Aláírt Szerelem || Helluva Boss

14. |Sínek és igazság|

~Blitz~

*Ki tudja mikor*

Sajog a fejem. Érzem hogy valami erősen fogva tart. Kinyitom a szemem. Körülnézek. De nem otthon vagyok. Ez a hely idegen és hűvös. Valami ismerős érzés terjed végig az egész testemben. Mintha már jártam volna itt. De mégis...Én még sosem voltam itt! Hogy lehet hogy már ismerem?

Csak most veszem észre én hol vagyok ebben a hatalmas térben. Egy sínen ülök, egy sziklának vetve a hátamat. Egész testemben meg vagyok kötözve. Mi történt? Hol vagyok?

A következő pillanatban valaki felém lép. Az a csizma...felismerem...Az nem lehet! Basszameg! Striker. A KURVA ÉLETBE!

Tesz még két lépést, amíg teljesen mellém nem ér. Megszólal azon a régi, jól ismert hangján. Hogy vágnám ki a hangszálait!

- Jó reggelt! Jól aludtál? - kérdezi gúnyosan

Na de jó! Már megint...Mert azok a retkes kutatók még nem kínoztak meg eléggé!

- Mi...Miért? - kérdezek vissza. Remeg a hangom. Félek, de ezt sosem tudhatja meg. Akkor erőfölényben lenne. Az pedig nekem nagyon nem jó.

- Tudod csillagom - szólal meg egy női hang...vagyis pontosabban Stella - a bátyám felvilágosított, hogy nem ölethetem meg Stolast. Az felborítaná a Goetia-k rendjét. De vérre, és az ő fájdalmára vágyom. Itt jöttök a képbe ti.

- Kuss te hülye ribanc! Nem kell mindenről tudniuk!

MI? NEKÜNK? HOGYHOGY NEKÜNK? VAN ITT VALAKI RAJTAM KÍVÜL?

- TUDOD KIT RIBANCOZZÁL TE FASZ!

Nagyszerű. Ez lefoglalja őket egy darabig. Mázli hogy mindketten ekkora önérzetes barmok. Most ki kéne derítenem ki az a másik, aki itt van velem.

- Hé! Van itt valaki? - szólalok meg óvatosan

A szikla másik oldaláról mintha hallanék valamit. Valakit.

- Blitzo? - kérdezi a nyöszörgő hang

Ne...nem lehet. Ez a hang...megismerem. Semmivel sem lehet összetéveszteni.

- Barb? - kérdezem, remélve hogy nem ő az, és csak képzelődöm

- Igen. - faszom... - Hogy kerülünk ide?

- Hát, őszintén nem igazán tudom, de ha tippelnem kéne bosszút akarnak állni.

- Mit csináltál megint? - ez fájt...miért hiszi azt hogy mindent csak elbaszni vagyok képes?

- Fogalmam sincs, Barb. Arra sem emlékszem hogyan kerültem ide.

Stella és Striker hangjai szépen lassan távolodnak. Kimentek. Ez kicsit oldja a levegőt.

- Barb, figyelj rám kérlek! Ki fogok találni valamit. Ki fogunk jutni. Ígérem.

- Nem tudok bízni benned. Azok után hogy anya...

- Barb kérlek ne! Ha ezt minden alkalommal előadod, én bele fogok halni! Kérlek engedd hogy elmagyarázzam...

- Tudok mindent. Tudom mit tettél. Nem kell elmagyaráznod.

- Nem...Te csak azt tudod, amit láttál. Az közel sem minden. Csak hagyd hogy elmagyarázzam...Kérlek... - elcsuklik a hangom. Most már tényleg tudnia kell. Mindent.

- Oké, legyen! - felel indulatosan

Veszek egy nagy levegőt, hogy kicsit megnyugodjak, és belekezdek.

- Először is; a tűz nem szándékos volt. Tudom hogy ezt hiszed. De nem igaz. Fizz bulija előtt annyira letört voltam, és fáradt, hogy nem néztem ki az, akit félrelöktem. Nem éreztem semmit. Még akkor is bántott hogy Cash jobban szerette őt, még úgyis, hogy nem az ő fia volt. Akit félrelöktem pont a tortát vitte, amin meg voltak gyújtva a gyerták. Az gyújtotta fel a sátrat. Miután a tűz elszabadult, minden maradék erőmmel téged kerestelek. Téged és anyát. Őt meg is találtam. Megpróbáltam kihozni. Már csak pár méter választott el minket a kijárattól. De ránk dőlt valami korhadt gerenda. Anya...ő...megmentett. Azt utolsó mozdulataival taszított rajtam egyet. Engem kihoztak de ő ott maradt. Én is ott haltam volna meg, ha ő nincs. Ez nem mentség arra amit tettem, jól tudom. Az egytlen amit érzek azóta az az üresség. Sokáig teljesen zombiként éltem. A hiányotok hagyott bennem egy űrt. Ennek a nagyját mára Stolas kitölti, de sosem fogok egészen megbocsátani magamnak. Annyira sajnálom...