Fake it till you make it

27. fejezet - Believer

Eközben Vittorionak az eldugott nyaralóház pincéjében fogalma sem volt róla, miféle ádáz küzdelmek folynak a kiszabadításáért. Neki magának már megvoltak a saját tervei arra nézvést, hogyan fog innét meglépni, úgy döntött, nem várja meg, míg a segítség megérkezik.

Sokáig törte a fejét a megfelelő terven, bár Mario látogatásai gyakran elvették a lehetőségét az összeszedett gondolkozástól. A kívánt áttörés végül négy héttel az elrablása után érkezett el, amikor is lámpája végleg megadta magát.

Még valamikor a legelső napokban figyelt fel rá, ahogy ott feküdt a sarokban, mint mindig, amióta foglyul ejtették, és azon gondolkozott, mivel lehetne szétverni azt a rohadt zárat a bilincsen. Aztán egész véletlenül a plafonról vibráló izzóra esett a pillantása, az ötlet pedig mintegy varázsütésre megfogant benne.

Ám nem volt olyan könnyű meló, mint elsőre sejtette. A lámpát csupán egy kampó tartotta, de Vittorio annyira alacsony volt, hogy hiába küszködött, nem érte el. Mikor konzervdobozokból és a vödréből sikerült emelvényt építenie, és leakasztania onnan (csak háromszor esett le..), újabb probléma várta. A búrát, az izzót és azokat a belső drótokat, vezetékeket, amikre Vittorionak szüksége volt, erős csavarokkal erősítették egymáshoz, szerszámok híján pedig ezektől csak nehézkesen tudott megszabadulni. A körmei hamar feladták. Az első nap végére szinte az összeset sikerült úgy betörnie, hogy vérezni kezdtek. Nem foglalkozott velük. Összeszorította a száját, és folytatta minden szabad órájában, éjszakákon, nappalokon keresztül. Mire egyet sikerült kilazítania, az ujjai végét már nem is érezte, egyedül talán azt, amiről az ujjperceket levágták, az még hetekkel később is erősen sajgott. Hat csavar maradt hátra. Egy konzerv fedeléből megpróbált csavarhúzót fabrikálni, de csak elvágta vele a kezét. Végül aztán, másfél hét elteltével mindent kiszabadított. Az alkatrészek precízen hevertek egymás mellett. Kivette az összes drótot és huzalt, amit talált, majd emlékezetből úgy-ahogy összeszerelte a lámpát, még mielőtt elrablói gyanút fognak. Az égő most már mégoly halványan se világított, mint annakelőtte, véglegesen itt hagyta ezt a sanyarú földi világot, de Vittorio nem izgult. A vaksötétben tapogatózva megint felmászott a sámlijára, és visszatette a kampóra.

Kisebb korában az apja sokat magyarázott neki zárakról, bilincsekről, ezzel kezdték a kiképzését. A fegyverek és fogások csak később jöttek. Tudta, hogy ha jó irányba hajlítja a drótot, azzal ki bír nyitni egy egyszerűbb zárat. Például egy bilincsét. Már csupán a megfelelő lehetőséget kellett kivárnia. Azzal a tudattal feküdt le a pokrócára, hogy hamarosan meglép innen.

Délután aztán váratlan látogatókat kapott. Giulio két másik férfi kíséretében kijött, hogy ennivalót adjon neki, s mivel már amúgy is későre járt már, egyéb dolguk pedig nem volt, úgy döntöttek, az éjszakát is a házban töltik. Vittorio engedélyt kért a fenti fürdő használatára, tudván, hogy ha a fejvadászok egyszer felviszik, általában pár órát odafent hagyják, valami nehezebb tárgyhoz béklyózva, ahol felügyelni tudnak rá. Ez alkalommal viszont tartogat majd számukra egy kis meglepetést is.

A zuhanyzással gyorsan végzett, tulajdonképpen magasról tett rá, milyen szaga van, jórészt csak neki kellett elviselnie. A jéghideg víz alatt pedig nem is esett jól az álldogálás, szinte lefagyasztotta az idegeit. Felöltözött, a kész drótokat a nadrágja zsebébe rejtette, és szólt Giuliónak, hogy végzett.

- Na végre. Már azt hittem, sosem jössz ki onnan. – dörmögte a férfi, miközben visszarakta rá a bilincset. Vittorio nem foglalkozott vele. A fejvadász mindig ezt mondta, akkor is, ha valójában csak két percet töltött el odabent. Kimentek a nappaliba, Giulio másik két társához. A vacsora idejére Vittorio a sarokba lett zavarva, hogy ne háborgassa őket, aztán Giulio utasította, hogy vigye ki a tányérjaikat a konyhába, és mosogasson el.