Aláírt Szerelem || Helluva Boss

32. |Elbájolva|

***

~Blitz~

Úgy néz ki, jóban lettem a tetőkkel. Csakhogy ma technikailag a kestélyban maradtam. Vagyis, a tetején. Találtam egy tetőablakot, amin keresztül kimásztam.

Azóta csak fekszem, és bámulom az eget, a csillagokat, és a mennyet.

Nagyon remélem, hogy az a nő egyszer majd békére lel odafent.

Jóval korábban észrevettem a kevésbé fényes teliholdat. Amióta felbomlott az üzletünk, akárhol is voltam, teliholdkor mindig hazajöttem. Akkor is, ha dolgom volt. Nem számított, mert együtt töltöttük az éjszakát, és egyszer csak minden a helyére került. A gondok is kisebbnek tűntek, ameddig nem kellett agyalnunk rajtuk.

A ma este óta viszont nagyon érik bennem a gondolat, hogy nem kéne maradnom. Nem vagyok valami egyszerű rendszer, ami már sok helyen okozott problémát.

Talán el kell engednem ezt. Talán a pokoli élet nem való nekem. Talán nincs olyan élet, ami nekem való. Jobb lenne, ha hagynám ezt?

Nem. Ez már alapjában hülyeség. Csak egy pillanatnyi gyengeség. Stolas itt van, és így már nem is kell más.

Akkor is elgondolkozom néha, vajon jobb lenne Stolas-nak, ha egyszer csak nem lennék? Meglehet, hogy igen. Hisz rengeteg éjjelt végig sírok, pusztán azért, mert feszült vagyok, és nem tudom máshogy levezetni. Olyankor Ő sem tud aludni, de eddig sosem tette szóvá. Csak ül mellettem az ágyon, átölel, megcsókol, megnyugtat, már amikor meg tud. De van olyan, hogy nem hagyom, mert egyszerűen hatalmába kerít az érzés, hogy neki is csak ártok.

Egy ideje már nézem az eget, amikor nyílik a tetőablak, és valaki kimászik rajta.

– Apa? – hallom meg Loonie értetlen hangját.

– Szökni akarsz? Mert ha igen, van egy rövidebb út, és kevesebbet is kell hozzá mászni.

Lassan elindul felém, és végül letelepszik mellettem.

– Nem akartam. Csak, tudod, ide járok gondolkodni. Megnyugtat. – válaszol szinte suttogva. – Te miért vagy itt?

Basszameg... Gyerünk, gondolkodj!

– Mert gyönyörű az ég. – vágom rá, ami elsőre eszembe jut.

– Komolyan? Ezt akarod nekem beadni?

– Jó, igazad van, ez gyenge volt.

– Harmat gyenge. Na, igazából mit keresel a tetőn, így éjjel háromkor? Stolas mellett volna a helyed.

Igen, Loonie. Tudom én azt nagyon jól.

– Tudom, hogy ott kéne lennem.

– Akkor miért itt fekszel? Baj van? – nem tetszik az aggodalom a hangjában.

Nem kéne értem aggódnia, de ő mindig is átlátott rajtam. Még a kamu-alvásomon is, pedig abban aztán tényleg profi vagyok.

– Nem tudom, kicsim. Fogalmam sincs. Egy gyilkosságnak nem kéne így megviselnie, hisz évek óta ebből élek. De annak a nőnek volt egy fia, akitől elvettük az anyukáját. És, tudod, ilyenkor mindent újragondolok. Mi van akkor, ha Stolas-nak is ártottam, csak nem mondja? Mi van, ha mérgező vagyok neki, de nem veszem észre? – szakad fel belőlem egy szuszra.

Erre nem szól semmit, csak csendben átölel. Nem érdekel, hogy nem szólalt meg. Ez többet jelent.

– Te csak egyvalami vagy; hülye. Stolas szeret téged, mindennél jobban. A múlt pedig már elmúlt, kár agyalni rajta. Ha már megtörtént, úgysem tudsz változtatni rajta, szóval jobb, ha elengeded.

Na, látszik hogy nem én neveltem. Ilyen bölcs lánnyal se találkozni minden nap.

– Igazad van, köszönöm.

– Alap.