Emma és Jasper 2 [Jasper Hale fanfiction]

5.- Port Angelesbe és tovább

Hétfő reggel, amikor Emma begurult a motorjával az iskola parkolójába, úgy érezte, mintha egy új világba érkezne, és ennek elsősorban nem a sokkal élesebb érzékszerveihez volt köze, hanem Jasper Halehez. Bár a legutóbbi átváltozása óta esténként legfeljebb egy-két órát aludt, gyanította, hogy előző este akkor is képtelen lett volna rá, ha még ember. Jasper beférkőzött nem csak a fejébe, hanem az egész lényébe és gyakorlatilag minden egyes gondolata a fiú körül forgott, az illatától a mosolyán át az aranyló tekintetééig. Úgyhogy ma reggel Emma kimondottan örült annak, hogy mostanában mindig ugyanazt hordja, mivel azt sejtette, hogy ha nem így lenne, akkor annyiszor öltözne át, hogy képtelen lenne elindulni az iskolába.

Miután lelakatolta a motorját, Emma igyekezett nem figyelni a rátörő idegességre, hanem egyenesen a parkoló másik fele felé vette az irányt, ahol Jasper Rosalie, Emmett és Alice társaságában beszélgetett.

– Szia, Emma! – Rosalie halványan rámosolygott, és Emma egyszerre elmondhatatlan hálát érzett a lány iránt. Amikor Rosalie előző este hazavitte a reptérről, egy szóval sem kérdezte, hogy miért nézi az elsuhanó tájat ábrándozva mosolyogva ahelyett, hogy azon szörnyülködne, amiért nem sikerült elkapniuk Victoriát, aki előző nap végig a határ mentén cikázott a farkasok és a Cullenek területe között.

– Sziasztok! – Emma igyekezett egy halványan mosolyt magára erőltetni, ahogy kimondta a szavakat. – Én igazából Jasperhez jöttem.

Jasper azonnal felé fordult, az aranyló szempár kíváncsian megcsillant és Emma érezte, ahogy a szíve kihagy egy ütemet, amikor a fiú belenézett a szemébe.

– Igen? – Jasper úgy tűnt, mint akit ez őszintén meglep.

– Igen – bólintott Emma, aki eddig úgy gondolta, hogy majd megkérdezi a fiút, hogy van-e kedve velük ülni ebédnél, most azonban ez az időpont valahogy túl távolinak tűnt a számára. – Van esetleg kedved elkísérni az órámra? – a lány az ujja köré csavart egy megnőtt tincset.

– Persze – Jasper rámosolygott, azzal a ragyogó mosolyával, majd már Emma mellett is állt, aki egyáltalán nem volt felkészülve arra, hogy ilyen erősen fogja érezni a fiú illatát, úgyhogy kellett neki pár másodperc, hogy Jasper mellett elinduljon az épület felé.

– Milyen volt az esküvő? – érdeklődött Jasper, miközben Emma igyekezett másra is figyelni a fiú arany tekintetén, és a vállig érő, eső pettyezte sötétszőke haján kívül, amit csak még jobban kiemelt Jasper sötétkék pulóvere.

– Jó – válaszol Emma oda sem figyelve, majd egyszerre ott, ahol volt, a folyósó közepén, megtorpant. Ha őszinte volt magával, akkor nem azt szerette volna, hogy a fiú órára kísérje. Erről jóval többről volt szó és ha valamire rájött az elmúlt félévben, az az volt, hogy bármikor beüthet valami, ami felforgatja az egész életét, úgyhogy nem érdemes sokáig várni a fontos dolgokkal. – Tudunk esetleg beszélni? – bukott ki Emmából a kérdés.

– Persze – már megint az a ragyogó mosoly volt, majd – Esetleg ne álljuk félre az útból?

– Mi? De, persze – Emma oda sem figyelve követte Jaspert a folyósó szélére. – Mármint azt hiszem, hogy nem itt szeretnék veled beszélni – tette aztán hozzá.

– Akkor a kinti padoknál? – Jasper szerencsére úgy tűnt, mint akit nem zavar az, hogy félig Emma maga sem tudja, hogy mit szeretne.

– Inkább egy olyan helyre gondoltam, ahol nem hallhat minket bárki – bár Emma bárkit mondott, mindketten tudták, hogy a többi Cullenre gondol.

– Öhm... – Jasper beletúrt a hajába, miközben elgondolkodott. – Az erdőbe most még inkább ne menjünk, amíg biztosak nem leszünk benne, hogy biztonságos. Mit szólnál Port Angeleshez?