Fake it till you make it

55. fejezet - Come round

Egy unalmas délutánon aztán az épp autóversenyt néző Mario nyugalmát váratlan kopogás szakította félbe. A férfi őszintén meglepődött. Errefelé őt senki sem zargatta, a szomszédokkal érthető okokból nem ápolta a kapcsolatot, más meg ugyan honnan tudhatná, hogy itt lakik? Rosszat sejtve tápászkodott fel a kanapéról, és mikor ajtót nyitott, félelmei beigazolódni látszottak. A kettővel mellettük lakó magányos, szürke kisegérre emlékeztető nő volt az – Mario kétszer, ha beszélt vele. Annyit tudott róla, hogy van egy fia, és elvált a férjétől, semmi többet.

- Jó napot! – kezdte a nő. - A barátnője itthon van?

- Mily... - valószínűleg Vitora gondol. Pedig vele normál esetben nem kellett volna találkoznia. Bármi is folyik itt, Mario jobbnak látta nem felvilágosítani a kíváncsi szomszédot a tévedéséről, inkább úgy döntött, asszisztál a történethez. – Nem, nincsen. Miért kérdezi?

- A fiam néhány nappal ezelőtt egy elég bizarr rajzot kapott tőle. Tessék, nézze meg. – az asszony a táskájába nyúlt, majd kisvártatva egy félbehajtott papírlapot húzott elő belőle. Mario elvette tőle a lapot. Azon két vérrel rajzolt pálcikaember szerepelt. Az egyikük lefogva tartotta a másikat, akinek hosszú, csapzott haja szinte teljesen eltakarta az arcát. A figurák fölött csúnyán írt, hevenyészett felirat: Segítség. – Maguk szerint ez vicces? Én nem tudom, mit művelnek egymással, de ajánlom, hogy legyen valami jó magyarázata ezekre, különben kénytelen leszek a rendőrséghez fordulni.

- Őszintén mondom, fogalmam sincs, mi ez. Nem vagyok őrült, főleg nem egy feleségverő állat. – egyszerre volt kellemes Vittoriot nyilvánosan is a feleségének nevezni, és dühítő, mert tudta, hogy ha itt végez, mindenképpen szét kell rúgnia azt a kis neveletlen picsát, amiért nem tartotta magát a szabályaikhoz. – Biztos benne, hogy a fia a barátnőmtől kapta ezt a rajzot?

- Igen. Azt mondta, egy szomorú, fekete hajú lány volt az, aki egy ideje már a maguk házának ablakából figyelte őt.

- Én ezt nem értem. – Mario döbbenetesen jól tudta játszani a megtört szerelmest, ha arra volt szükség. – Pár óra és hazaér, akkor kérdőre vonom. Utána, ha szeretné, Ön is elbeszélgethet vele, csak a tisztánlátás végett.

- Jó. – bólintott kimérten az asszony. – Itthon leszünk délután. Várom, hogy keressenek.

Mario heves bocsánatkérések közepette elbúcsúzott a kellemetlen szomszédtól, majd bosszúvágytól fűtve az öccse keresésére indult. Vittorio gyanútlanul üldögélt a szobája padlóján, épp rajzolgattak Anával.

- Nem firkáltál még eleget? – förmedt rá a férfi. Vittorio értetlenül meredt rá. Mario erre válaszul meglengette előtte a papírlapot. – Ismerős, igaz? O Dio, miért is nem tudsz szót fogadni nekem?

Vittorio tudta, mi következik, és gyorsan kiemelte az öléből Anát. Jól tette. A következő pillanatban Mario úgy hasba rúgta, hogy a fiú öklendezni kezdett. És még így is szerencséje volt. Ha Mario kicsivel feljebb találja el, megrepedhetett volna a mája és a lépe is. De a férfi mindig csak akkora kárt tett benne, hogy pont ne haljon bele.

- Hátravan még a feketeleves. – sziszegte, a földön heverő áldozatát figyelve. - Este kapsz majd a szemtelen pofádra többet is, ne félj. Most az a fő kérdés, mi a francot csináljunk ezekkel. A nő itt reklamált az előbb, hogy felnyom a rendőröknél.

Vittorio nem válaszolt rögtön, még túlságosan fájt a hasa ahhoz, hogy bármi másra is koncentrálni tudjon.

- Majd előadunk nekik valami jó kifogást. – nyögte ki végül.

Mario gúnyosan elfintorodott.

- Persze most már igyekeznél eltakarítani azt a szarkupacot, amit csináltál. Nem jó, a kölyök látta, hogy te voltál, és a buzgómócsing anyja elsősorban az ő szavának fog hinni.