Aláírt Szerelem || Helluva Boss

20. |Álmok háza|

~Blitz~

Kicsim, nyugodj meg. Itt vagyok. Lehet te már nem látsz, de veled leszek és vigyázni fogok rád. Hiszen nézd csak, mennyi idő eltelt, én pedig veled maradtam. Ne sírj, kérlek. Nem szeretem ha így kell látnom téged. Hidd el, nem búcsúzni jöttem. Az még messze van. Ha engeded, akkor még veled maradok, és ha őrzöl majd, tovább élek. Tudod jól te is, hogy már régen el kellett volna engedned. De nem tudsz. Én sem tudlak titeket. Létezésem minden pillanatában rátok gondolok. Nagyon hiányoztok. De az, hogy látom, már van családod, te magad is szülő lettél, nekem mindennél többet jelent, még ha fizikai valómban már nem is lehetek mellettetek. Büszke vagyok rád kicsim. Vigyázok rád. És hidd el; Sosem tudsz olyan dolgot tenni, hogy utána ne hinnék benned. Szeretlek.

Stolas karjai körbeölelnek, a hangja lágyan és kedvesen hallatsztik az éjszakában, ahogy dúdol. Csak álom volt.

Érzi hogy felébredtem, abbahagyja a dúdolást, és végignéz rajtam.

- Jól vagy? Sírdogáltál álmondban. - kérdezi a létező legegyüttérzőbb hangon

- Megvagyok, csak...tudod, anyával álmodtam.

- Emlékszel bármire ezen kívül?

- Azt mondta, mindig mellettem lesz, és vigyázni fog rám, bármit is teszek.

- Biztos vagyok benne hogy így van. Nagyon szeretett téged. - halványan elmosolyodik

- Szerintem ő küldött téged. Pont akkor találkoztunk, amikor a legnagyobb szügségem volt rád.

- Hiába nincsenek már itt, mégis összehoztak minket. Vagy talán ez csak a sors. Örök rejtély marad. - suttogja - Vissza fogsz tudni aludni, vagy beszélgessünk?

Imádom hogy ennyire törődik velem.

- Szerintem tudnék aludni. De...megölelhetlek?

- Hát persze. - mosolyog

Közelebb húz magához, és ad egy puszit a homlokomra. Rákulcsolja az ujjait az enyémre, amitől elönt a boldogság.

- Jó éjt. - mondja halkan

- Jó éjt, te lágy szívű bagoly.

★Kicsit később★

Nem tudok visszaaludni. Mindenféle érzelem egyszerre kavarog bennem. Nem maradhatok itt.

Őszintén fogalmam sincs hogyan, de egy háztetőn kötöttem ki, valahol a Büszkeség keleti felén. Egyszerűen csak ülök, és halkan sírok. Nem tudom anyát kiverni a fejemből. Borzasztóan hiányzik. Hiányzik az ölelése, a hangja, az illata...Minden, ami ő volt.

Valaki felém sétál. Azt hittem egyedül vagyok. Késő éjszaka van, mégis miért jönne pont ide bárki?

- Miért nem alszol? - ahogy meghallom a hangját, felismerem

- Mit csinálsz itt, Fizz?

- Előbb te válaszolj! Hogy kerülsz ide ilyenkor?

- Anyára gondolok. Vele álmodtam. Nem tudtam aludni.

- Mesélj! - kezdi, ahogy törökülésben leül mellém

- Nem volt rossz úgy magában. Csak, az hogy láttam, mindent visszahozott. Minden érzést arról a napról. Az összes rettegés és fájdalom visszaköltözött belém egy pillanat alatt.

- És Stolas?

- Próbált segíteni, de ezen nem tud. Ez már örökre a részem marad.

- Tudod, mindenki életében legalább egyszer vét olyan hibát, ami bélyeget nyom az életére. Az egész lényére. Ezeket a bélyegeket soha nem tudjuk eltüntetni. De egy nagyobbal elfedhetjük. Gondolj bele, mennyi remek dolog van az életedben. Ezelőtt mikor álmodtál utoljára anyukáddal?

- Nem is tudom. Talán egy fél éve.

- Látod? Amióta Stolas ennyire az életed része, kevesebb időd van gyászolni. Nézd, én is sok mindent elvesztettem. De ott van nekem Ozzie, és az életem azóta nagyon jó. Boldog vagyok vele. De még így is sokat gondolok arra, hogy egyszer majd nem leszünk együtt. Hiszen Ő fő bűn, bőven túl fog élni engem. De amíg boldog vagyok nem kell törődnöm a jövővel, mert leélhetek vele egy életet. Rád is vár egy élet Stolas-sal. Ne a múltban élj, hanem vele, mert előbb-utóbb késő lesz. - mosolyodik el a mondat végére

- Köszönöm, ez most kellett.

- Alap.

- De egyébként, honnan tudtad hogy itt vagyok?

- Megvannak a magam kis titkai. - az a bolondos mosoly...gyógyít

- Hát legyen.

Továbbra is csak ülünk a tetőn, és az eget bámuljuk. Érzem hogy Fizz felém fordul, és végül megtöri az ordító csendet.

- Nem mész haza?

- Nem, azt hiszem még maradok egy kicsit. Le kell nyugodnom. Stolas megérzi ha bajom van. Nem akarom hogy aggódjon értem.

- Olyan vagy mint anyukád. Pont olyan.

Valahogy minden szava mintha élesztgetné a lelkemet. Mindig rá akartam hasonlítani.

- Mégis miért?

- Nem veszed észre, de hatalmas szíved van, és törődsz mindenkivel. Mindent elviselsz, hogy másnak jobb legyen. És még csak észre sem veszed. Ő is pont ilyen volt.

- Úgy gondolod?

- Tudom.

Odafordulok hozzá, és megölelem. Fogalma sincs mennyit jelent ez nekem.

Eltol magától, és a szemembe nézve nevetgél.

- Na, ha lehiggadtál, akkor siess haza! Ha Stolas arra kel, hogy nem vagy mellette, tényleg aggódni fog.

- Köszönöm, Fizz. Mindent köszönök.

Azzal a tető pereméhez lépek, kitárom a szárnyamat, és elrepülök. Még mindig fura ezt így kimondani.

Ahogy hazaérek halkan próbálok lépkedni. Valahogy eljutok a szobánkig. De ahogy benyitok, Stolas nincs ott. Basszus...

Elkezdek körbejárkálni a kastélyban, és hirtelen meghallom a lépteit. Aztán egyszer csak egymás elé érünk.

- Ó, hála az alvilágnak! Mégis hol voltál? - kérdezi, miközben felemel. Imádom hogy ilyen kicsi vagyok...

- Ne haragudj! Csak...gondolkodnom kellett.

- Nem haragszom, csak féltettelek. - mondja, és magához ölel

- Köszönöm. Köszönöm hogy esélyt adtál.

- Várj, mi....

- Nem számít. - megcsókolom

Heyy! Bocsi hogy megint ilyen rövid lett, most csak ilyen jutott eszembe. Bár így azért jól jött ki, kicsit elmélyítette Fizz-ék barátságát. Most van készülőben a másik könyvemhez is egy fejezet. Mondjuk, még nagyon kezdetleges, de azért egy kis önpromó belefér, nem?
U.i; a Pepco-ban vegyetek Milka csokit, ott olcsóbb!
Sziasztook!<3