Belehabarodva az Ellenségembe ⛵

50. A sokk

🦈 Oliver szemszögéből 🦈

- Oliver, mondd a szemembe. Miért nézel levegőnek? Miért nem keresel, vagy miért nem engeded hogy én keresselek?
Ha utálsz, ha szeretsz, mondd meg! - kiabált velem.

- De én.. - Nem tudom, miért nem mondtam ki. Valahogy nem éreztem megfelelőnek a pillanatot.

- Gyáva vagy.

Igaza van. Nem tudok és nem is szeretek az érzéseimről beszélni. Mindez csak azért, mert gyáva vagyok. Félek a visszautasítástól, csalódástól.

- Miért, Jenna.. mi ez köztünk? - kérdeztem. Múltkor érthetően megmondta, hogy nem szeretne semmit, de akkor miért vagyok még mindig itt? Miért ez a téma állandóan és miért érzem, hogy valami mégis van köztünk?
Egy kis szikra, aminek a lángja az első naptól kezdve csak erősödik.

- Közted és a Madison között szerelem.. Köztünk pedig... egy nagy..-

- Káosz. - fejeztem be a mondatát. - Egy nagy káosz.

- Az. - bólintott. Szomorúnak tűnt.

Sokáig voltunk így csendben a szobában. Fel-alá járkáltam, ezer meg ezer gondolat cikázott a fejemben. Jenna némán bámulta a padlót, és kerülte a szemkontaktust velem.

- Madison iránt nem érzek semmit. - jelentettem ki.

- Aha, azért le ne nyeljétek egymást a folyosón. Vagy a mosdóban..

- Tudod milyen vagyok. Ha valami nem jó az életemben, én-

- Tombolsz. - fejezte be a mondatomat. Túl jól ismer.

- Pontosan.. Aztán, nekem talán ez segít.

- Más lányok? - vont kérdőre.

- A figyelemelterelés. Inkább az segít, hogy egy ideig, mindegy hogy ki mellett, de nem kell foglalkoznom a külvilággal. Tudod engem most stresszel az érettségi, az egyetem, és legfőképpen a szüleim. Mindezekből kiszakít az önzőségem, ahogy te szoktad mondani. - mosolyodtam el - Ami lényegében abból áll, hogy magammal próbálok törődni. De magammal sem tudok, ezért másokkal próbálok.. -

- Madisonon sokat segítesz ahogy elnézem.. - indokolatlanul irigynek tűnt és nagyon bunkó hangnemben beszélt. Nem rá vall..

- Jenna, kérlek, akadj már le erről a témáról! - Úgy érzem magam, mint aki megcsalta a barátnőjét. Fogalmam sincsen miért, Jennával azt sem tudom, hogy mi van köztünk. Valószínűleg nem szerelem...

- Oliver nem tudok! - válaszolt ingerülten.

- Látom... De nem gond, jól áll rajtad a féltékenység. - elmosolyodtunk.

- És ha... ti köztetek nincsen semmi, csak megjátszátok.. Gondolod, hogy közöttünk is így volna?

- Ami közöttünk van... az bonyolult. - annyi mindent akartam mondani, de egyszerűen összefolytak a szavak a számban.

- Miért hagyod ezt ennyiben?

- Éppen elég ennyi... - Nem elég. Mit álltatom magam?

- Csak mondd a szemembe, hogy mit érzel! Ne kímélj, kérlek. Én mindössze őszinte szavakat akarok hallani!

- Jenna.. - léptem közelebb az ágyához. - Igazából néha én magam sem tudom, hogy mit érzek irántad. - sóhajtottam. - Képtelen vagyok beszélni az ilyenekről. Te pedig sose tudtál a tetteim mögé látni. - nincs is időm megmagyarázni a tetteimet, de istenem, ha hallaná akár a gondolataimat is... Azonnal minden értelmet nyerne számára.