Fake it till you make it

38. fejezet - Sick of it

Bármennyire is ragaszkodott azonban a két fiú egymáshoz, barátságuk nem sokáig maradhatott titokban. Eleinte Ramiro megpróbálta kipuhatolódzni, hogy Marióék mikor látogatják meg Vittoriot, és azokon a napokon inkább otthon maradt. Később, ahogy kapcsolatuk mindinkább elmélyült, már nem ragaszkodott ezekhez az óvintézkedésekhez, és ez lett a veszte.

Egyik éjszaka ismét felkerekedett, hogy üdvözölje barátját. Rászokott a késői utakra, mivel a gyér forgalomban könnyebben kiszúrta, ha valaki követi, ráadásul így, ha napközben az apja magához hívatta, nem keltett gyanút a távollétével. Most, ahogy az elhagyatott mellékúton hajtott, arra gondolt, meddig folytathatja még ezt. Vittorio óta megváltozott az apjához való hozzáállása, és nem feltétlenül jó irányba. Még visszatartották a belé nevelt szabályok, de egyre kevéssé értett egyet azzal, amiket csinált, sőt mi több, elkezdte gyűlölni, amiért a háborúskodásával falat húzott Vittorio és őközé. Úgy szerette a fiatalembert, mint egy testvért, annak ellenére, hogy csak röpke két hónapja ismerte, és annyira szívesen segített volna neki... de a családja iránt érzett hűség nem engedte. Vittorio türelmes volt, nem várta el tőle, hogy dezertáljon, ám Ramiro tudta, egyszer el kell döntenie, kinek az oldalán is áll majd. Azt már sejtette, Simone mit kíván tőle, ő maga viszont még teljesen tanácstalan volt. Gondterhelt hangulatban érkezett el a házhoz, komorságát kivételesen még Vittorio sem tudta elűzni, aki szokás szerint ébren várt rá.

- Kíváncsi vagyok, rajtunk kívül hányan vannak fenn. – jegyezte meg Vittorio, miközben felfelé sántikáltak a lépcsőn. Ramiro minden alkalommal felajánlotta neki, hogy felviszi a karjában, de a fiatalember ragaszkodott hozzá, hogy Ramirora támaszkodva ugyan, de a saját lábán tegye meg az utat. Épp eleget feküdt a földön, amikor Ramiro nem volt ott, nem akart állandóan magatehetetlen baba lenni.

- Szerintem nem sokan. Hajnal három a szellemek órája, nem az embereké.

- Egyszer meg kéne idéznünk valamit. Úgyis rengeteg hang van a fejemben.

- Skizofrén.

- Lökött.

Napkeltéig beszélgettek, de Vittorionak feltűnt, hogy Ramiro csak fél füllel figyel rá, gondolatban teljesen máshol jár.

- Baj van? – bökte oldalba.

- Mi? Nem, nincs. Mindjárt jövök, kimegyek rágyújtani.

- Nem is dohányzol. – szólt utána a fiú, ám Ramiro nem válaszolt. Zsebre tett kézzel leült a teraszon, és mélyen lehorgasztotta a fejét. Furcsán elveszettnek látszott most, a tekintetét a földre szegezte, cipője orrával elmerengve rugdosta a fagyott talajt. Kis habozás után Vittorio odabicegett hozzá, és törökülésben letelepedett mellé a kőre. Ramiro rögtön a vállára hajtotta a fejét, annak ellenére, hogy a pozíció nem lehetett túl kényelmes neki, hisz kettejük közül ő volt a magasabb. Egy darabig csendben elüldögéltek, nem törődve a hajnali csípős hideggel és a járólap keménységével sem. Vittorio érezte, amint a másik ujjai a kezét keresik, megragadta hát Ramiroét, még közelebb húzódva hozzá. Gyanús volt ez a némaság a máskor mindig bőbeszédű Ramirotól, és Vittoriot zavarba ejtette a dolog, fogalma sem volt, mit kellene tennie vagy mondania, miközben ő maga is teljesen zavarodott saját érzéseivel kapcsolatban.

- Minden rendben? – kérdezte óvatosan.

- Sí, certo. (~ Igen, persze.) – Vittorio számára egyáltalán nem úgy hallatszott. Oldalt fordult, hogy a fiatalember bánatos szemeibe nézhessen.

- Ha valami bánt, tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem. Úgysincs kinek továbbadnom.

- Tudom.

- Akkor?