Eternal desire ❤️‍🔥🔞 (2. Rész)

1. Álom

Lena alig várta, hogy kiérjen a kórházból. Izgult, vajon sikerrel jártak e a fiúk a nővére kiszabadítása során. Egész éjjel kába volt, csak testileg volt jelen; fejben egészen máshol járt. Szerencsére a legsúlyosabb eset egy biztonsági őr törött karja volt; azt még így is képes volt ellátni. Amint megérkezett a reggeli váltás és átadta a műszakot, csak magára kapta a cipőjét és a hátizsákját, és rohant kifelé.

Taxit viszonylag hamar tudott fogni, de a reggeli dugóban bő fél óra volt, mire ki jutottak a belvárosból.

Mennyivel könnyebb lenne most vámpírként egy szempillantás alatt a másik helyen teremni...- gondolta, majd előkotorta a mobilját a táskája mélyéről. Semmi nem volt rajta; persze, ilyenkor senki nem azzal foglalkozik, hogy telefonáljon...
Csalódottan, nagyot fújtatva dőlt hátra, és bámult kifelé az ablakon, miközben elropogtatott pár darab zabkekszet.

Lehunyhatta a szemét egy kis időre, mert a taxis hangja riasztotta fel:

- Hölgyem, megérkeztünk! - dörmögte az idősebb férfi barátságosan.

- Igen? - ült fel gyorsan és kapta fel a cuccait - Köszönöm szépen! - szállt ki, majd fizetett.

A ház most is lenyűgözte, de gyorsan csengetett, majd nyílt is a zár, anélkül, hogy bárki is beleszólt volna. A felhajtón végigkocogott, majd benyitott az első ajtón, ahol már várták. Az egyenruhás öreg fickó áll előtte.

- Kisasszony, el vehetem a holmiját? - kérdezte elegáns kéznyújtással.

- A nővéremhez jöttem. - mondta Lena és tétován átadta neki a hátizsákját, de az orvosi táskáját nem.

A férfi becsukta a háta mögötti ajtót, hogy ne juthasson be a napfény, addig az alig megvilágított előszobában várta, hogy kinyissa az előtte állót, ami a hallba vezetett. Mindenfelé hatalmas boltíves oszlopok voltak. Az inas, vagy kicsoda, egy szófa felé intett:

- Kérem, foglaljon helyet, amíg szólok egy Harcosnak! - mondta, majd sarkonfordult és ott hagyta.

Lena leült, de közben idegesen dobolt a lábaival a világos márvány padlón. Szépnek mondta volna az épületet, de furcsa volt így, természetes fény nélkül... viszont a hatalmas kristálycsillár nagyon tetszett neki. Éppen azt bámulta, mikor lépéseket hallott közeledni. A gyomra görcsbe rándult, mert a Rayner nevű vámpír jutott az eszébe. Furcsa érzése volt vele kapcsolatban, nem tudta hová tenni... de szerencsére egy másik férfit pillantott meg. Alacsonyabb és vékonyabb, viszont izmos és nagyon helyes volt ő is.

- Szia! Avery Ward vagyok! - nyújtotta felé a kezét, miközben rámosolygott.

- Lena Haestings! - fogadta el a felé nyújtott kezet, amivel segített neki felállni. - Sikerült? - kérdezte azonnal a lényeget, mert már nem bírt tovább várni.

- Igen. Kiszabadítottuk. Most Aidennel van.

- Hála az égnek! - szakadt ki a lányból akaratlanul is - Köszönöm Istenem! - szorította össze két tenyerét.

- Köszönd a Fénynek! - mosolygott rá Avery.

- Láthatom? - kérdezte sietősen

- Később. - nyugtatta a férfi - Hadd legyenek kicsit kettesben, de addig is lesz mivel elütnöd az időt... - tette hozzá már sokkal komorabban.

- Mi történt? - szorította meg az orvosi táskája fülét, kicsit túl erősen, mert az ízületei kifehéredtek.

- Az egyik társunk súlyosan megsebesült.

- Vigyél hozzá! - vágta rá azonnal, majd elindult felfelé a már ismerős lépcsőn. Odafent viszont nem Aiden szobája felé mentek, hanem a másik irányba. A folyosóból sok szoba nyílt, mire az egyikbe benyitottak.