Fake it till you make it

43. fejezet - This body means nothing to me

//Figyelmeztetés! Ez a fejezet részletesen leírt nemi erőszakot tartalmaz. Úgyhogy ha ez a téma érzékeny számodra, vagy szimplán csak nem vagy abban hangulatban, hogy most ilyeneket olvass, kérlek ezt hagyd ki. Ha legörgetsz, alul találsz majd egy rövid összefoglalót, amiből megtudhatod, mi történt. //

Idáig ugyan nem hatoltak el az ünneplés hangjai, Vittorio mégis szinte teljesen biztos volt benne, hogy újév van. Két hét óta először kínzói békén hagyták, és az évnek ebben a szakaszában mi másra utalhatna ez, mint, hogy inkább elmentek megünnepelni a szilvesztert?

Nem tudta, milyen fogadalmakat kéne kötnie. Nem volt már szűz, sem szabad, sem különösebben boldog. Az élete zsákutcába torkollott, elhatározhatott akármit, ám a döntés mások kezében volt. Azért miközben letelepedett a pokrócára, megfogadta, hogy a következő évben elszökik innét. Legalább ez a kevés motivációja legyen.

Szilveszter éjszaka. A világ 18 évesei a szüleikkel vagy a párjukkal vannak, ünnepelnek és önfeledten élvezik az életet. Ő pedig a falat kapargatja unalmában. Áh, csak egy kicsit emlékeztet valami szerencsétlen balfaszra.

Nézd a jó oldalát. Legalább idén kihagyod a richmondi szilvesztert. Annál még a fogság is jobb. – vigasztalta magát. A gondolat ironikusságától nevethetnékje támadt. Végül is így is fel lehetett fogni. Itt legalább senki sem zargatta. Ellenben a két napig tartó, nagyszabású ünnepségen boldog-boldogtalan képviseltette magát, gyerekek rohangásztak, családfők és politikusok vitatkoztak vagy épp üzleteltek, mialatt testőreik hűséges árnyakként várakoztak mögöttük. Vittorio és Valerio is itt ismerkedtek meg négy évvel ezelőtt, ennek ellenére a fiút erős ellenérzések fűzték Richmondhoz. A bátyjával minden évben közös szobájuk volt, ahol Mario rendre rákényszerítette, hogy aludjanak egy ágyban. Éjszaka aztán az alkohol mámorában olyan dolgokat csinált vele, amiket Vittorio nagyon szívesen kitörölt volna az emlékezetéből. Nem volt ez másképp Azzal a bizonyos szilveszterrel sem.

1978 óévének utolsó napján érkeztek meg a tengerparti kisvárosba egy viszonylag elviselhető, kilenc órás autóút után. Mario külön kocsival jött, magával hozva Emmát is, míg az alig tizenöt éves Vittorio inkább a szüleikkel utazott. Nem bánta meg. Az apja megint hozta a formáját, gyakorlatilag végigbeszélgették az utat Hannoval, régi történeteket, már negyven évvel ezelőtt is borzalmas favicceket elevenítettek fel, és egészen a kipakolásig Vittorionak eszébe sem jutott aggódni az éjszaka miatt. Akkor Mario az ölébe ültette egy kicsit, majd közösen lementek a nagyterembe, ahol a fogadás zajlott. Vittorio jól értett hozzá, hogyan kell udvariasan eltűnni az egyik sarokban, csendben, magányosan várakozott, néha-néha halvány mosollyal üdvözölve az előtte elhaladókat. Este tízkor aztán kimentette magát az apja előtt azzal, hogy ki kell mennie a mellékhelyiségbe, és felsietett a szobájukba. Mikor legutoljára látta, Mario egy formás, szőke lánynak csapta a szelet, valószínű volt, hogy jó darabig nem tér vissza.

Fürdeni kiskora óta változatlanul gyűlölt, így csak gyorsan átváltotta a ruháit, és befészkelte magát a takarója alá azzal a néhány Golgo 13 mangával, amit elhozott hazulról. Már majdnem a végére ért a 68.adik résznek, amikor meghallotta, hogy nyílik az ajtó. A francba.

Vajon el tudok aludni két másodperc alatt? – futott át a fiú agyán, de pontosan tisztában volt a keserű valósággal. Természetesen nem. Azért egy próbát megért.

A mangát villámgyorsan becsúsztatta a párnája alá, leoltotta az éjjeli lámpát, és egészen a füléig felhúzta a pokrócot, hogy az életnek még a legkisebb jeleit is kizárja. Behunyt szemmel hallgatta, amint a bátyja egy elefánt kecsességével berúgja maga mögött az ajtót, és bizonytalan léptekkel átvág a kis szobán. Vittorio hallotta, amint leveszi a zakóját, és feldobja a fogasra, ám a dobás valószínűleg nem sikerült, a fojtott káromkodásokból ítélve. De jó, hogy még be is van rúgva! Annyi agya se lesz, mint általában szokott. A padló korhadt deszkái eközben ismét megreccsentek, s a hangok fokozatosan közelítettek Vittorio ágyához, aki enyhe kétségbeeséssel konstatálta, hogy képtelen elaludni, amíg a bátyja lakossági tankot játszik a feje mellett. Aztán váratlanul a léptek elhalkultak. Vittorio nem merte kinyitni a szemét, hogy körülnézzen, ám így is szinte érezte Mario fenyegető jelenlétét, amint az ágy mellett állva némán figyeli őt. Hátha megússza. Gyerünk. Az idegességtől még a lélegzetét is visszafojtotta. Teltek - múltak a másodpercek, és még mindig semmi. Elment?