Bízz bennem/ Bakugo x oc

60.Fejezet_Hazugság

Valami láthatatlan szorult a nyakam körül, lehetetlenné téve a lélegzést néhány másodpercre, amíg próbáltam feldolgozni a látottakat.

-Ez.. mi akar lenni?

Hangom elveszett a terem falai által bezárt térben, viszont visszhangként visszakacsintottak. Kérdésemet némaság követte, mi a lehető legjobban feszítette az idegeimet.

-VÁLASZOLJ! - üvöltöttem, elveszítve az uralmat a testem fölött. - Aaron?

Felváltva pillantottam a szőkeségre, aki lehajtva tartotta fejét, majd vissza Ronra, hogy felállt, lassú léptekben közeledve felém. Nem, ez nem lehet igaz. Biztos álmodok!

-Édeském..

-Ne..Ez nem lehet! Nem te vagy az! Te meghaltál! Megint valaki játszik az emlékezetemmel, mint múltkor! Ez nem...

Kétségbeesetten forgolódtam körbe, válaszokat keresve. Csak hárman voltunk.

-Kira.. Nyugi..

Lassan a térdeire ereszkedett előttem, hogy a lehajtott fejemtől is lássa az arcom. Az államat azonnal ujjai börtönébe zárta, felhajtva a fejem, miközben térdeléséből lassan felemelkedett. Az érintése nagyon furcsa volt, lágy, meleg, már lassan el is felejtettem, hogy milyen. Tekintetem elvesztődött sötétkék íriszei dzsungelében, mitől kissé lelassított szívem.

-Hogy..? - torkomon akadt egy reszelő, amint próbáltam kierőszakolni a hangjaimat.

-Ne félj, kicsikém, megtudod hamarosan az igazságot!

-De honnan tudjam, hogy te vagy az? Ron meghalt.. MEGHALT! - fakadtam ki, a torkom egyre jobban összeszorult.

Jobb keze monoton mozdulatokkal nyúlt, hogy felhúzza a bal karján pihenő pulcsija ujját, felfedve a nagy végtelen-jelet az alkarján. No fucking way.

Az elmém viharos tengerekre tévedt, elveszítve az irányítást a hajó felett. Annyira vágytam régebb erre a pillanatra, hogy valaki fejbe kólintson, felébresszen ebből a rémálomból, hogy mondja, hogy minden rendben van, nem halt meg, nem vagyok gyilkos. De most másképp fogta ezt fel az agyam.

Rezzenéstelen arccal meredt le rám, majd elvigyorodott, közelebb hajolva, amint ujjai erősebben fonódtak az állam köré.

-Oh, Kira.. Olyan erős képességed van! Kár, hogy elpazarlod a tehetséged! Más ember bármit megadna azért, hogy olyan adottsága legyen, mint neked!

-Nem értelek..

Ron hosszasan bámult szemeimbe tétlenül, mintha végiggondolta volna következő szavait, majd egy csettintéssel törte meg a csendet. Bakugo azonnal felemelte fejét, egyenesen rám pillantva izzó kék szemeivel.

-Mi.. történt vele..?

-Kihasználom, ahogy veled is tettem! - kacagott fel.

-Te.. - kerestem a szavakat. - Te kihasználtál..? Mikor? Minek?!

-Édeském.. - jelent meg egy undorító mosoly az arcán. - Így működik az élet. Bár bevallom, felesleges volt transzba ejtenem az orvost, hogy elhitesse a naiv kis fejeddel, hogy meghaltam, ez volt a legegyszerűbb mód arra, hogy a tudtod nélkül haladjak tovább a tervvel. Sajnálom, hogy így kell megtudnod, de nem voltál több számomra, mint egy játékbaba, amit kedvemre irányíthattam!

Szavai méreggel csöpögtek, vérző lyukakat marva a már amúgy is megviselt szívembe. Nem akartam elhinni. Ez valami rossz vicc akart lenni! Ron sosem tenne ilyet! Ronnak nincs is képessége! Milyen transz?

Elakadt a szavam, képtelen voltam megszólalni. A szemeim csíptek a becsapás gondolatától, ami az elmúlt idő folyamán már másodjára vájt gödröt lelkembe.