Emma és Jasper 2 [Jasper Hale fanfiction]

12.- Rumba áztatott éjszaka

– Emma, minden rendben? Mintha nem lennél itt teljesen – Emma alig tudta kivenni Sasha szavait a tenger zúgásától; ez a fajta tenger más volt, mint amilyenhez Emma szokott. Alec kedd óta nem jelentkezett, amit Emma először megkönnyebbüléssel, majd fokozatosan növekvő idegeskedéssel vett tudomásul, tegnapra már odáig jutott, hogy a képzeletében Alec egy egész hadseregnyi vámpír élén menetel a kollégium ellen, a péntek esti buli pedig vérfürdőbe és káoszba fullad. A mai napra ez abban csúcsosodott ki, hogy Emma nem tudott állandóan nem körülnézni és minduntalan azt hitte, hogy valami mozgást lát a szeme sarkában. Ráadásul reggel óta olyan érzése volt, mintha valaki figyelné.

– Igen, csak... azt hittem, hogy láttam valamit – Emma kicsit megrázta a fejét, hátha ettől kicsit kitisztul.

– A titkos udvarlódról van szó, nem igaz? – Sasha szemei élénken csillogtak.

– A titkos udvarlómról?

– Tudod, a fiú, aki miatt eljöttél a halloweeni buliról. Aki esténként beszökik a szobádba – Sasha ábrándosan mosolygott, szinte madarat lehetett volna vele fogatni az utóbbi napokban, mióta kibékültek Daniellel. – Egyébként miért kell, hogy beszökjön? Simán beengednék, főleg most, hogy nagykorú vagy.

– A családja nagyon konzervatív – bökte ki Emma rövid gondolkodás után. – Nem vennék jó néven, ha kiderülne.

– Tiltott szerelem, ez olyan romantikus! – Sasha Emmába karolt, kissé egymásnak ütődtek a nyakában lógó fényképezőgépek. A tanár azt találta ki, hogy minél többféle géppel csináljanak képeket, így a parton bóklászó csoport minden tagja minimum kettőt viselt a nyakában.

-Daniel azt mondta, hogy megpróbál hamarabb eljönni az óráiról, hogy együtt lehessünk – ha Sasha kicsit boldogabb lett volna, akkor már pár centivel a föld fölött lebeg. Emma halványan elmosolyodott: jó volt Sashát boldognak látni, annál is inkább, mert neki is volt egy kis szerepe benne:

A szerdák mindig a legjelentéktelenebbek voltak a kollégiumban, a hét eleji nyüzsgés, hogy minden projekt kész legyen időre, már elmúlt, a hétvége tervezgetése még nem kezdődött el. Emma kihalt folyósókon ment végig (közben azért minden sarkon kétszer körülnézett) az automatákig. Az egyiknél egy ember állt, két kézzel a gépnek támaszkodva, lehajtott fejjel, a sötét folyósón az automata fényében sötéten rajzolódott ki az alakja. Emma úgy tett, mintha nem vette volna észre Danielt, szinte monoton mozdulatokkal dobálta az aprót a kávéautomatába.

-Emma? – Daniel Emma felé fordította a fejét.

-Igen?

-Tudnál kölcsönadni egy kis aprót? Az enyémet elnyelte a gép – Daniel szemei alatt mély karikák húzódtak. Emma oda sem figyelve némi aprót szórt a fiú kezébe, a kávéautomata halkan zúgott a háttérben.

-Kösz, majd a szombati buliban meghívlak valamire – Daniel egy pillanatra elhallgatott, mereven a chipseszacskót figyelte, ahogy kiszabadul a vaskarok fogságából. Pár másodperc múlva újra megszólalt. – Tényleg, ti Sashával jóban vagytok, nem? Nem tudod, hogy ő jön-e majd?

Helyben vagyunk – gondolta Emma.

– Eredetileg akart jönni, de ha az elmúlt napokból indulok ki, akkor nem tartom valószínűnek – Emma elvette a poharat a gépből, és óvatosan belekortyolt. A kávé égette a száját, de nem zavarta, még ez a gépi verzió is jobb volt a legtöbbnél, amit Amerikában ivott.

– Értem – Daniel aprókat bólintott, mintha valamit nyugtázna magában. Rövid ideig elhallgatott, amíg kivette a chipset az automatából. – Esetleg nem tudnál beszélni vele, hogy jöjjön? Az elmúlt napok borzasztóak voltak, mióta volt az a félreértés Violettel – magyarázta a fiú Emma hitetlenkedő tekintetét látva.