Hanno arca megrezdült, ahogyan kimászott mellőle. Nem akarta felébreszteni a férjét, de ezen az estén képtelen volt elaludni. Próbálkozott, de nem tudott. Ugyanazok az álmok zaklatták, mint korábban már számtalanszor. Hosszú kórházi folyosók, gyógyszeres kapszulák, és egy csúnya, kopasz kis csecsemő. Esternek nem kellett álomfejtőnek lennie ahhoz, hogy tudja, rákos. Mindez már rég elveszítette aktualitását, mégis, az álom egyszerűen túl valóságosnak tűnt, ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja, így végül felkelt, és éjfél ide vagy oda, kiment a konyhába. Vizet engedett magának, nekitámaszkodott a konyhapultnak, ujjaival dobolva a sima felületen.
A konyhaablakon pont átláthatott a szomszédos telekre, ahol a nővéréék laktak, attól jobbra pedig Mario háza állt. Minden sötét volt, mint egyetlen, kitátott, fenyegető száj, egyedül Vittorio szobájában derengett némi fény. Ester gyakran tapasztalt hasonlót, és fogalma sem volt, mit művelhet az unokaöccse egy ilyen késői órában.
Az apja mindig azt mondogatta, érezze magát szerencsésnek, amiért valaki egyáltalán ránézett. Pedig a gond nem is a külsejéből adódott. Világéletében csinos nőnek mondhatta magát, lánykorában, amikor épp nem kórházban feküdt, bolondultak is érte a férfiak, megnyerőnek találták tiszta, mézszín szemeit, és ártatlan arcát. A sok kezelés miatt már-már túlontúl vékony volt, éveket letagadhatott a korából, ami egy bizonyos életkor után nem hátrány. De ez a bájos test nem teljesíthette azt, amiért minden nő világra jön, és ami akkora értéknek számít egy családban, ahol nagyra tartják a vérségi kötelékeket: nem szülhetett gyermeket. Tizenegy éves korában egy rutinvizsgálaton méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, két évvel és számtalan kezeléssel később kivették a méhét. Hogy mekkora tragédia történt, arra csak kamaszkorában jött rá, midőn egy-egy randevúról hazatérvén szembesülnie kellett szülei csalódott tekintetével. Nincs jövője. Ez nagyobb szégyen mindennél. Ha egy egészséges házaspárnál késik a gyermekáldás, még van remény: lehet, hogy az apával van valami, lehet, hogy csak nem igyekeznek eléggé. De egy olyan feleség mellett, akinek betegfelvételi lap igazolja bűnösségét, a legtürelmesebb férj sem képes kitartani.
Azt mondogatta, nem fog keseregni. Majd segít a szüleiknek, vigyáz három húgának gyermekeire, egyetemet végez, és karriert épít. Ennek ellenére fél éjszakán keresztül sírt, mikor Maria bejelentette az eljegyzését, siratta saját balsorsát és keserűségét. Még a templomban sem merte megvallani, milyen álnok gondolatok kísérték a műtét utáni életét. Rendes lány volt, aki rajongva szerette a testvéreit, de titokban néha azt kívánta, bárcsak ne őt sújtotta volna a kórság.
A vőlegény barátjának, bizonyos Hanno Pentanninak néhány hónappal az eljegyzés előtt mutatták be, és rövid beszélgetés után az apja úgy érezte, hogy megtalálta a legjobb férjet rossz sorsú leányának. A fiatalember szemtelenül jóképű volt, mindazonáltal társaságban hallatlanul csendes – csak akkor enyhült meg kissé, ha Antonióval lehetett, akihez, mint kiderült, szívvel-lélekkel ragaszkodott. Nem kívánt magas pozícióra törni, megelégedett azzal, hogy alávetettként szolgáljon egy családot, a gyerekvállalástól pedig saját múltja miatt ódzkodott kissé. Ezzel együtt humoros volt, könnyed, a négy lánytestvérrel udvarias, és Ester apja hamarosan ugyanúgy megkedvelte, mint Maria jövendőbelijét. Mikor Ester kezét felajánlották neki, rögtön igent mondott.
- Biztos meleg. Vagy őrült egy kicsit. – vélekedett legkisebb húguk, Coraline, és bár szavaiban nem volt ártó szándék, mégis úgy fájtak Esternek, mintha a lány tüzes vasat nyomott volna a bőréhez. Sajnos Coraline jóslata az évek során bebizonyosodni látszott. Hanno udvariasságához nem férhetett kétség. Mindig tisztelettudóan bánt vele, segített neki, ha kérte, nem ivott és más nőkhöz sem járt, Ester mégis úgy érezte, valami hibádzik, habár pontosan megfogalmazni nem tudta volna, mire gondol. Maria megérthette ezt. Sokat beszéltek a házasságaikról, és többé-kevésbé ugyanazok az észrevételeik voltak.
- Mintha gondolatban végig máshol járna. – mondta egy alkalommal Maria. – Lelkileg sosincs közel, testileg talán igen, bár mostanában már ott sem. És összezavar. Igyekszik a kedvemben járni, sokat segít, udvarias, mint mikor még friss házasok voltunk, közben pedig mégis úgy érzem, nem szeret. Vagy nem úgy, ahogy kellene. De akit nem szeretsz, ahhoz nem fordulsz kedvességgel. Akkor hogy van ez?
Maria szerint mindennek az a magyarázata, hogy Antonio a saját neméhez vonzódik. Valószínűleg Hanno is. Ester nem volt biztos ebben, hisz sosem látta, hogy Antonióék ilyesmit csináltak volna, bár pletykákat ő is hallott a férjeik fiatalkoráról.
És miért ne lehetnének azok? Az ember sokszor belemegy dolgokba önámításból, mert ez a társadalmi elvárás, vagy, mert úgy érzi, ennyi az élet, erre van lehetőség. Akadnak, akik példának okáért sosem voltak népszerűek, aztán valaki hirtelen körüludvarolja őket, és inkább lesznek szerelmesek a szerelem eszményébe, mint magába az emberbe. Aztán van, aki egyedül védtelen, de azzal, hogy Feleséggé, Férjé, Szülővé válik, olyan társadalmi státuszhoz jut, amilyet egyedül sosem ért volna el. És tessék. Boldogtalan házasság, amiben mindkét fél csak szenved- az ő esetükben csak élnek egy olyan mában, amit egy réges-régi tegnap tart össze. Mariáéknál a gyerekek érkezése legalább enyhített a köztük lévő űrön, Esternek még ez a csekély vigasz sem jutott. Bár ha jobban belegondolt, a nővére is épp eléggé megérdemelte a sajnálatot. Először a férje miatt élt, aztán a gyerekei miatt, és ha ők elköltöznek, miért fog?
Lerakta a poharat a konyhapultra, és visszafeküdt még egy kicsit a férje mellé. Hisz nincs rá oka, hogy ne tegye.
A fejezet címéül szolgáló dal linkje:
KAMU SEDANG MEMBACA
Fake it till you make it
Misteri / Thriller,,Valaki nyöszörgött a háttérben, talán egy kisgyerek, még a zavaros telefonvonalon keresztül is hallani lehetett, milyen szaggatottan veszi a levegőt, ahogyan azok szokták, akik egy nagyobb sírás után vannak. - Értékes kis játékszer, vero (~ igaz)...
