Fake it till you make it

10. fejezet - Possibly in Michigan

Rosario consciglioriját Daniel Alighierinek hívták. Okos, ám nem különösebben veszélyes ember hírében állt, szabadidejében a menyasszonyával teniszezett a Greenwood Parkban, és rajongott a madarakért. Ezen a napon azonban alighanem egyik szenvedélyére sem maradt ideje, Rosario sok elintéznivalót zúdított a nyakába, ami Vittorionak tökéletesen megfelelt. Kocsival kora reggeltől kezdve követte a férfit, majd mikor az megérkezett utolsó klienséhez, leállította a járművet egy félreeső helyen, és hozzálátott terve végrehajtásához.

Volt egy apró, gyufás skatulya-szerű, ám annál trükkösebb kis doboza. Még az apja készítette, mikor ő volt gyerek, idővel aztán Vittorionak adta. Ha az ember kihúzta, látszólag üresnek tűnt, viszont ha egy speciális helyen benyomták az oldalát, már mindjárt feltárult a benne lévő titkos rekesz. Most épp egy vékony drótot, borotvapengét és karikára felfűzve pár tolvajkulcsot őrzött. Vittorio a tréningfelsője zsebébe rejtette a dobozkát, gondosan ügyelve rá, hogy a zsebet utána visszacipzárazza. Szüksége lesz még rá, botorság lenne elveszíteni.

Kalapot ezúttal nem viselt, csak azt a vékony kesztyűt húzta fel, mint amit a téli futásaihoz szokott viselni. Alighieri autóját sosem fogják átvizsgálni, hisz senki sem gyanakodna rá, az a néhány elhullajtott hajszál pedig különben se keltene nagy megrökönyödést. Kése ismét az alkarján lévő tokban pihent, s ezzel minden szükséges felszerelés a birtokában volt. Kiszállt, majd, mintha csak sétálna egyet a jó levegőn, elindult a kávézó felé, ahol Alighieri a soron következő ügyfelével tárgyalt.

Hamar észrevette a keresett járművet, és rögtön utána a testőrök kocsiját is. Úgy ment át az úton, mintha ő is egyike lenne azoknak az unatkozó fiataloknak, akik kihasználják a kellemes nyári estét. Mikor a kocsi farához ért, leguggolt egy pillanatra, körülnézett, lehetséges ellenfelek után szimatolva. Senki. Alighieri bent tárgyalt, a testőrei unott arccal dohányoztak a kávézó előtt. Eszük ágában sem volt a járműveket figyelni. Az utcán ugyan jártak egy páran, de komoly kockázatot ők sem jelentettek. Valaki beszáll egy kocsiba. Ha természetesen és persze gyorsan csinálja, senkinek sem fog feltűnni.

Tudta, hogy Alighieri sosem zárja az autót. Minek? A testőrei –elméletileg - figyelnek rá. Lenyomta a kilincset, majd becsusszant a résen. Új kocsi volt, nem nyikorgott az ajtaja. Egészen összehúzta magát, lekuporodott a szőnyegpadlóra, nehogy a kint lévők meglássák. Közvetlenül a feje fölött, az ülésen egy takaró hevert. Elég nagy pléd volt, különböző madarak díszítették. Vittorio beborította magát vele.

Kisvártatva Alighieri is megérkezett. Anélkül, hogy körülpillantott volna, beszállt, gázt adott a járműnek, és hamarosan már a gyér forgalomban haladtak főnöke háza felé. Egy piros lámpánál aztán váratlanul hátranyúlt és úgy-ahogy visszaigazította a lecsúszott pokrócot az ülésre. Vittorio meg se moccant, levegőt is alig mert venni. Alighieri keze mindössze fél centire kerülte el az arcát.

Olyan simán átjutottak a Rosario- ház kovácsoltvas kapuján, hogy Vittorio csak akkor döbbent rá megérkezésükre, amikor Alighieri leparkolt hátul, a kaviccsal végigszórt parkolóban. A férfi ezután felkapta az aktatáskáját, a visszapillantóban megigazította a nyakkendőjét, és kiszállt a kocsiból. Vittorio várt egy darabig, hogy biztosan beérjen a házba, majd lassan, nagy körültekintéssel átmászott a volánhoz. Kivételesen jól jött, hogy olyan sovány. Időközben egész jó kis félhomály lett odakint, ám ahhoz még világos volt, hogy megpróbáljon átrohanni a közeli bokrok mögé. De túl sokáig sem maradhat, mert Valerio elmondása szerint pontban kilenckor a testőrök felkapcsolják a reflektorokat a kertben, fényárba borítva minden árnyékos kis sarkot. És persze Alighieri is bármelyik percben visszatérhet. Az órájára pillantott: 8:25. 45-ig vár, és ha addig nem történik semmi, nekivág. A mai csillagtalan, ám teliholdas éjszakának ígérkezett. Lehetne jobb is, de a céljainak megfelel. Várt, egészen addig, míg a kövér hold feltűnt keleten, maga előtt terelgetve csillagnyáját, akkor aztán résnyire nyitotta az ajtót, kipréselte magát rajta, és bebújt a jármű alá. Innen gyorsan kellett továbbhaladnia, mert egyetlen pillantás a testőrök őrbódéjából, és búcsút mondhat az életének. A legegyértelműbb az lett volna, ha felpattan, és rohanni kezd, de egy nagyobbacska, mozgó árny óhatatlanul is felébreszti az emberben a kérdést: mégis miféle idióta fogócskázik az előkertben? Ezért inkább lehasalt, hogy a súlya csak az ujjait terhelje, és a legnagyobb körültekintéssel kúszni kezdett, mint azok a katonák, akiket háborús filmekben látni. Már majdnem a célnál volt, mikor kinyílt a teraszajtó, és egy fegyveres férfi lépett ki rajta. Vittorio minden ösztöne azt súgta, meneküljön, ám ez egyszer nem hallgatott rájuk. Ha a férfi mozgást lát a szeme sarkából, riaszthatja a társait. A fiú ezért inkább meglapult, lemerevedett, megvárta, míg a testőr maga mögött hagyja, csak aztán mert továbbkúszni. És bent volt a bokrok takarásában. Remek. Most már csak be kéne jutni a házba. 8:57. Három perc a reflektorok felkapcsolásáig.