Aláírt Szerelem || Helluva Boss

17. |Élnünk kell|

~Blitz~

★Pár héttel később★

Elfelejtettem behúzni a függönyt tegnap. Beszűrődik a hajnali fény. Felkelnék hogy behúzzam, de Stolas félálomban visszahúz az ágyra. Ahogy újra egymás mellett fekszünk, kinyitja a szemét. Rám néz azzal a megszokott gyönyörű tekintetével. A szeme a mellkasomon lévő sebhelyemre téved. Óvatosan végighúzza rajta az ujját. Elmosolyodik.

- Zavar? - kérdezem szinte némán

Ahogy a szemembe néz hirtelen megváltozik valami. Olyankor néz így, amikor hülyeséget mondok vagy kérdezek. Ő a szemeivel is beszél. Én vagyok az egyetlen akihez nem kell szólnia. Egyedül én értem szavak nélkül is.

- Ezt komolyan kérdezed? - kérdez vissza szórakozott hangon - Dehogy zavar. Minden hegünk csak emlékeztető arra, hogy mennyi mindent túléltünk már. Én a tieidben csak azt látom hogy mindig segíteni próbáltál.

Azta...Nem gondoltam hogy ennyire máshogy fogok tekinteni magamra pár mondat miatt. Egész eddig gyűlöltem a sebeket, amiket a tűz hagyott rajtam, vagy amiket magamnak okoztam. De talán igaza van. Talán a sebhelyek csak leckék. Tragédiák, amik emlékekké fakultak, jelzések hogy még mindig van, és lesz is mit átvészelni. Viszont ez közel sem lehetetlen. Bölcs ez a bagoly mit ne mondjak.

- Tudsz te róla, hogy mennyit segítenek a szavaid? Vagy az, hogy egyáltalán vagy nekem?

Csillogó szemekkel mosolyog a félhomályban. El se tudja képzelni mennyit jelent nekem. Viszont még vár ránk egy élet, ahol mindezt látni fogja.

- A világom vagy, Stolas. Szeretlek. - suttogom

- Én is téged. - válaszolja

Magához húz, és szorosan átölel. Nem gyakran mondjuk ki hogy szeretjük egymást. Mi inkább kimutatjuk. De ez most pont olyan pillanat, ahova ez kellett. Egyetlen apró szó, csak néhány hang, mégis megváltoztatta az életünket. Furcsa ebbe belegondolni. Hogy alakult volna, ha nem indulok el aznap este? Vajon még mindig élne az eskünk? Még mindig csak a szerződés miatt lennénk együtt, havonta egyszer? Vagy máskor is látnám? Még mindig szeretne?

★Reggel★

Nem tudom mikor, de elaludtunk. Úgy ahogy voltunk. Stolas ölelt. Az Ő karjában jobban tudok aludni. Évekig nem aludtam egy-két óránál többet egy nap, kivéve ha ittam. Mindig rémálmaim voltak. A tűzről. Anyáról. De ha Stolas átölel, vagy csak érzem magamon az érintését, mindez megszűnik. Tényleg megtaláltuk egymást.

Olyan hangot hallok, amit akkor, amikor Stolas portált nyit valahova a könyvvel. De Ő még alszik. Még én sem ébredtem fel teljesen. Ilyen fázisban még vannak idióta gondolataim, vagy álmaim, úgyhogy nem törődöm vele. Egy perc csönd után megint hallok valamit. Halk kuncogást. Tisztán kivehető hogy több hang elnyomja egymást. Pontosabban kettő. Hát, jó reggelt lányok...

Kinyitom a szememet, és ahogy rájuk nézek észreveszem Via kezében a telefonomat.

- Jó reggelt! - köszönök álmosan

- Jó reggelt! - válaszolnak tökéletesen egyszerre

Stolas a hangokra elkezd ébredezni mellettem.

- Mit csináltok itt? - kérdezem, próbálva elfojtani a nevetésemet

- Hát, az igazából... - kezdi Via, de Loonie félbeszakítja

- Fogadás!

- Mi? - kérdezünk vissza mostmár hárman, mert időközben Stolas is felébredt

- Hát, ööö...nem tudom... - válaszolja, mire mind a négyünkből kitör a röhögés

Csukott szemmel, sírva nevetek, de ahogy kinyitom a szemem, mindenkin ugyanezt látom. Jól elvagyunk így kora reggel. Mint egy család. Már család vagyunk.

Eltelik pár perc, mire mindenki megnyugszik. Loona hozzám fordul, és visszaadaja a telefonomat.

- Csináltunk pár képet. Via szerint cukik voltatok úgy összebújva. - mondja elfojtott mosollyal

Megnyitom a galériát, és megnézem mit fotóztak a lányok. Ahogy meglátom az első képet, gondolkodás nélkül beálítom háttérnek; Stolas átölel és mosolyog, ahogy én is. Erre örökre emlékezni akarok.

Reggeli után mindhárman elintézzük hogy ma ne kelljen dolgozni mennünk. Ez a nap a miénk.

- Na és, mit csináljunk ma? - kérdezi Stolas

- Fogalmam sincs, de ki ne találd megint a Loo Loo Földes baromságot! - szögezi le gyorsan Via

- Az már amúgy sem opció. Nem emlékszel? Múltkor felrobbantottam. De jó nap volt... - válaszolok végül én, mire megint mind felröhögünk

Loona is bedob egy ötletet.

- Lesz egy film amit Via-val meg akartunk nézni. Elmegyünk?

Stolas-ra nézek. Bólint egyet, jelezve hogy felőle mehetünk.

- Persze. - válaszoljuk végül

★Órákkal később★

Elmentünk a filmre amit a lányok annyira meg akartak nézni. Őszintén fogalmam sincs miről szólt, én az első tíz percben rádőltem Stolas vállára, és bealudtam. Hajnalban még beszélgettünk, úgyhogy nem sokat aludtam. De nekik tetszett, ez a lényeg. Végül találtunk egy kis kávézót ahova be is ültünk.

- Tudod mit nem értek? - kérdezi Loonie a tesvéréhez fordulva - Mégis hogy működik az az átok? Ha a srác minden érintése éget, akkor mégis hogy tud megfogni bármit úgy, hogy az nem gyullad fel?

- Fogalmam sincs, de legalább azt tudjuk miért nem kell neki kenyérpirító. - válaszolja Via, mire felnevetnek

Egyszerűen imádok rájuk nézni. Jobb napom van, ha tudom ők valahol együtt vannak. Vigyáznak egymásra. Jó tudni.

Stolas rákulcsolja a kezét az enyémre, amitől jóleső, édes érzés fut végig az egész testemben.

- Ez pont jó. - néz mélyen a szemembe

Ebben az egy mondatban minden benne van. Én is ugyanígy gondolom. Nyilván rengeteg dolog fog még változni a jövőben, talán jó, talán rossz irányba. De egyvalami biztos. Mi itt leszünk egymásnak. Mostantól mindig.

★Este★

Ahogy hazaértünk a lányok elindultak Via szobája felé. A vacsit útközben letudtuk, úgyhogy azzal már nem kell foglalkozni.

Az ágyon ülünk, és beszélgetünk. Mindenről. Nevetünk. Aztán egy ponton Stolas magához húz, hogy megöleljen, de nem hagyom. Eltolom magam tőle, és megcsókolom. Rengetegszer.