Fogadj el! (Taekook)

1

1

A meztelen férfi az emelvényen nem volt éppen szégyenlős.

Semmit sem hagyott a képzeletre a jelenlegi beállása, ráadásul pont Kim Taehyung fogta ki azt a szerencsétlen pozíciót, hogy szemben legyen vele.

Taehyung szerette volna ezt a kurzust – Az emberi test ábrázolása – kihívásnak felfogni. Vagy egy rulettnek esetleg. A magasított emelvény körül körben helyezkedtek el a munkaállomások, ahol minden művész talált magának egy festőállványt és egy rendkívül kényelmetlen széket. Nem voltak előre elfoglalt helyek, szóval minden diák random kereste a sajátját. De a szerencse ebben egyáltalán nem játszott szerepet.

Minden a modelltől függött, és attól, hogy hogyan és milyen irányba mozgatja a testét.

– Ez a póz 30 percig maradjon – jelentette be magasztosan Yang professzor az osztálynak, miközben letelepedett a sarokban álló kopott íróasztalhoz.

– Használják ki ezt az időt arra, hogy minden egyes részletet lerajzoljanak, a formákat, az élességet, az árnyékokat és a fényt.

Taehyung felsóhajtott magában. Harminc percig rajzolni egy férfit, aki széttárta előtte a lábait.

Nagyszerű.

Véleménye szerint szemből rajzolni egy modellt a legrosszabb az összes szög közül. Kínos, tekintve, hogy a modell végig nézi, ahogy a testét újjá alkotják szénnel a vászonra. Aztán ott van ez az egész valaki nemi szervét bámulni dolog is, de Taehyung ezzel nem foglalkozott. Művészként csak az ember profilja érdekelte.

Az emberek oldala volt a legjobb szög Taehyung számára, lenyűgözte ahogy a testek csavarodnak a pózok miatt. A modell háta sem volt rossz, megfelelően ábrázolni a gerincoszlopot különleges kihívásnak bizonyult, és a fenekeket is szórakoztató volt lerajzolni. De ma, Taehyung kifejezetten szerencsétlennek érezte magát, mert a modell úgy döntött, hogy egyenesen szembe áll vele és mindent megmutat neki.

Taehyung felkapta az eszközeit és munkához látott, könnyedén elvonatkoztatott a férfi pózától a fejében. Az állványa fölé pillantva egy ideig tanulmányozta az árnyékokat a földön, amit a férfi teste hozott létre. Hosszúkásak voltak és sötétek, magánál a férfinél sokkal lenyűgözőbb képet alkottak. Sajnos azonban ezen az órán testeket kellett rajzolni, nem elvont képeket.

– Betudnád hajlítani az egyik lábadat? – kérdezte a jobb oldalán ülő diák, aki szerencsésebb szöget fogott ki a férfiból.

A modell beállította a lábát, az új póz egy kicsivel több munkát adott Taehyungnak is. Gyakran felnézve a vászonból elkezdte felvázolni a körvonalakat, szerette volna, hogy minden vonala pontos legyen.

Munka közben teljesen szakszerűtlenül mégis szórakoztató módon Taehyung szeretett történeteket kitalálni a modellről. Sohasem értette meg azt a vágyat, hogy valaki levetkőzik és harminc diákkal lerajzoltatja a tökéletlenségét, de ez mindenkinek saját döntése. Tehát hogy a csendes munkát feldobja magában bár alkalmanként zene szólt, és szórakozzon Taehyung kitalálta a modellek bonyolult életét a fejében.

Szerette azt hinni, hogy jól csinálja. Elképzelni történeteket olyan dolog volt, ami vígaszt nyújtott neki gyerekkora óta.

A mai modell középkorú férfi volt sörhassal és szokatlanul érdekes szemöldökkel. A bőrét semmi sem tette különlegessé, csak néhány szőrszál volt a megszokott helyen. Arckifejezésének nyugalma arra is utalhatott, hogy az idegenek előtti meztelenkedés lehet a menedéke.

Miközben Taehyung folytatta a munkát, arra gondolt, hogy egy stresszes férjet rajzol, aki újra akarja éleszteni a szerelmet a feleségével. Az egója csalta ide, hogy a diákok meztelenül rajzolják le, de akik nyilván jobban fogják lerajzolni, mint ahogy valójában kinéz. Ezután odaadja a rajzot a feleségének és reméli, hogy a tűz újjáéled.