Fake it till you make it

23. fejezet - You should run away from me

Alice némiképp idegesen nyomta meg a kapucsengőt. Fogalma sem volt, jó háznál jár-e, arról meg főleg nem, hogy mit fog mondani, ha valaki esetleg kijön érte. A háznál ekkor megmozdult valaki, először azt hitte Vittorio, mert ugyanolyan inget és nadrágot viselt, de aztán látta, hogy ez az ember sokkal idősebb a barátjánál. És pisztoly volt nála. Igyekezett úgy hordani, hogy a zakója eltakarja, de Alice azért látta a sokat sejtető körvonalakat az anyag alatt. Már megint mibe keveri magát? Miért nem maradt egyszerűen otthon? Odaintett a férfinak, próbálva megszabadulni a kínos érzéstől, hogy gyakorlatilag céltábla.

- Alice Fraser vagyok, Vittorio barátnője. Ő itthon van?

A testőr megrázta a fejét.

- Elutazott.

- Akkor... Beszélhetnék legalább a szüleivel?

- Megkérdezhetem, de hidd el, tényleg nincs semmi, amit mondhatnának. Várj egy percet.

Alice várt, és közben azon morfondírozott, hogy mi a fenének volt ennél a fazonnál fegyver. No, nem mintha Vittorionál nem látott volna hasonlót, a fiú két kés nélkül ki sem lépett a házuk ajtaján, egyszer őt is megpróbálta tanítgatni, de csak az lett a vége, hogy Alice leejtette az egyik pengét, és egy két centis részen berepesztette vele a szobája padlóját. Kisvártatva a férfi visszatért, és beengedte a kapun.

- Csak az édesanyja van itthon, Antoniót elszólították a munkaügyek. Bocsánat ezért a sok felesleges óvatoskodásért, de gondolom, tudod, hogy Vittoriot nemrégiben megtámadta valami barom.

- Igen, persze. – Vittorio még csupán említést sem tett neki ilyesmiről.

- Itt is vagyunk. – a férfi kinyitotta előtte az ajtót. Alice belépett. Korábban még sosem járt Vittorionál, mert nem akarta, hogy a szülei – kiváltképp a bátyja- tudjanak róluk, és most kíváncsian pillantott körül. Az előszoba világos volt, és rendezett, hasonlított arra, mint ami Alice családjánál volt otthon. A lánynak mégis hiányérzete volt, aztán rájött, hogy sehol sem találja Alfie-t, aki korábban mindig ott sürgölődött körülöttük, bárhová is mentek. Talán Vittorio elvitte magával. Az előszobából nyílt a nappali, és a konyha, ahol jelenleg csak ketten tartózkodtak, Maria és Vittorio bátyja.

- Helló. – intett oda neki a fiatalember, mikor észrevette, de Alice rögtön elfordította a tekintetét. Mióta Vittorio elmesélte neki, mi vezetett a sorozatos önsanyargatásához, kifejezett ellenszenvvel viseltetett Mario iránt.

- Szia Alice! Éhes vagy? Kérsz valamit? – buzgólkodott Maria.

- Nem, köszönöm. Igazából Vittorio miatt jöttem.

Az asszony bólintott.

- Mario, keresd meg a húgodat, és mondd meg neki, hogy segítsen kiteregetni.

- Emma, gyere teregetni! – kiabált ki Mario. Az anyja rosszalló pillantást vetett rá.

- A ,,keresd meg" alatt azt értettem, hogy menj oda hozzá. Ne üvöltözz.

- Jó, jó... – a fiatalember feltápászkodott és kelletlenül kiment a helyiségből. Maria leült, Alice-nek is felajánlva egy széket, de a lány udvariasan elhárította.

- Tudom, hogy Vito elutazott, Mrs. Viuzzi, csak azt akarom kérdezni, hogy jól van-e? Vagy említett-e valami olyasmit, hogy haragszik rám? Több mint két hete nem is beszéltünk, pedig most hétvégén szeretnénk leköltözni.

- Semmi ilyet nem mondott. Valószínűleg csak sok a dolga. De amint visszaér, megmondom neki, hogy kerested, és hívjon fel.

Alice tudta, hogy hazudik. Elég volt csak ránéznie a nő ideges mosolyára, a karikákra a szeme alatt, a kezére, amit szorosan összekulcsolt az ölében, hogy ne látszódjon, mennyire remegnek. Mégis bólintott, mintha mindent elhinne.

- Persze. Köszönöm. – úgy látszik, itt semmi többet nem fog megtudni. Megfordult, hogy kimenjen, de az asszony váratlanul elkapta a karját.

- Ha nem akarsz bajba kerülni, elfelejted őt.

- De miért?

- Ha igazán szereted őt, elfelejted. – a nő elengedte, és szomorúan megrázta a fejét. – Ne beszélj róla, és ne keresd. Ez a legjobb, amit tehetsz.

A fejezet címéül szolgáló dal linkje: