Emma és Jasper 2 [Jasper Hale fanfiction]

4.- Párizsi vakáció

– Min gondolkodsz? – kérdezte Embry két rágás között a pikniktakaró redőit mereven bámuló Emmától. A lány bűntudatosan felnézett, jól tudta, hogy az elmúlt napok mind az ő összekuszálódott érzéseiről szóltak, és nem akarta, hogy most, amikor direkt kikapcsolódni vonultak el az erdőbe, is erről legyen szó. De a gondolatainak és az érzéseinek egyszerűen nem tudott parancsolni. Persze, alig kellett felnéznie és Embry már tudta, hogy mi van, a fiú aprót bólintott, miközben leeresztette a szendvicset tartó kezét.

– Sajnálom – húzta el a száját Emma, de Embry csak kicsit megrázta a fejét.

– Ezért vagyunk, hogy segítsünk egymásnak – Embry halványan a lányra mosolygott. – És egyébként is már régen lefizettél – jegyezte meg, fejével a takaró felé biccentve. Valóban, Emma reggel elég sok időt töltött azzal, hogy szendvicseket készítsen a piknikezésükhöz, hiszen tudta, hogy az éjszakai műszakjai után a fiú bármennyit képes enni. Ez volt a megállapodásuk, amikor piknikeztek, Embry ismerte a helyeket, most például egy olyan, magasban levő fahídon ücsörögtek, ahonnan az egész völgyet be lehetett látni, és ahol szinte sosem fordultak meg kirándulók a meredek út miatt, ami idáig vezetett. Emma pedig az elemózsiát hozta, szendvicseket, kekszet, üdítőket, süteményt, salátát... magának pedig valamilyen gyümölcsöt.

– Nem látom a megoldást – Emma megfordult, hogy a híd szélén le tudja lógatni a lábát az alattuk levő mélységbe. – Vagyis, valamelyikük mindenképpen sérülni fog.

– Aha, és te mit szeretnél? – Embry a híd szélén, az üveg kupakjára csapva kinyitotta a narancsos üdítőt, amit Emma bepakolt.

– Hogy ne sérüljön senki – Emma hátra fordulva egy áfonyával teli kis dobozt vett ki a kosárból.

– De most mondtad, hogy az nem lehetséges – a fiú egy húzásra megitta az egész italt.

Emma nagyot bólintott: pontosan tudta, hogy nem volt lehetséges, ez az ördögi kör volt az, ahol mindig elakadt. Alec hosszú levelei és Jasper állandó, fürkésző jelenléte között fogalma sem volt arról, hogy mi lenne a jó megoldás.

– Nem játszanak tisztességesen – Emma arra gondolt, amikor nemrég Jasper az új motorjával állított be az iskolába, aztán pedig az Alectól kapott kép jutott az eszébe.

– Miért is kéne nekik? – Embry felhúzta a szemöldökét. – Mármint, ha arról a nőről lenne szó, akit szeretek, én sem tenném.

– Mesélhetek valamit? – kérdezte Embry, amikor Emma nem felelt.

– Persze – bólintott kicsit a lány.

– Amikor Emily bevésődött Samnél, Sam megpróbált Leahvel maradni. Tényleg megpróbálta, de egyszerűen nem ment neki. Az az időszak, amikor nem hagyta még el Leaht, majdnem mindhármukat felőrölte.

– De az más, a génjeikbe van kódolva, hogy összetartoznak.

– Van egy újabb teóriám – Embry Emma mellé ült a híd szélére és ő is lelógatta a lábát. Emma érdeklődve nézett fel rá: a fiú bevésődéssel kapcsolatos elgondolásai mindig érdekesek voltak. – Mi van, hogy ha a bevésődés a tudatalattinkkal van kapcsolatban? Mi van, ha Sam és Leah között sosem működött volna? Mármint, persze szerették egymást meg minden, de azért nem volt mindig felhőtlen a kapcsolatuk.

– Azt akarod ezzel mondani, hogy a tudatalattimmal kell kommunikálnom? Majd álmomban meglátom a megoldást? – Emma összezavarodva nézett a fiúra.

– Nem – Embry megrázta a fejét, majd elvett egy szálat Emma cigarettái közül és meggyújtotta. – Szerintem őszintének kell lenned magadhoz, őszintébbnek, mint eddig bármikor, és nem azt nézni, hogy más hogyan sérül, hanem hogy te mit szeretnél. És ne félj tisztességtelennek lenni, hiszen ezek a fiúk is úgy csalnak, ahogy csak tudnak – Embry kifújta a füstöt.