Eternal desire ❤️‍🔥🔞 (2. Rész)

48. Remény

Rayner azonnal kiugrott az ágyból és Aidenékhez rohant. Halkan kopogott, nehogy Herleyt felébressze, miközben alig fért már a bőrében.

Audrey nyitott ajtót álmosan, de amikor megpillantotta, azonnal kipattantak a szemei.

- Megvan? - kérdezte izgatottan.

- A Felföldön van.

- Oh, hát persze! - csapott a homlokára - Mindig is el akart jutni Skóciába! De honnan tudod? - hunyorgott rá.

- Láttam, Audrey! - vigyorgott izgatottan - Hihetetlen érzés volt! Mintha ott lettem volna!

- Ja. - dugta ki a fejét Aiden is az ajtón - Emlékszem, mikor Audrey csinálta ugyanezt velem...

- De akkor ez azt jelenti, hogy...?

- Igen. Valószínűleg bajban van, és a köteléken keresztül kért segítséget. - komorodott el.

- Biztos magán kívül volt! Másképp nem jelzett volna neked... - grimaszolt felé Audrey.

- Tudom. De mégis...

- Szóval hol van? - kérdezte Aiden.

- A Ben Nevisen.

- Ne már! Komolyan egy hegy tetején van?! - forgatta meg a szemeit a szőke - Annyira jellemző rá ez a felelőtlenség!

- Nyugi, bébi! Megoldjuk! - simogatta a hátát megnyugtatóan a férje - Mi a terv?

- Terv az nincs... - rázta meg a fejét - Viszont úgy ismerem a terepet, mint a tenyeremet. - vigyorgott magabiztosan.

- Hogyhogy? - néztek rá mindketten.

- Mondjuk úgy, hogy életem első 300 évét ott töltöttem. Szóval, meg fogom találni! Tudom, hogy meg fogom találni!

***

Lena pár percig lehetett eszméletlen, de közben olyan különös érzése volt, mintha Rayner ott lenne vele...

Hm. Bárcsak! - kívánta, miközben óvatosan feltápászkodott. Minél hamarabb le kell jutnia innen! Nem akar egy hegyen megpusztulni, hogy aztán napokkal később találjanak rá az állatok által szétmarcangolt testére... - a gondolattól elborzadt.

El kell jutnia a kunyhóba! Ott van morfium, altató és scotch. Ezek kombinációjával pille könnyen repül majd át a másvilágra...

Félúton ismét összeesett. Ezúttal a rosszullét már olyan epilepsziás roham szerű volt, mint amit Audrey is produkált.

Picsába! - szitkozódott, mikor magához térve észre vette, hogy beütötte a fejét és vérzik, ezért még gyorsabban haladt lefelé. Rendelt egy taxit is a lenti parkolóba.

A bicajt a csomagtartóba dobták, megadta a címet és utasította a sofőrt, hogy bármi történik is vele útközben, ne álljon meg!

Epilepsziás roham, a gyógyszere pedig otthon lesz. Nem esik majd baja... bla-bla-bla...

Közben azon imádkozott, hogy tényleg így is legyen!
Szerencsére újabb roham nélkül telt az út, de amint kinyitotta a ház ajtaját, ismét a földre rogyott, azzal a különbséggel, hogy most a tudatánál maradt. Látott és érzékelt maga körül mindent. Iszonyú görcsök és fájdalmak gyötörték.

Kúszva és a könnyeivel küszködve haladt a táskája felé, amiben a gyógyszerek voltak. A kíntól ordítva nyújtózkodott érte, míg végül sikerült levernie a kanapéról a padlóra. A tartalma szanaszét szóródott.

Az életéért küzdve kotorászott, míg meg nem látta a morfium tapaszt. Kapkodva nyúlt érte és ragasztotta a felkarjára. Az injekciót ebben az állapotban képtelen lett volna beadni... már csak meg kell várnia, amíg hat... sajnos ez így több időt fog igénybe venni... addig is lenyelt egy szem altatót, hátha kevésbé lesz tudatánál, amikor a teste végképp feladja majd a harcot...