Emma és Jasper 2 [Jasper Hale fanfiction]

3.- Senki se menekül

Valahonnan mögüle erőteljes kopogás hallatszódott és Emmának kellett pár pillanat, mire magához tért a furcsa, kábult érzésből, ami elfogta.

– Emma, jól vagy? – Gwen hangján már-már átütött a pánik.

– Igen – Emma a saját hangját valahonnan távolról, egy folyosó végéről hallotta. Lassan nyitotta ki az ajtót, mintha vízben mozogna, vagy nem lenne teljesen jelen a testében.

– Minden rendben? Már percek óta szólongatlak, de nem válaszoltál – Gwen szeme aggódva csillogott.

– Igen, csak egy kicsit fáj a fejem -Emma igyekezett, hogy a hangján ne üssön át a csodálkozás: semmit sem hallott abból, hogy Gwen szólt hozzá, az előbb olyan élménye volt, mintha tényleg ott járt volna Párizsban. Sőt, most, hogy jobban belegondolt, úgy is érezte magát: teljesen kimerült és úgy fájt a feje, mintha különösen rossz jet-lagje lenne.

– Keressek fejfájás csillapítót? – Gwen úgy követte az előszobába, mint egy aggódó testvér, amiért Emma máskor hálás lett volna, most azonban csak zavarta.

– Nem kell, lesz nálam – Emma hevesen túrt a táskájába, tollak, papírok és csomag rágó került a földre, miközben keresett. Mire megtalálta a gyógyszert, Gwen visszatért a konyhából egy pohár vízzel.

– Kösz – vette el a poharat Emma és egy pillanatra az a gondolat futott át az agyán, hogy ez volt Gwen eddigi első jó ötlete a nap folyamán. A következő pillanatra viszont mélyen elszégyellte magát, és lelkiismeretesen felhajtott a pohár vizet, mielőtt hozzálátott volna, hogy visszategye a szétdobált dolgait a táskájába. Gwen lehajolt, hogy segítsen neki.

– Ez mi? – Gwen egy fehér borítékot tartott a kezében, és Emmának elég volt egy futó pillantást vetnie rá, hogy tudja mi az. – Miért ír neked a New Yorki Művészeti Egyetem?

Emma megállt a pakolásban és elcsigázva sóhajtott: a legkevésbé sem érezte úgy, hogy készen áll erre a beszélgetésre.

– Még tavasszal Ms. Green beküldte pár rajzomat az egyik pályázatukra. A nyertesek külföldön tanulhatnak egy szemesztert.

– Akkor nyissuk ki – Gwen már nyúlt is, hogy feltépje a borítékot.

– Nem – Emma a kelleténél kissé hevesebb volt, amikor kikapta Gwen kezéből a papírt. A lány értetlenül nézett rá és Emma a legkevésbé sem hibáztatta ezért. Amikor a tanév első rajzórája után Ms. Green átnyújtotta neki a borítékot, először Gwenhez hasonlóan őt is izgalom töltötte el. A következő pillanatban viszont rájött, ha nem szeretné, hogy perceken belül tudjon a boríték tartalmáról Alice, Edward és a többi Cullen, köztük Jasper is, nos abban az esetben az lesz a legjobb, ha igyekszik megfeledkezni a borítékról és úgy tesz, mintha sosem létezett volna. Az elmúlt három napban ezt a feladatot sikeresen teljesítette, bár elég erős volt a gyanúja, hogy Edward így is sejtett valamit. Mivel azonban ezt nem mondhatta el Gwennek, csupán így felelt:

– Annyit utaztam életemben, hogy semmi kedvem fél év után újra elköltözni. Főleg, hogy itt vagytok nekem ti – Emma halványan a lányra mosolygott, aki a legnagyobb megkönnyebbülésére visszamosolygott rá.

– Ez érthető – Gwen hangjából eltűnt az aggódás. A két lány gyorsan visszarakta a maradék dolgokat Emma táskájába, majd csatlakoztak Isaachez és Maddiehez.

– Minden oké? – kérdezte Isaac, amikor a két lány visszatért a nappaliba. Emma csak némán bólintott, miközben Gwen példáját követve elfoglalta az előző helyét.

– Jasper hogy-hogy nem jött? – Maddie a válla fölött nézett hátra, miközben töltött magának a diétás kólából. – A múltkor olyan jót beszélgettünk ebédnél, azt hittem, ő is csatlakozni fog.