt neked hoztam – Embry egy apró dobozt vett elő. – Érettségi ajándék – magyarázta, miközben Emma átvette. Amikor kinyitotta a dobozt, egy apró gyöngyöt talált benne, valószínűleg igazgyöngyöt, aminek a közepét átfúrták.

– A tengerparton találtam – magyarázta Embry Emma kérdő tekintetét látva és volt valami Embry hangsúlyában, amiből Emma azonnal megértette, hogy a fiú igazából a sziklaugrásra gondolt, csak ezt bölcsebbnek tartotta nem említeni Emma apja előtt. – Gondoltam, hogy majd felfűzheted nyakláncnak, vagy ilyesmi.

Emma gyorsan végignézett magán: most épp semmi olyat nem viselt, amire felfűzhette volna a gyöngyöt. Aztán támadt egy ötlete.

– Mindjárt jövök – Emma a fiú kezébe nyomta a táskáját és eltűnt a szobájában. Amikor újra megjelent, a gyöngy egy vékony tincsen a hajába volt fűzve, amit egy másik oldalon levő tinccsel együtt hátul egy apró hajgumival fogott össze.

– Előre sajnálom Jaspert – az apja mosolyogva megrázta a fejét, mire Embry szélesen elvigyorodott. Aztán az apja Emmára nézett. – Érezd jól magad! – aztán miután Emma gyorsan megölelte az apját, Embryvel már ki is léptek az ajtón és az utca túl oldalán parkoló acélkék kocsi felé indultak, miközben a fiú Emmának dobta a slusszkulcsot.

*******

Miután lekanyarodott a főútról, Emma akkor sem tudta volna eltéveszteni az utat, ha akarta volna, mivel valaki (Emma úgy sejtette, hogy Alice) az utat szegélyző fákra végig lampionokat erősített.

– Nem aprózták el – jegyezte meg Embry, miközben Emma leparkolt a tisztás szélén. A házban már egész sokan voltak, zene és lila fények szűrődtek ki az üvegfal mögül.

– Nem hiszem, hogy képesek lennének rá – jegyezte meg Emma, mire Embry szélesen elvigyorodott, majd szorosan mellette sétált be a házba. Jasper természetesen az ajtóban várt Emmára, lazán a lépcső üveg korlátjának dőlt, és Emmának meg kellett állapítania, hogy a fiúnak igencsak jól állt a sötétkék zakó és nyakkendő, valamint a fehér ing, amit az alkalomra választott.

– Szia! – Jasper szélesen rámosolygott, miközben a tekintete egy hosszú másodpercig elidőzött Emma fedetlen lábain.

– Szia! – mondta kissé zavartan Emma, amikor összeszedte a gondolatait, majd Embry felé fordult. – Körbe vezessünk? – kérdezte.

– Azt hiszem, hogy a zene irányába kell mennem – mosolyodott el szélesen Embry és a következő pillanatban már el is tűnt a lépcső tetején.