Fake it till you make it

4. fejezet - Dark tidings

Warden Olshaker már akkor érezte, hogy nem lesz ez egy vidám nap, amikor kora reggel hangos csattanásra ébredt. Felkattintotta az éjjeli szekrényen álló lámpát, és föld. Mindenütt virágföld. Felesége gömbölyű, vörös perzsamacskája az ártatlanság szobraként álldogált egy összetört váza maradványai mellett, majd látván, hogy felébresztési kísérlete sikeres volt, puha, nyugodt cicaléptekkel kisietett a hálószobából, egyenesen a konyhában heverő tányérja felé véve az irányt.

- Azt lesheted, te kis disznó.

- Mondtál valamit, szívem? – neje álmosan pislogott, hol rá, hol a faliórára.

- Milkyway alkotott. – felelte rezignáltan a férfi.

- Hoppá.

- Hoppá bizony. Egyáltalán hány óra van?

- Hét tizenöt. Ő csak megpróbált felébreszteni. – vigasztalta az asszony. - Ha nem szól, elkésünk a munkából.

- Ez valóban remek. – dünnyögte Warden. – Na jó. Én feltakarítom ezt a kuplerájt, te pedig szólj a gyerekeknek, hogy készüljenek.

Hangos zsörtölődés közepette látott neki a munkának, magában elátkozva a világ összes türelmetlen macskáját. Milkyway szőrös spagettiként tekergett körülötte, tovább kampányolva jól megérdemelt reggelijéért. Warden több ízben majdnem keresztülesett rajta, s mikor az éhes házi kedvenc még a felmosóvizet is kilöttyintette, betelt a pohár. Felnyalábolta az állatot, és nem túl gáláns mozdulattal kihajította a helyiségből, ami nagyon szép teljesítmény, ha figyelembe vesszük a kandúr súlyát, ami ugyanolyan nagy volt, mint az étvágya.

- Reggelit akarsz? Fogyókúrát fogsz kapni. Olyan nehéz vagy, mint egy kétajtós szekrény. – felelte Warden. Ajándék lónak ne nézd a fogát. - tartja a mondás. Más nyomozónak drogkereső kutyája van, neki egy hájas macskája. És még csak nem is ajándék volt, háromszáz dollárt fizetett érte a tenyésztőnek, amikor Lisa egy macskát kért a tizedik házassági évfordulójukra. A zárt ajtó mögül macskanyávogással vegyes gyerekzsivaj szűrődött be, jelezvén, hogy a lányok, Becky és Audrey is megébredtek.

- Apa, beengedhetem a cicát? Nagyon sír. – a négy éves Audreynak mindenkin megesett a szíve, ha rajta múlna, már rég létrejött volna a muslicák lecsapását életfogytiglani szabadságvesztéssel büntető törvény.

- Nem, még nem. Épp takarítok.

- De úgy sír! – zendített rá Becky is.

- Etessétek meg. Akkor nem fog.

Pár másodperces csend, majd a lányok kórusban fújolni kezdtek.

- Büdös a táp. Én biztos nem nyúlok hozzá.

- Én sem!

- Bezzeg most már nem olyan nagyszerű cica.

Annak ellenére, hogy a gyerekeket kiokította, negyed órával később ő maga is csekély lelkesedéssel bontotta ki az alutasakos tápot, hogy azután visszatartott lélegzettel a kandúr tányérjába öntse. A penetráns szagokat érezve újfent elgondolkozott azon, hogy a macskakaját is fel kéne vetetni a nukleáris fegyverek listájára. De kihallgatásoknál is nagy hasznát vennék, mint kényszerítőeszköz.

- Ha a szüleid is ezt a vacakot ették, nem csodálom, hogy így nézel ki. – pillantott a macska elbűvölő, lapos ábrázatára, amit mintha egy kőfal zúzott volna szét. – Te tanulj a hibájukból és használj óvszert.

- Warden, itt vannak a gyerekek.

- Ne haragudj, drágám. Lányok, ezt nem eltanulni apátoktól.

- Mi az az óvszer? – kíváncsiskodott Becky.