Belehabarodva az Ellenségembe ⛵

53. Furcsa

🌞 Jenna szemszögéből 🌞

Nagyon gyenge voltam a műtét után. Miután anyától megkaptam a donort, az orvosok abban sem voltak biztosak, hogy jól fogja fogadni a szervezetem. Bíztató, nemde?

Nincsenek emlékeim a műtét előtti dolgokról. Halk hangokat hallottam a fejemben és körülöttem. Talán Olivert is láttam. Akit valószínűleg sikeresen elüldöztem a szerelmi vallomásommal, mert látogatóba sem jött be. Állandóan Lexit láttam és az öcsémet. Anya a mellettem lévő ágyon feküdt, de ő jól tűrte.

– Jenna, tudja milyen hónap van? – kérdezte tőlem az orvos.

– Nem... – ráztam meg a fejem óvatosan, habár minden porcikám fájt.

– De mégis, hogy érzi, mennyi idő telt el?

– Hetek.. – feleltem bizakodva. Talán egy hónap, de többnek nem éreztem.

– Az ájulása óta 5 hónap. Lassan itt a november. – közölte, majd feljegyzett valamit a lapra a kezében és elhagyta a szobát. Teljesen kiakadtam. 5 hónapja itt fekszem ebben a szűk szobában, és mást sem csinálok, csak fekszem. Édes Istenem...

– Anya hogy vagy? – kérdeztem oldalra fordulva.

– Jobban kincsem. Te hogy érzed magad? – érdeklődött egy halvány mosollyal az arcán.

– Furcsán. Minden olyan furcsa. Ahogy az idő telik, ahogy az emlékeim halványodnak.

– Azért Chesterre emlékszel még, igaz?

– Miért mindig itt lyukadunk ki?

– Jenna tudod hogy nekem fontos a jövőd és szeretném neked biztosítani a legjobbat.

– Te magadnak akarod biztosítani a pénzt maximum.

– Megérdemlek egy kis tiszteletet szerintem. Ennél többet. – közölte, az arcán merev vonásokkal. Érzelemmentesen.

– Azért hogy te döntesz a lányod helyett mindenben? Hogy jobban akarod tudni mindig hogy mit akar? Mindent eltiltasz előlem és valahogy sosem jó amit én csinálok. – emelkedett a pulzusom. Én nem éreztem, de a gép mellettem elég hangosan jelezte. – Ebben mi a tiszteletre méltó? Kérlek, néha vedd észre magad.

– Chesterrel jövőre május elején lesz az esküvőtök. Addig simán rendbejössz az orvosok szerint is. – mintha meg se hallotta volna amit mondok. De én sem akartam meghallani amiről ő beszélt.

Májusban az én esküvőm? Gondoltam azért ha házasodok lesz egy kis beleszólási jogom. Én naiv. Miért is lenne közöm a saját életemhez?

– Nem is az enyém már ez az élet anya. Hanem a tied, amiről mindigis álmodtál.

– Talán ez így van. – bólintott majd felsóhajtott. De te nem erről álmodsz?

– Nem akarom elkötelezni magam ilyen fiatalon. Vagy ha igen, akkor nem Chester mellett...

– Ugye nem Oliverről beszélsz? – förmedt rám.

– És ha igen?

– Jézus... Pont ő? Hidd el, anyádként tudom mi a jó neked gyerekkorod óta.

Kinyílt a szoba ajtaja, és az emlegetett szamár lépett be rajta.

– Szia szívem. – lépett oda az ágyamhoz, és egy puszit nyomott a homlokomra. – Hogy érzed magad?

– Szia Chester... Megvagyok. – feleltem.

Furcsa volt. Hisz ez volt minden amire vágytam, nemde? Édes becenevek, apró fizikai érintések, törődő kérdések. Mégsem tudtam érezni semmit. Iránta nem.

Még egy ideig bent maradt, anyával is beszéltek aztán az esküvő időpontját és helyszínét fixálták le. Engem persze nem igazán kérdezgettek.

Olivert ezek szerint 5 hónapja nem láttam. Neki már elkezdődött az egyetem is, biztosan túl elfoglalt hogy eljöjjön látogatóba.

Kit akarok becsapni?

Meghallotta hogy szerelmes vagyok belé és berezelt, mint ahogy bárki más tette volna. Mindig nagyon elszánt volt az egyetemmel kapcsolatban. A szüleit is büszkévé teheti, szóval ez minden amiről kicsi kora óta álmodott.

Én pedig most azt az életet élem, amit anyám szervezett nekem, nem én magamnak...

instagram- lizacskalkot