Eternal desire ❤️‍🔥🔞 (2. Rész)

47. Kezdődik

- Eugene Harland! - mutatkozott be a hatalmas tölgyfa asztal mögött ülve az Alfa. - Mi járatban vannak az urak? - kérdezte kimérten. Barna bőr, aranysárga szemek és hatalmas izmok. Fekete hajába néhány ősz hajszál vegyült.

Georgina mögötte állt, immár felöltözve.

- A lányért jöttem! - mondta olyan nyugodtan, amennyire csak tőle tellett.

- Hm. - bujkált egy apró mosoly a szája szélén - Sajnos, nem segíthetek! Kérem, távozzanak!

- Ne bosszantson fel tisztelt Alfa uram! - köpte felé undorodva a szavakat - Utoljára kérem udvariasan, hogy adják elő a lányt! - lépett közelebb hozzá és az asztalára tenyerelve nézett vele farkasszemet.

- Különben? - állta a tekintetét - Nem félünk mi a vámpíroktól! - vigyorgott önelégülten - Maga talán versenyre kelhetne velem, de a társát még a lányom is legyőzné.

Georgina felkuncogott, Avery pedig határozott léptekkel indult el felé.

- Ne! - szólt rá Rayner, miközben továbbra sem vette le a szemét a férfiról - Provokálnak!

- Feltűnt! - fújtatott Avery - Jól mulattok?! Ennyire unalmas az életetek? Nektek is inkább az Árny ellen kellene küzdeni, ahogy mi minden egyes kibaszott este tesszük!

- Most mégis itt vagytok... - gúnyolódott a lány.

- Nem megyünk el innen Lena nélkül. - fordult most Rayner Georgina felé - Kerül, amibe kerül.

- Nincs itt! - forgatta meg a szemeit - Lelépett.

- Mi?! És te engedted? - hitetlenkedett.

- Nem lehetett lebeszélni róla... - vonta meg a vállát.

- Hová ment?

- Nem tudom.

- Hazudsz! - ordította, de a csaj meg sem rezzent, csak elmosolyodott. - Beszélj! - üvöltötte még hangosabban, amitől megremegtek az ablakok is.

- Elég! - állt fel lassan, tekintélyt parancsolóan az Alfa - Amit tudtunk, elmondtuk. Menjetek!

- Hová ment? - kérdezte Rayner mostmár inkább könyörögve - Kérlek, tudnom kell!

- Nem tudom. Tényleg! Nem mondta el...

- Rayner, menjünk! Igazat mond! - mondta Avery, majd a kocsijukhoz teleportált.

- Segítettek neki! - fújtatott dühösen.

- Igen, de úgysem mondanak el semmit! Menjünk haza és nézzük meg az autópálya kamerákat!

- Nem! - vakarta meg a fejét frusztráltan - Visszamegyek és kiszedem belőlük azt, amit még tudnak!

- Rayner! - fogta meg a vállait, hogy megnyugtassa - Nem érsz el náluk semmit! Csak azért sem fognak beszélni! Esetleg Audreyt ráállíthatjuk a csajra...

- Oké. Jó ötlet! - egyezett bele végül - De azért szívesen bunyóztam volna egy jót! - vigyorgott a társára.

- Igen. Én is! Főleg a kibaszott beszólás után...

***

Lenának nagyon tetszett a kis kunyhó a hegyen. Miután ledobta a táskáit, a kandallóhoz lépett. Tényleg hideg volt... be kellett gyújtania.

Amint a fa lángra kapott, készített magának egy teát és egy forró fürdőt. A bögrével együtt elmerült a kádban - ügyelve, hogy a csuklóján levő tetkó ne ázzon - és magában nyugtázta, hogy ennél jobban nem is dönthetett volna. Az itt töltött idő minden percét ki fogja élvezni!

Így is tett.

Az elkövetkező napokban bebarangolta a környéket a háznál talált mountain bike-kal. Gyerekkora óta nem bicajozott, de egész jól bírta szusszal...

Első nap a városban bóklászott és bevásárolt, valamint bedobta a kamuprofilos papírokat a néninek.

Második nap megnézte a híres Glenfinnan viaduktot; azt amelyik a Harry Potter filmekben is látható.
Harmadik nap csak pihent, olvasott és nasizott.
Negyedik nap a Glencoe völgybe kirándult.
Az ötödik napot, a szülinapját szintén a városban töltötte. Beült egy étterembe ebédelni, délután pedig egy cukrászdában majszolt el egy minitortát.

Hát, betöltötte a 25-öt... jöjjön, aminek jönnie kell! - gondolta, de közben elszorult a torka, amikor a nővérére gondolt. Mostanra halálra aggódhatta magát miatta... ettől pedig szörnyen érezte magát.
Elővette az eldobható a telefonját és gyorsan tárcsázta.

- Halló? - vette fel Audrey.

- Szia!

- Lena? Te vagy az? Édesem...

- Csak szólni akartam, hogy jól vagyok. - vágott a szavába - Minden rendben. Ne aggódj értem!

- De mégis hol a fenében vagy?!

- Jó helyen. Nagyon jó helyen vagyok, hidd el! Most le kell tennem!

- De várj!

- Igen?

- Boldog szülinapot!

- Köszi! - mosolygott, majd gyorsan kinyomta. A SIM kártyát kiszedte és a fém szalvétatartó sarkával szétzúzta.

Hazafelé megpróbál venni egy másikat valahol, vész esetére... Oh, és a patikába is be kell még mennie Advilért. Az utóbbi időben úgy ette, mint más a tictac-ot...

Másnap a Ben Nevist készült megmászni. Bepakolt a hátizsákjába és napkelte után indult is. A biciklit a hegy lábánál hagyta és elindult szépen lassan felfelé. 1342méter magas. Menni fog! - mantrázta és lassú, nyugodt tempóval haladt; többször is megállt gyönyörködni a kilátásban.

A csúcsot körülbelül 4 órányi túra után érte el. Elszórtan még havat is látott. A kilátás lenyűgözte a sok ködfolt és a csípős időjárás ellenére is. Mások nem is voltak fent, csak ő egyedül.

Lekuporodott egy pokrócra és elmajszolta az ebédre csomagolt szendvicseit, amik nagyon jól estek a reggelire fogyasztott kávé és banán után.

Egy darabig még üldögélt ott, mikor rosszul kezdte érezni magát. Iszonyú szomjúság tört rá, ezért az egyik üveg izotóniás italát egy szuszra kiitta, de nem lett jobban. A torka kiszáradt, a nyelve zsibbadt és szédült... görcsösen koncentrált maga elé és nagy levegőket vett, de az erősödő szédülésből és elhomályosodó látásból már tudta... el fog ájulni!

***

Rayner álmatlanul forgolódott.

Az elmúlt napokban minden lehetséges eszközzel kereste a lányt, de eredménytelenül. Azt ugyan látták, hogy melyik kocsival távozott a falka területéről, de egyik autópálya felhajtónál se rögzítette őket a kamera. Valószínűleg főúton mentek, illetve 3 óra múlva a kocsi vissza is tért, szóval más vihette tovább. Ki tudja merre...

Audrey csak annyit tudott meg Georginától, hogy északra ment. De esküdözött, hogy ettől többet ő sem tud. Szóval a farkasok legyilkolása sem vezetett volna eredményre. Valamint a Mester meg is tiltotta, hogy konfrontálódjanak velük a "törékeny békére" hivatkozva...

A tegnapi telefonhívás pedig teljesen kiakasztotta. Iszonyú dühös volt Audreyra, hogy nem beszéltette tovább Lenát, vagy nem rohant hozzájuk azonnal, hogy bemérhessék a helyzetét. Később persze már hiába próbálkoztak azon a számon. Se hívni, se azonosítani nem sikerült...

Betöltötte a 25-öt és legalább jól van!

Vagyis ezt mondta... de ez bármikor megváltozhat, és akkor mindennek vége! - fújtatott dühösen miközben felült, hogy elmenjen edzeni, mert ebbe a tehetetlenségbe bele fog pusztulni! De abban a pillanatban forogni kezdett vele a szoba, s amikor elsötétült előtte minden, hegyvidéki panoráma tárult a szeme elé.

Szinte érezte a csípős hideget és szelet, a levegő magas páratartalmát, a föld sáros, mohás szagát. Amikor a látképe kitisztult, azonnal felismerte a domborzatot: Beinn Nibheis!

Amint magához tért a különös látomásból, mindent összerakott. A vér kötelék! - mosolygott és még soha nem volt ezért ennyire hálás...