A kiszemelt!

Part 49: Elegem van

Emma

2 napja nem beszéltem Nate-el. Ameliával viszonylag sokat beszéltem szóval, tőle kaptam néhány információt. Szerinte adnom kéne neki egy kis időt.

Ma fog haza menni Nate a kórházból, elakartam menni hozzá, de inkább tartok most egy kis távolságot, bár szerintem jobb lenne ha inkább mellette lennék. Inkább csak írtam neki, többször is, de nem irt vissza. Amelia azt írta, hogy alszik, és majd biztos ír ha felkel.

Vasárnap van. Úgy döntöttem, hogy elmegyek hozzá. Hiába csengettek senki nem nyitott ajtót. Van egy kulcsom egyébként de sose használtam még, de most kénytelen vagyok. A ház üres volt, felmentem az emeletre a szobájába. Ott volt, olyan ártatlanul aludt. Oda mentem hozzá és leültem óvatosan mellé és elkezdtem simogatni a haját. Felkelt és ahogy rám nézett a gyönyörű szemeivel egyből elolvadtam.
- Te mit keresel itt?
- Kiváncsi voltam a pasimra.
- Menj haza, én megvagyok.
- Most miért mondod ezt?
- Emma szartál a fejemre, több napja meg se látogattál.
- Én meg akartalak, de Amelia azt mondta adjak neked időt, de tovább már nem bírtam. Többet nem hallgatok senkire csak a saját megérzéseimre.

Készültem mellé feküdni, de nem engedte.
- Emma menj el, most nincs kedvem ehhez.
- De mihez? Hozzám?
- Igen.
- Sajnálom, hogy nem voltam itt teljesen, de nem tudtam mit csináljak, lekezelő voltál velem. Értem hogy szar most, de nem én vagyok a hibás és én csak segíteni akarok, melletted akarok lenni. Mit csináljak? Ne írjak? Ne jöjjek?
- Valahogy úgy! Az életem elvan baszva. Ki kell találnom most mihez kezdjek. És te most csak teher vagy.
- Szakítani akarsz?
- Igen Emma, örülök hogy felfogtad végre.
- Jó majd később megbeszéljük, most haza megyek.
- Nem Emma, haza mész és ide nem jössz vissza, nem fogunk beszélni, szia.

Szóhoz sem tértem. Haza rohantam, nem sírtam fel sem fogtam. Úgy éreztem, hogy ennek nincs vége, és hogy nem szakítottunk. Rossz passzban van ennyi, majd kiheveri. Úgy is ír majd.

Napok teltek el, még mindig nem voltam elkeseredve. Majd 1 hét után kezdtem rosszul érezni magam, nem keresett engem egyáltalán. Ameliát hiába kérdeztem mert nem mondott semmit. Majd két hét után Nate újra bejárt suliba, gipsz még rajta volt. A folyosón rám sem nézett, levegőnek nézett engem napokon keresztül. Őszintén nem értem miért érdemlem ezt.

Ettől már annyira rosszul voltam, hogy napok óta alig ettem megint, úgy éreztem, hogy velem van a baj, hogy nem vagyok hozzá elég jó. Valamelyik nap elment mellettem, és hosszú idő után rám nézett, nem mosolygott meg semmi ilyesmi, ettől levert a víz, hirtelen annyira rosszul lettem, remegni kezdtem, Amelia éppen arra sétált és látta, hogy nincs rendben valami. Félre mentünk de nekem pánikrohamom volt. Nagyon rossz volt. Volt már ilyenem, de senkinek nem beszéltem róla. Amelia hívni akarta a mentőket de tudtam hogy egy kis víz és csend segíteni fog.

Így is lett. Nem akartam haza menni, hogy anya aggódjon. Alig vártam, hogy vége legyen a napnak és haza mehessek. Sétálva mentem volna de utánam szólt Nate anyukája.
- Emma, gyere haza viszünk!
- Köszönöm, de nem szükséges.
- Nem kérdés volt, gyere!!!!

Beültem hátra, Nate mellé.
- Jobban vagy már Emma?
- Már igen.
- Miért mi történt ?? ( Nate, Amelia anyukája )
- Semmiség igazából.
- Én azt azért nem mondanám, pánikrohamja volt a suliba.

Nate aggódva rám néz de nem szól semmit.

- Úristen Emma ez komoly. Volt már ilyen?
- Igen, de nem sokszor tényleg talán kétszer. De jól vagyok tényleg.
- Anyukádnak mondtad?
- Még nem.
- Mond el neki mindenképpen. Nem akarlak feldúlni de mesélte, hogy min mész keresztül, büszke vagyok rád, hogy gyógyulsz!! Te is légy büszke magadra!

Amelia értetlenül néz.
- Miről beszéltek ti??

❤️
Kép: pinterest
Folytatás⬇️