Belehabarodva az Ellenségembe ⛵

58. Örökké

🌞 Jenna szemszögéből 🌞

Chester végre felszívódott és kilépett az életemből, miután teljesen felsült az esküvőn és leégette magát egy halom ember előtt - akit történetesen anyám renderelt oda - egy másik államba költözött. Legalább így nem kell aggódnom hogy beállít a házunkba egy késsel, és használja is ellenem ha nem teszem amit kér.

A suliba ismét szívesen jártam, voltam vitorlázni Lexivel, anyával is kibékültem, habár Oliverrel még nem teljesen. Oké-oké, az a csók az esküvőn tökéletes volt... De valami még mindig nem stimmel. (Az teljesen más tészta, hogy még mindig nem bocsátottam meg azt, amikor kórházban voltam és lelécelt.) Azóta viszont olyan, mintha nem is próbálkozna közeledni hozzám. Nagyon ajánlom neki hogy ez ne egy újabb trükk legyen: bocsánatot kér, lesmárol, aztán ismét lelép. Őszintén nem lepne meg.

Elhagyott, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, amikor haldokoltam. Kockára tette azt is, hogy talán soha többet nem lát többet. Tudom, hogy támogattam volna az egyetemmel kapcsolatban, de hogyha én lennék ilyen helyzetben, sosem hagynám ott.. haldokolva.. egy kórházi ágyon.. egyes-egyedül.. És most még neki áll feljebb??

Éppen otthon rajzolgattam, amikor üzenet érkezett a telefonomra. Hát nem az emlegetett szamártól?

"Nyisd ki az ablakod" - ennyi állt benne. Először csak bambán ültem, aztán az ablakomhoz sétáltam. Oliver ott állt a létra tetején, az ablakpárkányba kapaszkodva.

- Őrült vagy. - morogtam neki miután beengedtem.

- Tényleg? Eddig csak ágyban hallottam ezt. - húzta el a száját Oliver, majd beugrott a szobámba. - Kicsi Jenna nem túl gyakran pakol a szobájában. - figurázta ki a hatalmas rumlit ami körülvette.

- Inkább mondd el mit akarsz, mert kilöklek azon az ablakon. - tettem karba a kezeim.

- Hoztam neked valamit, nyugi már..

- Remélem magyarázatokat.

- Azt is... - sóhajtott - De előbb! - újra felcsillantak a szemei, majd a zsebébe nyúlt és elővett egy apró dobozt. Nem értettem mi a célja vele, féltérdre ereszkedett. - Jenna Grey... - majd mély levegőt vett. - Most azt hiszed megkérem a kezed, mi? - mosolyodott el, majd kinyitotta a dobozt, amiben a szerencsekarkötőm hevert. Az, aminek a kihalászásába kis híján belehalt. Nem erre számítottam, de ez sokkal jobb..

- Köszönöm.. - néztem rá. - Sokat jelent, tényleg.

- Egy mosolyt legalább kaphatok? Gyerüüünk máár, most miért nem bírsz? - enyhén közelebb hajolt hozzám, mint aki zavarba akar hozni.

- Gondolkozz el. - forgattam meg a szemeimet.

- Ha eleget forgatod a szemedet, eszedbe jut majd az a csók az esküvőről. Előbb-utóbb újra kívánni fogod.. - suttogta mosolyogva, egyre közelebb hajolva.

- Mhm, és mi van, hogyha elfelejtettem? - húztam el a számat, mostmár enyhén flörtölve.

- Eszedbe juttathatom.. - elkapta a derekam majd szorosan magához húzott, egy mély csókot nyomva a számra. A pillangók amiket régen éreztem, újra életre keltek a gyomromban. A karjait hamar a fenekemre csúsztatta, gyengyéden megemelt, majd egyre hevesebben faltuk egymást. Megcéloztuk az ágyat, először nekilökött majd a hátamra fektetett, teljesen tehetetlennek éreztem magam.

- Oké, lehet hogy emlékszem.. - ettől belemosolygott a csókunkba, majd fölém kerekedett.

- Sajnálom Jenna. - csókolt meg lágyan ismét. - Sok magyarázattal tartozom amiket meg is fogsz kapni... Nekem is új ez az egész, főleg hogy most otthagytam az egyetemet. De érted megéri. Ahjj kicsi Jenna, lehet megbolondítasz, de én melletted képzelek el mindent az életben. Ééés elmondhatom majd hogy bejártam az egész mennyországot.. a Földön! Szeretlek.. - súgta a fülembe.

- Megbocsátva. - simítottam végig az arcán. - Én is szeretlek téged Oliver. - Lágyan elmosolyodott, mi pedig... folytattuk amit elkezdtünk.

Tudtam hogy hülyeség már az eleje óta, de rohadtul élvezetes hülyeség. Nem tudom hova fog vinni ez az egész Oliverrel, de benne látom a jövőmet... az egészet. Most csak ez számít. Kiélvezem amíg tart, és ha szerencsém van, örökké élvezem majd.

instagram- lizasonline

Jaaa asszem ennyi, imádás van, köszönöm ha olvastátok! <3
MILLIOPUSZIII