Belehabarodva az Ellenségembe ⛵

16. Udvarias

🌞 Jenna szemszögéből 🌞

Éppen sétáltam kifelé az iskolából, testileg próbáltam felkészülni arra, hogy nem aludtam egy hete, de le kell sétálnom 10km-t. Iszogattam a dobozos kávémat, de csak latte volt a suliban. Kétlem, hogy ez segítene a helyzetemen. Egyszer csak valamiben megbuktam és lecsúsztam a lépcsőn. Még a kávém se . Nagy nehezen felálltam és morcos fejjel Oliverre vetettem a tekintetem.

– Ezt mégis miért kellett? – kérdeztem felháborodva

– Azért, hogy tudjad, nem azért csókoltalak meg, mert bírlak, hanem hogy ne kiabáld el magad, hogy A FÉRFI MOSDÓBAN VOLTÁL! -aztán nevetett a közönségével együtt, amit magának toborzott a hangja felemelésével.

– Amúgy meg, kérem az ingem szöszi.

– Akkor vedd le rólam! – gondoltam, majd ettől zavarba jön, vagy ilyesmi.

– Mintha ez megállítana. – szó nélkül elkezdte kigombolni.

– „Itt akarod lefektetni?” – nevettek páran. Csak ezúttal ő rajta.

– „Ezt a kis cafkát? Nemár, tudsz te jobbat!” – szólt hozzá valami srác.

Aztán a többiek rákaptak.

– „Fúj, a suliban!?”
– „Várj, az a te inged?”

– Gyere velem. – megfogta a karom. – Én ezek között nem maradok többet. Bólintottam, majd odasétáltunk az autójához. – Szállj be, hazaviszlek, bejössz hozzánk, ideadod az ingem, aztán hazamész, nem nagy cucc. – felgyülekeztek bennek az érzelmek, és pofán vágtam.

– Ezt azért, mert lesmároltál érzelmek nélkül. – majd újra az arcához vágtam a tenyerem. –Ezt, mert mindenki tudtára adtad, hogy bent voltunk a férfi mosdóban. – aztán ismét megütöttem, már vörösödött az arca. – Ezt, csak úgy, mert nem bírlak. Ami egy enyhe kifejezés. Seggfej.

– Mert én aztán nagyon szeretlek, mi? Te bestia.

– Nem megyek át hozzátok, onnan haza kéne sétálnom, ismételten ruha nélkül. Inkább gyere át te! – parancsoltam. Aztán ásítottam. Már nem bírtam. Se kávé, se alvás.. nem élet ez így!

– Jó, akkor hozzátok megyünk be. Amúgy se láttam még a házatok belülről. Hogy vagy máris fáradt?

– Nem aludtam 2 óránál többet már vagy egy hete.. meg elromlott a kávéfőzőnk. Én meg nagy kávés vagyok. – sóhajtottam.

Beszálltunk a kocsiba és elhajtott. Az utunk csendben telt el. Ő nem szólt hozzám, én meg már majdnem el is aludtam. Bementünk a házba, fel a hálószobába. Nem volt otthon senki sem. Gondolom ismét Chesterrel kéne lennem, még jó, hogy előbb Oliverrel futottam össze...

– Fordulj el.

– Miért? Már láttalak melltartóban!

– Az első és az utolsó alkalom volt. – sóhajtott egyet, nyilván, mivel neki ez a fétise gondolom. Lányok, melltartóban.. vagy anélkül. Megfordult, én levettem az ingjét, aztán felhúztam egy másik pólót helyette. Hátranéztem közben, de ő végig háttal állt nekem.

– Azta, micsoda udvarias valaki. – közöltem, kissé flörtölve vele. Persze nem szándékos volt, de kihagyhatatlan.

– Aha... amúgy van valami italotok? Szomjan döglök.

– Lent a hűtő tetején találsz bort, meg ilyesmit.. gondolom azt akarsz inni. A hűtőben meg sör van.

– Kösz. – valahogy ezt sose tudtam hova tenni. Mindig ez az érzéketlen kösz. Nem fér oda mellé egy -önöm? Mondjuk, legalább megköszönte, gondoltam így utoljára, amikor levetettem magam a puha ágyba. Fetrengtem benne, de nem sokáig. Nagyon hamar elaludtam.