Fake it till you make it

34. fejezet - Everybody's fool

Ahogy telt-múlt az idő, Ramiro szép lassan alkalmazkodott megváltozott életéhez. Rájött, hogy szereti a kutyákat. Az enyhén túlsúlyos, zsemleszínű labradorokat még inkább. Simone halála óta Trisha mindenhová elkísérte őt, és esténként együtt tértek nyugovóra. Rájött, hogy azokat a hétvégéket, amiket korábban Simonnal töltött, eltöltheti evéssel és fájdalmasan ismerős zenék hallgatásával. Tulajdonképpen nem csinált semmi újat a korábbiakhoz képest, mégis minden más volt. Mintha újra kellett volna tanulnia járni, mert levágták a fél lábát. Ugyanaz a mozdulat, de mankóval nehezebb. Hiányzott a megszokás.

Az idő múlásával kénytelen volt több kitérőt is tenni Simone házába. Egyik alkalommal talált egy pólót, amit Simone már nem tudott kimosni, így az anyag teljesen megőrizte az illatát. Trisha érzékeny szaglószervének különösen tetszett a ruhadarab, így Ramiro nagylelkűen odaajándékozta neki... aztán az első éjszaka után visszalopta tőle. Végül, hogy korrekt legyen, beleegyezett, hogy közösen szagolgassák, amikor szükségük van rá. Kellett valami, ami azt az illúziót keltette bennük, hogy Simone nem ment messzire, hamarosan visszatér, hisz még az illata is itt van. Addig is fenntartották neki a szívükben a helyet – hátha egyszer majd ismét el szándékozik foglalni.

Sokat gondolkozott azon az üzeneten is, amit a bátyja hagyott nekik, ám bárhogy törte is a fejét, semmit sem tudott kiokoskodni belőle. Mikor azonban rájött, legszívesebben a fejére csapott volna, mint a kisfiú abban a réges-régi mesében. Csacsi, öreg medvém!

Kisebb korukban imádtak kísérletezgetni a különböző titkosírásokkal. Voltak olyanok, amiket könyvekből tanultak, de jó párat maguk találtak ki. Ezek közé tartozott az is, mikor különböző szabályok szerint egy-egy mondatból csak bizonyos szavakat vettek figyelembe, például minden másodikat vagy harmadikat.

Ramiro maga elé húzta a papírt, és próbálkozni kezdett.

Ramiro,

Nem bírom tovább. A boldogságot keresni értelmetlen ebben a világban. A szobában ülök egyedül, kell a bátorság még, de soha nincs elég. Egyszerűen itt képtelen vagyok az egészséges életre, időm ma elérkezett, de abban nagyon bízom, hogy Ramiro, benned van erő, te élsz és majd egyszer meg tudod tenni, azt mit nagyon régóta kell már. Nem tenni semmit rosszabb mindennél, a hallgatás jobban fáj. Erre vigyázz. A fiú, Vittorio ellenség, de talán a sors segíthet neki és neked is küzdelmetekben. Szeretlek.

Vagyis mondatba foglalva:

Tovább keresni a szobában kell. Még nincs itt az időm, de bízom benned, te majd tudod, mit kell tenni. Mindennél jobban vigyázz, Vittorio talán segíthet neked. Szeretlek.

Immáron sokadszor indult útnak Simone háza felé. Körülötte az őszi nap koraestévé váltott át, utolsó sugarai gazdag, mézszínű forgataggá változtatták a világot. Néhány hét volt már csak hátra a zord télig, nemsokára karácsony. Unalmas lesz otthon, egyedül három napig, de majd megoldja. Mindent meg tud oldani.

Korábban azt hitte, idővel neki is lesz barátnője, mint a bátyjának, ám ahogy telt-múlt az idő, be kellett látnia, hogy ezek hiú ábrándok. Pedig nem volt különösebben ronda, és volt valamennyi magához való esze is, közgázon tanult, igyekezett rendezni az életét, mégsem akart senki sem néhány kedves szónál közelebb kerülni hozzá. Simone azt mondogatta, csak várnia kell egy kicsit, és persze ismerkedni, a siker nem fog csak úgy, csettintésre megérkezni. De igazság szerint Ramirot ez mostanra már egyáltalán nem zavarta. Ott volt neki a bátyja, pár barát a főiskoláról, nem ült otthon, magába gubózva. Simone-al el-eljárogattak valahová, kirándulni, moziba, és ez teljes mértékben kielégítette a szociális igényeit. Ez van, így alakult. Nem hibáztatott érte senkit.