Belehabarodva az Ellenségembe ⛵

48. Így gondolod?

🌞 Jenna szemszögéből 🌞

Kimondhatatlanul unom, hogy sosem lehetek az mellett, akit éppen szeretek. Olivér felé pedig annyi minden gátol meg. Édesanyám, Lexivel az ígéretünk, a betegségem, Chester, és talán valamennyire én magam is..
Ahogy telik az idő, csak egyre szerelmesebb leszek belé, ami engem teljesen tönkretesz. Sosem egyértelműek a jelei. Egyik nap még lesmárolt a hajópadlón, másnap azt kell végnéznem, ahogy két idegen kéz tartja őt. Istenem, a sors miért keveri ilyen kacifántosan a kártyáit?

Ezen a héten Oliverrel sem beszéltem. Ha meg is próbáltam, figyelmen kívül hagyott vagy levegőnek nézett. Mintha számára már nem is léteznék. Azzal a lánnyal láttam folyamatosan, akivel múltkor ott ölelkezett a folyosón. De egy ideje nem csak az ölelkezést láttam..

A betegségem sem javult azóta. Egyre többet, egyre intenzívebben köhögök. 3 hét van hátra az iskolából, és az életem darabokban áll. Sőt igazából, már nem is áll, csak úgy van. Valakinek beszélnem kellett erről, és az egyetlen ember, aki mindent tud Oliverről, az a húga, és mákom van, mivel ő a legjobb barátnőm is. - mosolyogtam magamban. Lementem a földszintre, Lexi éppen a nappaliban játszott Patrickkal. Igazán nagylelkű tőle, hogy ennyire törődik az öcsémmel, amíg én az életem darabkáit próbálom összeszedegetni.

– Lexi! – szólítottam meg.

– Igen? – fordult felém, mire én csak a kezemmel intettem neki. Természetesen vette a lapot, és együtt felsétáltunk a szobámba. Az öcsémet látszólag nem zavarta, teljesen elvolt a maga világában, miközben játék autópályát épített. Miután beértünk a szobába, leültünk egymással szemben az ágyamra, majd én kezdeményeztem a beszélgetést.

– Lexi, mostanában már beszélni se tudok Oliverrel. – kezdtem egyből a közepén. – Érted, bárhogyan próbálkozom, mindig egy szőke lánnyal van, és nyilvánosan csókolgatják egymást. Múltkor a női mosdóból jöttek ki, a lány alig volt felöltözve, a rúzs rajta elkenődve, és Oliver nadrágjának a cipzárját sem éppen felhúzva láttam. Gyanítom, hogy nem a mosdózás miatt. –  forgattam meg a szemeimet. – Nem mintha olyan hatalmas nagy szükségem lenne a társaságára.. de azt hittem barátok vagyunk legalább, mostanában pedig nem is létezek számára.

– Nekem mondta Oliver, hogy mostanában sokat van Madisonnal, de a részletekbe nem avatott bele.. – vont vállat. – Szerintem nagyon ráálltál erre az "Oliver" témára. Hagyjad, hadd csináljon amit akar. Azért maradj ott neki, várj rá-

– Belefáradtam már a várakozásba. –  szakítottam félbe. – Én mindig, mindenre csak várok. Semmi változás nem történik, amíg én csupán várok.

– Akkor hagyd abba a várakozást, kit érdekel, mit akar tőled Oliver? Úgyse kaphatja meg, mégha akarja is, hiszen ott van az ígéretünk. Nemde?

Bólintottam egyet. Lexi kimondta. Kimondta azt, aminek már a gondolatától is összefacsafodik a szívem. Elengedni Olivert.

– Nem tudnám. – sóhajtottam. – Tudod milyen rossz látni, hogy amíg másokkal barátkozik, ölelkezik, csókolózik, addig engem falnak néz? Mintha már nem számítanék neki semmit. Akkora egy bunkó, önző, nagyképű, egoista srác, hogy lehet szeretni egy ilyen lényt mint Oliver?! – kérdeztem ingerülten.

– Jenny.. – vágott közbe Lexi, de én folytatni akartam.

– Mindenki a pénzéért szereti, mert arra jó. Meg arra is jó, hogy egyre kisebb darabokra törje a szívemet minden egyes nap.

– Jenny. – szólt kicsit határozottabban, de én zavartalanul folytattam.

– Utálom, mert sosem tudom, hogy mit kellene gondolnom róla. Akkora egy faszfej, mindenkit bántalmaz az iskolában, hogy ezzel is építse a nagy egoját, mert egyébként az se növekedne másképpen, csakis mások fájdalmaiból. Főleg az enyémből.

– Jenny!! – szólongatott.

– Remélem megdöglök ebbe a betegségbe és nem kell soha többet elviselnem azt az üthető, nyomorult fejét.  – dühöngtem. Valójában nem így gondoltam, vegyes érzelmek voltak bennem. Az egyik részem azt súgta, engedjem el, egyébként is egy rossz ember. A másik pedig csakis az együtt töltött pillanatokra tudott gondolni, és azt súgta, hogy beszélnem kéne vele erről.

– Jenny, figyelj már rám! – szólt ismét, egyre inkább figyelmeztetés jellegűen, de továbbra sem törődtem vele.

– Istenem, lehet jobban jártam volna, ha soha az életben nem költözünk ide, nem találkozok újra Oliverrel, és nem történik meg semmi. Mindenki élné további a csodás életét és nem kéne a problémákkal küszködnöm, amiket egyre inkább ő okoz nekem.

– Szóval így gondolod...? – szólalt meg Oliver a hátam mögül.