Fake it till you make it

42. fejezet - Pray I die

- Na jó, gyere csak ide. – Giulio nem túl gyengéden belemarkolt a hajába, magához húzta az ösztönösen menekülni próbáló fiút, alányúlt, majd menyasszony pózban felemelte. Vittorio erőtlen kapálódzása közepette elindult vele a kijárat felé, és felcipelte a nappaliba, ahol társai ücsörögtek a tűz mellett néhány szeszes üveg társaságában. – Hajlandó megmozdulni valamelyikőtök, vagy külön kérvényt nyújtsak be?

- Jövünk már, ne csinálj jelenetet. – dünnyögte Alonzo, és nehézkesen feltápászkodott, a sörösüvegét a szemetesbe hajítva útközben. Egyik cimborája, Silvio hűségesen követte.

Giulio egyenesen a régi, mocskos kis fürdőszoba felé vette az irányt, pár perccel később pedig ruhástul ültette bele a kádba Vittoriot. Az utolsónak érkező Silvio becsukta maguk mögött az ajtót, így csupán négyen maradtak: a tanácstalan Vittorio és három rabtartója.

- Mi jár a fejedben Bell'Occhio? – ingerelte Giulio. A fiú csak lustán megvonta a vállát, mint akit nem is érdekel a dolog, pedig igenis félelemmel töltötte el a bizonytalanság, hogy ezúttal mit találtak ki, amivel megkeseríthetik hátralévő napjait. – Tudom, hogy be vagy rezelve.

Újabb vállrántás. A fiatalember arca maga volt az unalom, a nemtörődömség és a dac egyszerre. Giulio persze már túl jól ismerte ahhoz, hogy bedőljön neki. Most még erősködik a kis hülye, de két perc múlva mindjárt mást fog gondolni. A szeme sarkából Silvióra pillantott, aki egy (jóval korábban odakészített) vizesvödröt rejtegetett a háta mögött. Az egész Mario ötlete volt. Azt mondta, fürdessék meg a Szépszeműt, hátha tanul egy kis jómodort. Giulio persze rögtön megértette, a ,,fürdetés" szó valójában mit is takar. Ha rajta múlik, ők aztán rendesen megfürdetik azt a csinos arcát. A csaphoz nyúlt, és egy könnyed mozdulattal megnyitotta.

A megeredő víz jéghideg cseppekben csapódott a fiú fejére. Vittorio idegesen összerezzent, a szíve összeszorult. Satuként szorította össze a szemeit, pánikolva kapott levegőért, ahogy a fagyos vízsugár elvakította, és valósággal megdermesztette a tüdejét. Ösztönösen el akart fordulni, ám abban a pillanatban viszont Giulio megragadta a nyakát, és visszanyomta a csap alá. Fejét a hajánál fogva addig kényszerítette felfelé, míg már könnyek gyűltek a szemébe, a lenyelt folyadék pedig egyfolytában köhögésre ingerelte, amitől csak még több víz került a légcsöveibe. Mindezek ellenére Giuliónak és Alfonzonak csupán komoly erőfeszítések árán sikerült egy helyben tartania a fiút, aki folyamatosan szabadulni próbált a szorításukból.

- Silvio, gyere már ide! – kiáltott hátra a válla fölött a nagydarab fejvadász. – Úgy vergődik, mint a partra vetett hal.

Mindebből Vittorio csupán annyit érzékelt, hogy Silvio közelebb lép, és fog valamit a kezében, aztán a fejét egy vödörbe nyomták, ami szintén vízzel volt teli. A megváltó Halál, amelyre eddig oly nagyon vágyott, most teljes pánikba kergette, úgy félt, hogy azt hitte menten bevizel. A tüdeje egyre csak feszült a nyomástól, de már azt sem tudta, merre van a felszín, s a megváltó lélegzet csak nem akart eljönni. Vakon csapdosott maga körül, összekötözött karja minduntalan a kád falának és az őt fogva tartó férfiaknak ütközött, próbálta kiszabadítani a nyakát, ám képtelen volt rá. Mozdulatai egyre erőtlenebbé váltak, lelassultak, ahogy az oxigén fogyott, átadva helyét a mindent kitöltő víznek. Sötét foltok kúsztak be a látóterébe, villóztak, összeütköztek, majd megint fellobbantak, mint a szilveszteri tűzijáték, amit még Alice kezét fogva figyelt. Már nem hallotta sem saját zihálását, sem a vízcsobogást, szúró tüdeje is elfeledkezett róla. Úgy tetszett, mozdulatlanul lebeg egy végtelen űrben, valahol a semmi közepén, egyedül, a koromsötétben. Aztán váratlanul fény, és vele együtt visszatért a fájdalom, a félelem, saját halálának oly közeli élménye. Köhögött és hörgött, beesett mellkasa olyan hevesen rándult össze, hogy rekeszizma még akkor is görcsösen remegett, amikor már visszaöklendezte a légcsöveibe került tetemes folyadékmennyiséget. A gyémántokként ragyogó cseppek végeláthatatlan patakokban folytak végig a testén, de nem tudta értékelni szépségüket, ilyen kevéssel azután, hogy majdnem a vesztét okozták. Ruháival egy kisebb óceánt lehetett volna rekeszteni: melegítőnadrágja furcsán nehéz lett, eredetileg fehér trikója pedig teljesen sötétre színeződött a felszívott víztől.